Település:
Nógrád megye, Bátonyterenye
Kisterenyei Evangélikus Templom

Bátonyterenye, Zrínyi út 4. Tel: +36202138333
Kisterenyei Evangélikus Templom
Festői környezetben, egymaga árválkodva áll a közel 120 éves, 1906-ban épült Evangélikus templom. A maroknyi gyülekezet nagy gonddal őrzi templomát és hagyományait. A templomban szorgalmasan dolgozók szépen művelik a templom kertjeit. Történetileg ezt a területet valamikor Vásárosterenyének vagy Utasterenyének nevezték. A másik oldal volt az ún. Egyházasterenye. A történelem során ez a település kevésbé volt érintett a reformációtól. A lakosság a felmérések szerint 95-97 %- ban a római katolikusokhoz tartozott, de később amikor újratelepült voltak olyanok akik lutheránus hitet követtek.
Az 1867- ben megépült vasútvonal mentén lévő településeken 3-7 fős családok ugyanezt a vallást követték és a 19. században szükség volt egy olyan missziós egyesület felállítására amely az itt lévő, most már államilag engedélyezett evangélikusoknak is a hitét biztosítani tudta.
1906-ban Kisterenye földesura Solymossy Tibor 40 holdas telket biztosított az itt lévő evangélikus gyülekezetnek. Felépítettek egy imaházat majd ehhez építettek egy templomtornyot és 1924-ben létrejött egy evangélikus egyházközség ami a környékbeli szórványtelepülésként ellátta az evangélikusoknak a gondozását. Aki itt lelkipásztori szerepet töltött be, az Kisterenyétől Recskig vagy Kisterenyétől Hatvanig a szórványtelepülések lakosságát ellátta, mintegy 24 település tartozott ide. 1943. november 7.-én iktatták be Gartai István evangélikus lelkipásztort.
Miserend: vasárnap 9:30
imaóra naponta 9:00
HelyiVilága Magazin ajánló

Mire jók az Echinacea cseppek?
Egészség, Megelőzés

Tudd ,hogy értékes vagy!
Életmód, Élet

Itt van az ősz, itt van ujra...
Életmód, Élet

Kaktusz
Cukiságok, Állati cukiságok

Cuki kiskutyák
Cukiságok, Állati cukiságok

Lélekmozgató, érzékenyítő nap Kiskunmajsán!
Életmód, Sport, fittness

Gyöngytyúk
Cukiságok, Állati cukiságok

Kincsem
Nagyvilág, Érdekességek

Gyógyító füvek és fűszerek
Egészség, Megelőzés
Helyi látnivalók

Tótkomlósi Szlovák Emlékház
Békés megye, Tótkomlós

Kazincbarcika 56-os emlékmű!
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kazincbarcika

Artézi kút
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyhalász

Kossuth tér
Somogy megye, Kaposvár

Érdi minaret
Pest megye, Érd

Görögkatolikus templom
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor

Lenti és környéke
Zala megye, Lenti

Lourdesi barlang
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény

Putnok Serényi kastély díszkút
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Putnok
Helyi Programok / események

Gyermek bérletes színházi előadások
Programok

Október 6. (vasárnap) Bicskei Könyvtári Napok
Programok

Szoboszlói Szüreti Mulatság
Programok

III. Zenés Nyári Esték 2020. - Brassdance
Programok

GYÖNGYÖK Mátra Művelődési Központ
Programok

GYÖNGYHAJÚ LÁNY BALLADÁJA
Programok

Hajdúböszörményi Mega Játszóház
Programok

Esküvői kiállítás
Programok

Halloween tökfaragó verseny!
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Kórház, Rendelőintézet, Szakrendelések
Veszprém megye, Zirc

Pécsi Bölcsődék listája
Baranya megye, Pécs

Civil szervezetek
Vas megye, Répcelak

Karácsony Sándor Rózsatéri Református Általános Iskola és Óvoda - Óvodai tagintézmény
Budapest, 19. kerület

Víg Kamaraszínház
Hajdú-Bihar megye, Debrecen

Kovácsműhely
Heves megye, Verpelét

Aranyszarvas Panzió
Békés megye, Szarvas

Tótkomlósi Rozmár Szenior Úszó Klub Egyesület
Békés megye, Tótkomlós

Petőfi Sándor Általános iskola
Komárom-Esztergom megye, Komárom