Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Mezőkövesd
Tízparancsolat-emlékmű

3400. Mezőkövesd, Jezsuiták tere
Mezőkövesd
Jezsuiták tere
A Jézus szíve templom mögötti Millenniumi parkban
Felállítás2014. május 17.
Kis István (kőfaragó)
Mezőkövesden a Jézus Szíve templom mögötti szabadidős területen került felállításra a Tízparancsolat-emlékmű, amely arra hívják fel a figyelmünket, hogy Isten útmutatása alapján éljünk.
Az emlékmű egy titkos felajánló révén készülhetett el, amelynek minden egyes eleme, része szimbolizál valamit.
Mózes csíkos palástját jelképezi a szobor félkör alakú, függőleges csíkos hátsó része.
A két tábla szimbolikusan Mózes kezében van.
A bal oldali táblára három, a jobb oldalira pedig 7 parancsot véstek. A palást belsejében látható tűzvörös mozaik pedig az el nem égő, de lángoló csipke bokrot szimbolizálja.
Ez a tábla mindannyiunk számára egy tükör, amelyben szembe nézhetünk azzal, hogyan is élünk.
Forrás:mezokovesd.hu
HelyiVilága Magazin ajánló

Az egészséges életmód első lépései
Életmód, Élet

Hallottak Napjára
Helyi történetek, Helyi történetek

Bárány
Cukiságok, Állati cukiságok

Indul a tavaszi labdarúgó szezon
Életmód, Élet

Magyar specialitás, amit Te is imádsz karácsonykor. Mi az?
Nagyvilág, Érdekességek

Csodaszép a befagyott Bajkál-tó – a világ legmélyebb tava
Nagyvilág, Érdekességek

Hortobágyi Húsos Palacsinta
Receptek, Főétel receptek

Forró nyomon a zuglói rendőrök
Helyi történetek, Helyi történetek

Legyél te is hős!!
Életmód, Élet
Helyi látnivalók

TRIANON - Emlékmű
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény

Városháza
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor

Disznóvágás a Rendek tanyán
Bács-Kiskun megye, Kerekegyháza

Hatszögletű kápolna, története és a környék látnivalói
Nógrád megye, Pásztó

Látnivalók a városban
Hajdú-Bihar megye, Püspökladány

Kulák-üldözés áldozatainak emlékszobra
Pest megye, Nagykőrös

Ajka
Veszprém megye, Ajka

Budavári sikló
Budapest, 1. kerület

Ágoston rendi kolostor
Baranya megye, Siklós
Helyi Programok / események

Jótékonysági ruhabörze Szankon
Programok

"Nyelvünk erdőzúgása"
Programok

Gokart Club és Söröző
Programok

Kutyafotózás a Magyar Fotográfia Napján
Programok

Árpád Lovas Tanya
Programok

Dr Kolláth Zoltán előadása
Programok

H2O Akváriumház
Programok

Térzene koncertek programsorozat
Programok

Fotók, videók: Dulity-kiállítás és Koncz Zsuzsa koncert Kiskunmajsán
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Gyáli Arany János Közösségi Ház és Városi Könyvtár
Pest megye, Gyál

AKCIÓ MARKET
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény

Roma Nemzetiségi Önkormányzat
Zala megye, Letenye

Gyógyszertár
Budapest, 23. kerület

Mélykút
Bács-Kiskun megye, Mélykút

Zöldmező Utcai Általános Iskola
Zala megye, Keszthely

Szabályok elinduláshoz
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Balkány

Felnőtt orvosi rendelő Zalaegerszeg
Zala megye, Zalaegerszeg

Fogorvosok listája
Pest megye, Vecsés