Település:
Budapest, 18. kerület


Kiállított repülőgépek az Aeropark területén


Az Aeropark területén kiállított repülőgépek a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 éves történetét mutatják be.

Kiállított repülőgépek

Az Aeropark területén kiállított repülőgépek a magyar közforgalmú repülés elmúlt 60 éves történetét mutatják be, a repülőgépek nagy része látogatható.

Li–2T (HA-LIQ)

HA-LIQ "Teve"

Malév beceneve: Teve. A HA-LIQ lajstromjelű Li–2 típusú repülőgép 1952. március 27-én érkezett Magyarországra, a Magyar Néphadsereg megrendelésére. 1954-től katonai festéssel (zöld alapszín, fehér felirattal) és 206-os oldalszámmal repült. 1957. március 20-án került a Malévhoz, ahol megkapta polgári lajstromjelét, de katonai festésben maradt. 1958-tól teherszállító gépként használták. 1964. május 20-án a Malév visszaadta eredeti tulajdonosának, ahol lekerült róla a polgári lajstromjel, visszakapta eredeti oldalszámát, majd egészen 1974-ig, selejtezéséig repült. Selejtezésével egyidejűleg adták át a Közlekedési Múzeumnak. 1980-ban felújították, majd Farkashegyen tárolták a MÉM Repülőgépes Szolgálat (RSZ) telepén.

Összes repült ideje 3829 óra, 5863 ciklussal.

Az Aeroparkba 1993. július 13-án szállították át.

 Beltere teljesen felújított, látogatható.

Il–14T (HA-MAL)

HA-MAL "MALvinka"

Malév beceneve: MALvinka. A közelmúltban korabeli Malév festést kapott HA-MAL lajstromjelű Il–14T típusú repülőgép eredetileg 04-es oldalszámot viselve a Szovjet Hadsereg Déli Hadseregcsoportjában, a Szovjet Légierő 226-os önálló vegyes repülőezredének kötelékében teljesített szolgálatot, a németországi Sperenberg repülőterén. 1981-ben kivonták a szolgálatból és az ukrajnai Mirgorodba repülték, ahol 6 évig tárolták, majd onnan 1987-ben Tökölre vitték. 1987. december 8-án Ferihegyre repülték, és az „ős-skanzenben” tárolták 1991. október 20-ig, amikor jelenlegi helyére vontatták. Összes repült ideje 5928 óra.[5]

A repülőgép külön érdekessége a 2009–2010 év fordulóján teljesen civil szerveződésként indult felújítási munkák, amelyek célja kezdetben a repülőgép korhű Malév színekbe öltöztetése volt, de a felújító csapat látva a 25 éve leállított repülőgép viszonylag jó műszaki állapotát, a munkák folytatása mellett döntött. 2011. április 8-án sikeresen beindult a repülőgép jobb oldali, kettes hajtóműve,[6] majd 2012. március 25-én a bal oldali, egyes hajtómű is életre kelt. A repülőgép beltere is látogatható. A repülőgéppel motorbemutatókat tartanak, átlagosan havonta egy alkalommal, ahol a látogatók átérezhetik a repülés hőskorának hangulatát 2x 1900 lóerő dübörgése közepette.

Il–18V (HA-MOA)

HA-MOA "MOAladár"

Malév beceneve: MOAladár. A 180001903 gyártási számú Il–18 típusú repülőgép 1960. április 1-jén érkezett Magyarországra, első útját május 20-án teljesítette Moszkvába. Üzemideje során több nagyjavításon esett át, 1964-ben TG–16-os fedélzeti segédhajtóművet építettek bele, 1968-ban az eredeti hajtóműveket AI–20K típusúakra cserélték, majd ugyanebben az évben 89-ről 105 férőhelyessé alakították át, és megkapta az Il–18V típusjelzést.

Teherszállítóvá alakítása előtti utolsó közforgalmi útját 1977. április 1-jén teljesítette a Budapest–Prága–Budapest útvonalon. Legutolsó emlékrepülésére 1987. február 19-én került sor, 3 nappal később kivonták a forgalomból. Összes repült ideje 37197 óra, 17285 ciklussal. A múzeumba 1991 októberében került, belülről is megtekinthető.

Il–18V (HA-MOG)

HA-MOG "MOGéza"

Malév becenév: MOGéza. A 184007103 gyártási számú Il–18 már eleve modernizált Il–18V változatként 1964. március 28-án érkezett Magyarországra, első forgalmi útja Moszkvába vezetett. 1967 elején az eredeti hajtóműveket AI–20K típusúakra cserélték. Utolsó utasos járatát 1978. november 3-án teljesítette a Budapest–Szófia–Budapest útvonalon, ezután teherszállítóvá alakították át.

1988. október 13-án repült utoljára, a Budapest–Kaszentína–Budapest útvonalon. Másnap hajtóműpróba közben a hármas hajtómű kigyulladt, de a tüzet sikeresen eloltották. A HA-MOA alkatrészeivel kijavították, de a december 6-ra tervezett selejtezés közelsége miatt már nem repült többet.

1993 júniusában a Malév Oktatási Központ tanműhelye kapta meg, 2006-ig az oktatóhangár mellett állt. Az év végén a repülőgép feldarabolását elkerülendő, civil szerveződés és aláírásgyűjtés indult, mely eredményeként az Aeroparkba vontatták. Belülről nagyon rossz állapotban van, emiatt nem is látogatható, de 2014 júniusában a külső festése felújításra került. Összes repült ideje 36558 óra.

