Település:
Győr-Moson-Sopron megye, Győr
Győrben is kajak-kenu pálya épül

A Kisalföld információi szerint a nemzetközi színvonalú pályát a Magyar Olimpiai Bizottság, Győr és a sportág hazai szövetsége közösen finanszírozza. A létesítményt a tervek szerint a Rábca medrében alakítják ki, egy már jelenleg is zsilippel lezárt, állóvizes területen.
"A tervek ismeretében mondhatom, hogy egy környezetbarát, családias létesítmény lesz, olyan, amely a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kifejezett kéréseinek is megfelel. A céltoronytól az öltözőkön át a lelátókig minden mobil lesz, feleslegesen nem terheljük a környezetet. A Rábca töltése ad helyet például a nézőtérnek." - mondta Kadler Gusztáv, a Magyar Kajak-kenu Szövetség alelnöke. A pályát 1,3 kilométer hosszúra és 150 méter szélesre tervezik.
"Ha minden az elképzeléseinknek megfelelően alakul, akkor 2016-ban az Olimpiai Reménységek Versenye lesz a győri pálya avatója. Egyben ez az ORV lehet a következő évi ifjúsági fesztivál főpróbája is" - tette hozzá Kadler Gusztáv.
Forrás: karpatinfo.net
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








