Település:
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város sportéletének fellendítése, a városban a sportok, a látvány-csapatsportok fejlesztése és támogatása. Az Alapítvány tevékenyen kapcsolódik a közhasznú tevékenységi körébe illő kezdeményezésekhez, programokhoz és akciókhoz.
Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány
2010. év végén az Országgyűlés elfogadta a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2010. évi LXXXIII. törvényt, amely várhatóan a sportfinanszírozás területén robbanásszerű pozitív változást fog eredményezni.
A törvénymódosítás értelmében látvány-csapatsport (jégkorong, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás és vízilabda) fejlesztését lehet támogatni a fizetendő társasági adó maximum 70 %-ával. A társasági adó ilyen jellegű megosztására vonatkozó szabályok, várhatóan a közeljövőben lépnek hatályba az Európai Bizottság jóváhagyó határozata után.
A megváltozó jogszabályi környezet olyan lehetőséget biztosít, amellyel Hódmezővásárhely sportélete jelentősen megújulhat. Az említett jogszabályváltozás a nagyobb csapatsportágak felemelkedését, illetőleg a hátország, az utánpótlás nevelés megerősödését eredményezheti, hosszútávon pedig gyermekeink egészségesebb életmódját, állóképességét segítheti elő. Az említett csapatsportágak a jövőben érkező támogatásoknak köszönhetően párhuzamosan tudnak fejlődni, és elkerülhető az a folyamat, amely az elmúlt években látható volt. Számos példa volt arra, hogy adott csapatsportág erős szponzori körrel rendelkezett, egy-két évig az első csapat „kirakatban" volt, nagyon nagy összegeket vittek el vidéki és külföldi játékosok. Ezzel szemben az utánpótlás, a hódmezővásárhelyi tehetségek nem kerültek soha előtérbe. Ezt a folyamatot a törvénymódosítás következtében meg lehetne fordítani. A jövőbeni támogatásokkal biztos háttér megteremtése válik lehetővé a sportegyesületek számára. A támogatást a látvány-csapatsport országos sportági szakszövetsége tagjaként működő első vagy másodosztályú sportszervezet, vagy a látvány-csapatsport fejlesztése érdekében létrejött közhasznú alapítvány fogadhatja.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése az 532/2010. (12.02.) Kgy. határozatával létrehozta a Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítványt.
Bírósági bejegyzés száma: Pk.60.002/2011/5.
Hódmezővásárhely Sportjáért Alapítvány székhelye:
6800 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.
Általános célja:
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város sportéletének fellendítése, a városban a sportok, a látvány-csapatsportok fejlesztése és támogatása.
Cél az utánpótlás-nevelési feladatok ellátása és támogatása, azon sportolók, sportszervezetek támogatása és ösztönzése, akik a sport, illetve az utánpótlás-nevelés területén kiemelkedő teljesítményt értek el.
Az alapítvány célja továbbá az is, hogy Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város sportélete minél színvonalasabb legyen, segítse a város látvány-csapatsportjainak képviselőit és minél szélesebb körű programokat, sportolási lehetőségeket kínáljon a város polgárai részére.
Az Alapítvány tevékenyen kapcsolódik a közhasznú tevékenységi körébe illő kezdeményezésekhez, programokhoz és akciókhoz.
Céljai elérése érdekében az Alapítvány által végzendő közhasznú tevékenységek az alábbiak:
-
egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység,
-
nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés,
-
sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével,
-
közhasznú szervezetek számára biztosított - csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető szolgáltatások.
Az Alapítvány által ellátott feladatok:
-
pályázatok kiírása támogatás elnyerésére,
-
utánpótlás-nevelési feladatok ellátása,
-
sportszervezetek, sportolók támogatása,
-
az Alapítvány részére az adóévben visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás felhasználása az utánpótlás-nevelési feladatainak ellátására, személyi jellegű ráfordításaira, tárgyi eszköz beruházásra,
-
az iskolai sportkör feladatait ellátó diáksport egyesület, illetve a felsőoktatási intézmény keretei között működő sportszervezet feladatai ellátásának biztosítása érdekében a közoktatási vagy felsőoktatási intézmény tornatermére, tornaszobájára, sportlétesítményére irányuló beruházás, felújítás.
