Település:
Tolna megye, Szekszárd
Belvárosi Templom Szekszárd
A Szent Megváltót ábrázoló főoltárképet Schmidt József, győri festő készítette el.
Belvárosi templom Szekszárd
A hatalmas méretű templom oldalhomlokzatainak tervezésénél már több eredetiséget is látunk. A középrész lépcsős ugrásokkal szinte kupolaszerűen kiemelkedik és kiszélesedik a templomtestből. Ezzel ügyesen oldja meg azt, hogy a hatalmas méretű hajó ne hasson oldalról nyomasztónak. A templom kivitelezési munkáit Schmidt Vencel, helyi építőmester végezte el. Az mindenképpen figyelemre méltó, hogy egy ilyen nehéz munka elvégzésére már helyi mesterek is akadnak. A hatalmas munkát Schmidt lendületesen vezényelte le. 1802 május 27.-én volt az alapkő letétel, 1803-ban tető volt az épületen, 1804-ben már rézzel fedték a tornyot. A következő év a belső munkálatokkal telt még el. A belsőben a kiképzés késő barokkos, a copf stílus hatása is csak helyenként szembetűnő. A Szent Megváltót ábrázoló főoltárképet Schmidt József, győri festő készítette el. Schmidtnek ez a jól sikerült műve harmonikusan illeszkedik az oltár építményéhez, és az együttes hatásúk megkapó. A két mellékoltár festményének alkotója ismeretlen, egy merész hipotézissel talán Bucher Xavér Ferencet sejthetjük benne, aki Pincehely és Tamási templomában is dolgozott Ezek Szent Lászlót, a város védőszentjét, illetve Szent József halálát ábrázolják. A képek tematikája, színvilága, az alakok beállítása még a barokkos hagyományoknak megfelelő, de a barokkos mozgalmasság már hiányzik a képekről. A mellékoltárok keretezése már határozottan klasszicizáló jellegű. A csaknem egyenes záródású, de kissé ívesen lekerekített szentélyhez két teknőboltozatos szakasz kapcsolódik. A szentély mennyezetén Jézus születését ábrázolták, az ezt követő első boltszakaszon a Háromkirályok imádását látjuk, a négy sarokban a négy nagy prófétával. Ez a két falkép színeiben, kompozíciójában még barokkos jellegű. A következő boltszakasz Jézus színeváltozását ábrázolja, a sarkokban a négy evangélistával. Ez az együttes színvilágában teljesen elüt az előző két boltszakasztól, klasszicizáló jellegű kép. Ezután egy csehboltozatos, szinte kupolaszerű rész következik. A mennyezeten Jézus mennybemenetelét látjuk, a sarkokon a Trianonban elcsatolt négy székesegyház (Kassa, Pozsony, Gyulafehérvár, Nagyvárad) allegorikus képével. Ennek az együttesnek lehetünk biztosak az alkotójában, az 1928-as renoválás alkalmával, Groh István iparművészeti tanár vezetésével készült helyreállításkor kerültek ezek a helyükre. A következő boltszakaszon az Utolsó ítélet Krisztusát látjuk, a sarkokon angyalokkal, majd végezetül két angyal következik, a kórus felett. Ezek az angyalok nívótlan alkotások szintén 1928-ból, A falképek alkotóinak a pontos meghatározása komoly nehézségekbe ütközik. A helytörténeti irodalomból csak annyit tudunk meg, hogy a Feltámadás jelenetét Durlach festette 1857-ben. 1925-ben leég a templom tetőszerkezete és tornya. A tűz és az oltás során sérülnek a falképek is, ezt követi a Groh-féle helyreállítás, ami után a templom már közel áll a mai állapotokhoz. A falképek életébe az utolsó jelentős beavatkozás az 1980-as években lezajlott helyreállítás volt. A templom berendezési tárgyai közül figyelmet érdemel még a szószék, Buck József pécsi mester munkája a templom építésének idejéből. A templom üvegablakai 1905-ben, Wosinsky kezdeményezésére kerültek a helyükre, Tury Gyula tervei szerint, Walter Gida kivitelezésében. A templom külsejében a leglényegesebb változást az 1925-ös leégése hozza. A tető lángra kapott, a torony is kigyulladt, és az egyetlen háborúban meghagyott harangja tönkrement. A helyreállítási munkákat Dicenty László helyi építőmester végezte. Ekkor kapja a torony a mai sisakját Jászay Oszkár pesti mérnök tervei alapján, aki pesti ferences templomot vette mintául. A templom külső és belső felújítása egy hosszabb folyamat részeként az elmúlt években 1983 és 1992 közt készült el. (A falképek restaurálását dr. Szabó Zoltán és Nagy Kálmán végezte el.) 1998-ban pedig a templom márványpadozatának a felújítása is elkészült. A templom ma olyan szépségében ragyog, mint kétszáz éves története alatt talán még sohasem.
Forrás: plebánia.szekszard.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
Kiskunmajsai KC – Pick Szeged U23 20-35
Életmód, Sport, fittness
108 méter magas mesterséges vízesés
Nagyvilág, Érdekességek
Gombás rakott hús őzgerincben
Receptek, Főétel receptek
Ezen a kerékpárúton kivételes élményben részesülhetnek az arra látogatók.
Nagyvilág, Érdekességek
Hollókői séta az Ófaluban
Utazás, Élmények, beszámolók
Indul a tavaszi labdarúgó szezon
Életmód, Élet
Íme a világ legbátrabb tacskója, aki még egy oroszlán bajszát is meghúzogatja
Cukiságok, Állati cukiságok
A zsidóság története Verpeléten.
Helyi történetek, Helyi történetek
SÖRTÉSZTÁBAN SÜLT GOMBA
Receptek, Főétel receptek
Helyi látnivalók
Dunaújvárosi egyetem
Fejér megye, Dunaújváros
Nagyhalászi Görög Katolikus templom
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyhalász
Balatoni Múzeum
Zala megye, Keszthely
Harangjáték
Pest megye, Érd
Újfehértó csodálatos természeti kincsei
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Újfehértó
Várhegyi kilátó
Somogy megye, Fonyód
Krisztinavárosi Havas Boldogasszony-plébániatemplom
Budapest, 1. kerület
Római kőtár
Fejér megye, Dunaújváros
VÁROSI SZABADIDŐKÖZPONT SZIGETHALOM
Pest megye, Szigethalom
Helyi Programok / események
Kiszebáb égetés!
Programok
Kecskeméti Népzenei Találkozó
Programok
HATVANI ADVENT dec.15. 16:00
Programok
Hajózás
Programok
Diósgyőri vár
Programok
Október 7 – november 5. Emlékezzünk, ne felejtsünk!
Programok
NŐRÜLETES NAPOK - LÉLEKFITNESZ
Programok
Keceli virág fesztivál
Programok
Kirándulás a Híres Lovak Emlékparkjába, mely a Bábolnai Arborétum és Állatpark
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Siófoki Mocorgó Családi Napközi
Somogy megye, Siófok
Óvodák
Fejér megye, Székesfehérvár
Vértes Agórája
Komárom-Esztergom megye, Tatabánya
Bisztró Oázis
Somogy megye, Siófok
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
Veszprém megye, Zirc
Webkínálat webáruház
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Szent Margit Rendelőintézet - Szakrendelők
Budapest, 3. kerület
Gyermek háziorvosi rendelő 1 körzet
Pest megye, Gyál
Bátonyterenyei Evangélikus templom
Nógrád megye, Bátonyterenye