Település:
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Jászkapitány - szobor Jász Emlékmű

Jászberény, Lehel vezér tér
Az emlékmű megvalósítását a Városvédő- és Szépítő Egyesület kezdeményezte, és a lakosság, helyi cégek, valamint a Jászság majd minden települése hozzájárult az elkészítéséhez.
2005. május 8-án, a Redemptio 260. , és a Városi Tűzoltóság megalakulásának 110 éves jubileumára készült. A talapzaton körben 18 jász település bronz címerét helyezték el. Az andezit szikla mérete kb.120x160x400 cm. A kapitány 260 cm, a címerek egy-egy 30 cm átmérőjű kör alapon vannak.
Az emlékmű előtt csobogót helyeztek el. Gondolom, az nem része az alkotásnak. Messziről így a vízen át látszik, mint az egyik képen is.
'A török megszállást a Jászság is keservesen megszenvedte, lakossága sokszor menekülni kényszerült, és falvai közül jó néhány végleg elpusztult (Ágó, Boldogháza, Borsóhalma, Négyszállás, Rassang). A török hódoltságot követően 1702-ben kiváltságaik veszélybe kerültek, amikor I. Lipót császár a Jászság földjét és népét a két Kunsággal együtt eladta a Német Lovagrendnek 500. 000 aranyforintért. A jászok és a kunok azonban nem nyugodtak bele ősi kiváltságaik elvesztésébe, 1745-ben saját pénzükön visszaváltották azokat.
A híres jászkun REDEMPTIO (önmegváltás) visszaadta a jász népnek régi szabadságát, kiváltságait és fokozatosan megnyitotta a gazdasági fellendülés útját.'
Forrás: jaszbereny.hu
HelyiVilága Magazin ajánló

Omlós almás-diós szelet
Receptek, Desszert receptek

Hosszú Katinka
Életmód, Sport, fittness

Tibet
Nagyvilág, Érdekességek

December 13. Luca névnaphoz kapcsolódó néphiedelem és népszokások
Nagyvilág, Érdekességek

Tákos temploma: a mezítlábas Notre Dame
Utazás, Élmények, beszámolók

Sült koca
Cukiságok, Állati cukiságok

Kézilabda
Életmód, Sport, fittness

Uborkás limonádé
Receptek, Vegetáriánus receptek

Arany-ló
Nagyvilág, Érdekességek
Helyi látnivalók

Lóránt-palota (Széchenyi tér 2)
Baranya megye, Pécs

A nagykállói rabbi őrzői
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagykálló

Városháza Szeged
Csongrád megye, Szeged

Belváros látnivalói
Győr-Moson-Sopron megye, Sopron

Millenniumi Kereszt, táblakönyvek Szent István intelmeivel
Veszprém megye, Balatonalmádi

Trianon emlékmű és országzászló!
Pest megye, Maglód

Kálvária
Vas megye, Celldömölk

Szentháromság szobor
Bács-Kiskun megye, Kalocsa

Béla király szobra Szekszárdon
Tolna megye, Szekszárd
Helyi Programok / események

MEGA JÁTSZÓHÁZ NAGYKÁTÁN ! 2020. január 18. 10:00 - 17:00
Programok

Újfehértói Szabadidőközpont
Programok

Szaunázók hétvégéje
Programok

Élményfestés Pócsik Olgával
Programok

Békés Megyei Néptánc Tábor 2020
Programok

Jótékonysági bál 2020 - DFGK
Programok

Családi matiné, Ünnepi játszóház 2020. március 14. szombat
Programok

Nemzetközi Volkswagen Bogár Találkozó és Busz party
Programok

Vangelis filmzenei koncert - Debrecen
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Étterem és panzió
Fejér megye, Ercsi

Erdőgyöngye Étterem és Panzió
Zala megye, Zalaegerszeg

Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar
Csongrád megye, Hódmezővásárhely

Szerkesztő ajánlja
Komárom-Esztergom megye, Esztergom

Horgásztanya Vendéglő
Budapest, 1. kerület

Hungária Általános Iskola és Kollégium
Budapest, 19. kerület

Gyermekorvosi rendelések Tiszaújváros
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Tiszaújváros

XIV. ker. Zuglói Önkormányzati Rendészet
Budapest, 14. kerület

Szálláshelyek - Hotel Central
Zala megye, Nagykanizsa