Település:
Bács-Kiskun megye, Lakitelek
Lakiteleki Eötvös Lóránd Általános Iskola és Művészeti Iskola
2007-ben, 11 esztendeje fogtak össze Lakitelek, Nyárlőrinc és Tiszaug önkormányzatai, hogy közösen tartsák fenn óvodáikat, iskoláikat. A társulás 2013-ig működött, majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vette át az oktatási intézményeket. Három esztendő múltán a Kecskeméti Tankerületi Központ lett az intézmény fenntartója, jelenleg is így működünk.
A tanórák mellett ebben az esztendőben is nagyon sok szakköri programot, sportolási lehetőséget, felvételi előkészítő foglalkozást kínálunk diákjainknak. Együtt izgulunk nyolcadikosainkkal, hogy sikeres legyen felvételijük, valóban abba az intézménybe kerüljenek, amelyben készségeik és képességeik leginkább kibontakozhatnak.
A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány támogatásával idén is folytatódhat a gyermekek ingyenes úszás-, és lovaskultúra oktatása, s a népfőiskolán rendezhetjük meg a Keresztény Élet Szerkesztőségével közös Kárpát-medencei történelmi versenyünket, melynek témája: Kossuth Lajos élete és kora.
6065 Lakitelek, Kiss János u. 1.
Telefon: (76) 449-077
Email. lakitelekiskola@gmail.com
Forrás: Facebook
HelyiVilága Magazin ajánló
Futsal: Kiskunmajsán rendezik az U-17-es fiú megyei döntőt
Életmód, Sport, fittness
Addig menj haza!
Helyi történetek, Helyi történetek
Kerti tippek
Életmód, Élet
Cukkinikrémleves
Receptek, Főétel receptek
Svédasztalos menzát vezetnének be az iskolákban
Életmód, Élet
Milyen csodálatos is a vénasszonyok nyara!
Cukiságok, Állati cukiságok
Hal chips
Receptek, Hal receptek
Tudod mi az érték az életben ?
Életmód, Élet
A nagy csapat
Életmód, Sport, fittness
Helyi látnivalók
Károlyi kastély
Pest megye, Fót
1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek és vértanúinak emlékére
Veszprém megye, Zirc
Terehegyi református templom
Baranya megye, Harkány
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Budapest, 6. kerület
Rózsa fürdő
Békés megye, Tótkomlós
Nagyerdei Park
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Sugovica Bajánál
Bács-Kiskun megye, Baja
Fürdő parkja
Somogy megye, Nagyatád
Óvári Messzelátó
Veszprém megye, Balatonalmádi
Helyi Programok / események
XXII. Gyomaendrődi Nemzetközi Halfőző Verseny
Programok
Október 15. (kedd) 16:30
Programok
Farsang a TudásÉpítőkkel
Programok
Meghívó 1848-49 - es forradalom és szabadságharc 172. évfordulójára rendezett ünnepségére
Programok
Téltemető-Tavaszköszöntő Mulatság
Programok
Rukkel-tó Waterpark, Dunavarsány
Programok
Sun City Szabadidő- és Vízisport Centrum
Programok
Csupa csipke
Programok
Gyöngyösi START Retro Fesztivál
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Gyógyszertár
Fejér megye, Ercsi
Ligeti Apartmanházak Tiszakécske
Bács-Kiskun megye, Tiszakécske
Hatvani Százszorszép Óvoda
Heves megye, Hatvan
Oktatási intézmények
Fejér megye, Székesfehérvár
Lakossági tájékoztató
Békés megye, Nagyszénás
Vallási felekezetek, templomok a Xl. Kerületben
Budapest, 11. kerület
Római katolikus Templom
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Karcag
Keszthelyi Kórház
Zala megye, Keszthely
Lurkó Kuckó Magánóvoda
Csongrád megye, Hódmezővásárhely