Az Alapítvány közhasznú tevékenysége során olyan közfeladatot lát el, amelyről törvény vagy törvény felhatalmazása alapján más jogszabály rendelkezése szerint, valamely állami szervnek vagy a helyi önkormányzatnak kell gondoskodnia.
Kuratórium:
A vállalkozások által az alapítványhoz befizetett társasági adó összegének a sportegyesületek közötti elosztásáról az alapítvány Kuratóriuma dönt.
Kuratórium elnöke: Fekete Ferenc
Kuratóriumi titkár: Horváth Zoltán
A Kuratórium tagjai közé a hódmezővásárhelyi labdarúgó, kosárlabda, vízilabda, és kézilabda egyesületek vezetőit is megválasztotta Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése, így a befolyt összeg elosztását minden vásárhelyi jelentős sportegyesület vezetője figyelemmel kísérheti.
A Kuratórium tagjai: Ormos Ferenc, Áncsán István, dr. Elek András, dr. Soós Gábor, Vinnai István, Hegedűs Zoltán, Antal István.
Felügyelő Bizottság:
FEB tagok: Oswald Tamás, Szabó Gábor, Szentkereszty Szabolcs.
Az Alapítvány tevékenységével, működésével kapcsolatosan további információk:
Horváth Zoltán
kuratóriumi titkár
telefon: 62/530-100/ 252 mellék
mobil: 30/746-8620
E-mail: horvathz@hodmezovasarhely.hu
Forrás
https://intezmeny.hodmezovasarhely.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
Tudtad?
Nagyvilág, Érdekességek
Erszényespele
Nagyvilág, Érdekességek
Természeti csodák, illúziók
Nagyvilág, Érdekességek
A barátságról
Helyi történetek, Helyi történetek
II. Erzsébet brit királynő
Nagyvilág, Érdekességek
Szabó Irén : Mondj Igent
Helyi történetek, Helyi történetek
Győzelem vagy halál, esetleg mázli - így juthat még ki az Eb-re a magyar válogatott
Életmód, Sport, fittness
Magyar kacsa
Cukiságok, Állati cukiságok
Mi lesz most a Néprajzi Múzeum etnomacskáival?
Cukiságok, Állati cukiságok
Helyi látnivalók
Három Kívánság Kalandpark
Heves megye, Eger
Végardó Fürdő
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sárospatak
Harangjáték
Pest megye, Érd
Zalaszentgrót és környéke
Zala megye, Zalaszentgrót
Vörös Homokkő Tanösvény
Veszprém megye, Balatonalmádi
Soroksár első világháborús emlékmű
Budapest, 23. kerület
Újfehértó csodálatos természeti kincsei
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Újfehértó
Dr. Csépe György Uszoda és Termálstrand
Heves megye, Gyöngyös
Tamariska-domb Természetvédelmi Terület
Budapest, 21. kerület
Helyi Programok / események
KENUTÚRA A KIS-DUNÁN, ANGYALI-SZIGET KERÜLÉSE
Programok
2020-10-17 szombat 14:00
Programok
Makói Muzsika
Programok
Programok
Programok
Újévi koncert
Programok
Petőfi Mozi
Programok
1848-49-es állandó kiállítás
Programok
A Váci Dunakanyar Színház előadásai
Programok
Fábián Janka Író-Olvasó Találkozó
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Városháza
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Tokaj
Városháza
Hajdú-Bihar megye, Balmazújváros
E.ON Közép-dunántúli Gázhálózati Zrt.
Veszprém megye, Zirc
Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda Tótkomlós
Békés megye, Tótkomlós
Zirci Reguly Antal Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola
Veszprém megye, Zirc
XIV. kerületi Önkorm. Ügyfélszolgálat
Budapest, 14. kerület
Rendőrség
Komárom-Esztergom megye, Oroszlány
Önkéntes Tűzoltó Egyesület Héviz
Zala megye, Hévíz
Molnár Vendégház
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Újfehértó