Tu–134 (HA-LBE)

HA-LBE "LBElemér"

Malév becenevei: LBElemér, Kisvas, Kistuskó. A repülőgép 1969. március 22-én érkezett Magyarországra, első forgalomban repült útvonala a Budapest–Prága–Budapest járat volt. 1983 tavaszán „Comfort” osztályt alakítottak ki benne, ezért a szállítható személyek száma 72-ről 68-ra csökkent. Utolsó forgalmi útját 1987. december 18-án Durucz Jenő parancsnokkal a fedélzeten teljesítette a Budapest–Varsó–Budapest útvonalon, majd egy emlékrepülés következett meghívott vendégekkel a fedélzeten. 1988. április 11-én, a Malév Tu–134-esei közül elsőként vonták ki a forgalomból. Összes repült ideje 24167 óra, 19499 ciklussal. 1991-ig az ős-skanzenben állt, majd átvontatták a jelenlegi helyére, az Aeroparkba. Belülről is megtekinthető.

Tu–154B–2 (HA-LCG)

HA-LCG "LCGéza"

Malév beceneve: LCGéza, Nagyvas, Nagytuskó. 1975. november 24-én érkezett Magyarországra, Tu–154B alapváltozatként. 1980 decemberében nagyjavításra repülték, ahol többek között ICAO CAT–II korlátozott látási viszonyok közötti leszállásra is alkalmassá tették, típusjele ekkor Tu–154B2-re változott. 1983-ban a „Comfort” osztály kialakításával a szállítható személyek száma 143-ra csökkent. Utolsó útját a Budapest–Iráklio–Budapest járaton repülte, majd kivonták a forgalomból. Összes repült ideje 21554 óra, 13803 ciklussal. Az Aeroparkba 1994. szeptember 24-én vontatták át. Belülről is megtekinthető.

Jak–40E (HA-YLR)

HA-YLR

A HA-YLR lajstromjelű Jak–40-es repülőgép 1975. december 17-én érkezett Magyarországra a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság megrendelésre. Navigációs berendezések bemérésére, hitelesítésére alkalmazták Magyarországon és külföldön egyaránt. Közforgalomban nem repült. 1987-ben a Tu–134-esen is látható festést kapta, majd a Malév 1993-as arculatváltása után a jelenlegi színekre festették. 2001-ben nagyjavítás helyett egyenesen az Aeroparkba vontatták. A repülőgép üzemképes, műszaki állapota kiváló. Rendezvények alkalmával belülről is megtekinthető.

Jak–40E (HA-LRA)

HA-LRA

Gyártási száma: 9440837. 1990-ben érkezett Magyarországra, korábban Csehszlovákiában repült OK-EED lajstromjellel. 1990 és 2001 között a Linair színeiben repült, ami akkor a Malév partnere volt. Később nyugdíjazták. Belülről is megtekinthető.

An–2M (HA-MHI)

HA-MHI "Ancsa"

A repülős szlengben "Ancsa" vagy "Kukacbombázó" néven is ismert An–2-es repülőgépet 1967. december 19-én vette át a Magyar Repülőgépes Szolgálat. Vegyszertartállyal és szórófejjel felszerelve mezőgazdasági repüléseket végeztek vele. 1994-ben selejtezték, majd az Aeroparkban állították ki. Csak kívülről tekinthető meg.

Mi–2 (HA-BCB)

HA-BCB "repülő csirkecomb"

A repülős szlengben "Repülő csirkecombnak" is nevezett Mi–2-es helikoptert 1980 januárjától az Országos Mentőszolgálat használta mentő- és betegszállítóként. 1994-ig Székesfehérváron állomásozott. Ez év augusztus 14-én Ferihegyre repült nagyjavításra, de erre végül nem jutott pénz, ezért 1998-ban 2841 repült órával és 7732 felszállásszámmal selejtezték. Az Aeroparkba 1999. április 27-én vontatták át.

An–2R (HA-YHF)

HA-YHF

Gyártási száma: 1G181-42A. 1979-ben készült Lengyelországban, és még abban az évben Magyarországra került. Első lajstromjele a HA-MDK volt, mezőgazdasági feladatokat teljesített. 1995-ben selejtezték, majd egy pestszentlőrinci McDonald's étterem parkolójában volt kiállítva. A gépet a gyorsétterem bezárása után, 2014-ben szállították az Aeroparkba, ahol a Malév Aero Club színeire festve állították ki.

L–410 Turbolet (HA-LAF)[szerkesztés]

HA-LAF

Gyártási száma: 902518. Belülről is megtekinthető

Eszközök

Tesla leszállítóradar és vezérlőkonténer

A Jak–40 szomszédságában elhelyezett precíziós leszállító radart (PAR) a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság megrendelésére 1975 januárjában telepítették a jelenlegi 13R/31L futópálya B jelű gurulóútja mellé. Még az üzembe helyezés előtt, január 15-én a Berlinből érkező HA-MOH Il–18-as a gurulóút közelében lezuhant, és a repülőgép darabjai a radart súlyosan megrongálták. A javítás után a kilencvenes évek elejéig használták. Az Aeroparkba 1991-ben került.

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »