Település:
Baranya megye, Pécsvárad


Mindenszentek Temetőkápolna


Az írásos források szerint e templom falai között temették el Domoszló herceget

Mindenszentek Temetőkápolna bemutatása

Feltehetően a Szent István rendelete nyomán, tíz falu templomának épült, Pécsvárad első plébániatemploma, a jelenleg is álló épület korát a 11-12. századra becsüljük.

A 2014-ben végzett külső falfeltárás során előkerült bizánci stílusú ablak a templom korábbi keletkezésére is utalhat. Az írásos források szerint e templom falai között temették el Domoszló herceget, később viszont az apátságban került újratemetésre.

Az eredetileg román stílusú épületet előbb gótikus stílusban bővítették, majd a 18. században barokk stílusban építették át. Sokáig a mai Nagyboldogasszony templom mellett is plébániatemplomként működött, ezt a funkcióját csak néhány évtizede veszítette el. Szintén a 2014-es feltáráskor vált láthatóvá a templom szentélyét záró gótikus stílusú ablak.

 
További 47 látnivaló a(z) Mindenszentek Temetőkápolna közelében és Pécsvárad településen, illetve a környéken »

Kattints és fedezd fel!

Forrás: A fenti információk a(z) Mindenszentek Temetőkápolna alábbi weboldláról kerültek kivonatolásra, melynek legutolsó frissítési ideje: 2023.08.22, https://www.pecsvarad.hu/varosunk/muemlekek

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »