Település:
Tolna megye, Tamási
Cserénygáti vizimalom
Cserénygáti vizimalom
A cserénygáti vizimalom a város szélén, a központtól mintegy két kilométerre déli irányban szabadon áll az 1912-es esztendő óta a Cseringát patak mellett egy ligetes területen. A jelenlegi malom helyén Kovács Imre fabódés vízimalma már az 1800-as évek végén állt.
A helyére épült nyeregtetős épület alaprajza téglalap. Kétszintesre emelték, az egyik oldalához félnyeregtetős melléképületet is húztak. A főépület homlokzatait téglából falazott párkányok és tégla keretelésű, szegmentíves ablakok és ajtók törik meg. Mindkét épületben gerendás famennyezet található. Ha szükséges volt, gépi meghajtásal is tudták üzemeltetni, a melléképületben állt a gépterem. Alapvetően azonban vízimalomként funkcionált. A vízierő négy hengerszéket, egy darálót és egy koptatót tudott működtetni. Berendezését 1952-ben elszállították a helyszínről. Az objektum ipartörténeti műemléki védettséget élvez. Megérdemelné megmentését.
Forrás: http://tamasihelytortenet.hu/h/
HelyiVilága Magazin ajánló
Tenyérnyi cukiság
Cukiságok, Állati cukiságok
Burgonyás pogácsa
Receptek, Desszert receptek
A zöld kristályokról
Egészség, Megelőzés
Bató Eszter legendája Miskolc
Helyi történetek, Helyi történetek
Forró nyomon a zuglói rendőrök
Helyi történetek, Helyi történetek
Mi kis cukiságunk
Cukiságok, Állati cukiságok
Megfázáskor milyen teát ittak? Nem kamillát, nem mézest...
Egészség, Megelőzés
ISMÉT ADATHALÁSZ LEVELET ÉS SMS-T KÜLDENEK A MAGYAR POSTA NEVÉBEN
Nagyvilág, Érdekességek
Farm egy autópálya sávjai között
Nagyvilág, Érdekességek
Helyi látnivalók
Élővíz-csatorna Békéscsabán télen
Békés megye, Békéscsaba
Tolna-Mözs település épületeti és műemlékei
Tolna megye, Tolna
Nyugdíjasház
Fejér megye, Dunaújváros
Római Katolikus Templom
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírtelek
Szent Erzsébet templom
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sárospatak
Atommag
Tolna megye, Paks
Szabó Lőrinc Szobor
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Szent Erzsébet-templom
Heves megye, Gyöngyös
Ság-hegyi Tájvédelmi Körzet
Vas megye, Celldömölk
Helyi Programok / események
Farsangolás kisvasúttal
Programok
Félegyházi Termál Parkfürdő
Programok
Fekete Kerámia Bemutatóház
Programok
Az Aranyszamár Bábszínház előadás
Programok
Kalandozás a csillagos égbolton - a Planetáriumban
Programok
lV. JÁSZ KOLBÁSZTÖLTŐ FESZTIVÁL 2020. január 25.
Programok
Keceli Gyógyfürdő
Programok
Úton sorozat Szily Nórával
Programok
Nőnapi Koncert
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Kecskeméti Gábor Kulturális Központ
Békés megye, Békés
Városháza
Somogy megye, Kaposvár
Berettyóújfalui Rendőrkapitányság
Hajdú-Bihar megye, Berettyóújfalu
Orvosi ügyeletek
Zala megye, Nagykanizsa
Szálláshelyek - Hotel Weldi
Győr-Moson-Sopron megye, Győr
Hatvani Kossuth Lajos Általános Iskola
Heves megye, Hatvan
Déli Kapu
Baranya megye, Szigetvár
Marcali Polgármesteri Hivatal
Somogy megye, Marcali
Református-templom
Fejér megye, Mór