Település:
Budapest, 11. kerület
Rupp-hegy
1112. Budapest, Rupphegyi út 12.
Rupp-hegy
A Rupp-hegy a budaörsön húzódó Csíki-hegyek vonulatának legkeletebbre eső tagja, közigazgatásilag Budapest XI. kerületéhez tartozik, amin belül Pösingermajor városrészben található.
Rupp-hegy
Magasság
259 m
Hely
Budapest, XI. kerület
Hegység
Csíki-hegyek (Budai-hegység, Dunántúli-középhegység)
Elhelyezkedése
Pozíció a Budai-hegység térképén
é. sz. 47° 28′ 28″, k. h. 18° 58′ 46″
Rupp-hegy
Felépítő kőzete triász kori diploporás dolomit, a hegytetőn megjelenik a briozoás márga is. A területre leginkább a telepített fenyves mellett a természetes növénytársulások, a molyhos tölgy és különböző berkenye fajták a jellemzőek. A déli szélén sziklafüves és pusztafüves társulás mellett a Csíki-hegyek fővonulatára jellemző kisebb dolomitsziklagyep folt is megfigyelhető.
A területen 38 védett növényfajtát tartanak nyilván. Ezek közzül az ismertebbek: a Tavaszi hérics, az apró nőszirom, a nagyezerjófű, a magyar gurgolya, a fekete kökörcsin, a leánykökörcsin, a bíboros kosbor és a fehér madársisak is megtalálható.
A 7,7 hektáros terület 1977 óta áll fővárosi védettség alatt.
A hegy a nevét egykori tulajdonosáról, Rupp György budai polgárról kapta.
Megközelíthetőség
A 8E busszal a Baradla utca megállóig, ahonnan nyugati irányba 600–700 méteres kocsiút vezet a Rupp-hegyhez.
Forrás:Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló
Egy tízgyermekes, bolhási családnak segítségre van szüksége
Életmód, Élet
Üzenet
Helyi történetek, Helyi történetek
-SZÉP AZ ÉLET - HÁT SZÉP -
Életmód, Élet
Mauritiusi utazási érdekességek
Utazás, Élmények, beszámolók
Czibere Tünde: Mária öröme
Helyi történetek, Helyi történetek
Tudd ,hogy értékes vagy!
Életmód, Élet
Orchidea
Nagyvilág, Érdekességek
Te mikor szoktál nyaralni?
Utazás, Élmények, beszámolók
Készülünk az esős időszakra
Cukiságok, Állati cukiságok
Helyi látnivalók
Bp.IX. ker. Központi Vásárcsarnok
Budapest, 9. kerület
Debreceni Líciumfa
Hajdú-Bihar megye, Debrecen
Görögkatolikus templom
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Fürdőző elefánt
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Ózd
Kerületrész - Pestújhely
Budapest, 15. kerület
Római katolikus egyházközség
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Ibrány
Egyház- és rendtörténeti kiállítás
Veszprém megye, Zirc
Szent János-szobor
Heves megye, Kisköre
kisújszállás ,látnivalók
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Kisújszállás
Helyi Programok / események
Kancsal-tó Mórahalom
Programok
Pécsi Állatkert Állatok Világnapja
Programok
PÉCSI ÁLLATKERT PROGRAMOK 2019. ESEMÉNYEK, LÁTVÁNYETETÉSEK MINDEN HÉTVÉGÉN
Programok
Golf Garden Club
Programok
Hódmezővásárhelyi Szakszervezeti Vadásztársaság
Programok
HÉTÓRAI TEA-A MONARCHIA ZENEKAR TEMATIKUS KOMOLYZENEI KONCERTJE
Programok
LEHÁR FERENC - BODANZKY GÁBOR ANDOR: LUXEMBURG GRÓFJA
Programok
Szegedi Repülőnapok
Programok
Pál Ferenc atya előadása Kerekegyházán
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
2051. Biatorbágy Bajcsy-Zs. u. 13.
Pest megye, Biatorbágy
Mentők Kiskőrösön
Bács-Kiskun megye, Kiskőrös
Házi gyermekorvos ,csecsemő tanácsadás
Hajdú-Bihar megye, Berettyóújfalu
Liptai Béla Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium
Nógrád megye, Szécsény
Háziorvosok, védőnők
Komárom-Esztergom megye, Esztergom
Gyógyszertár
Fejér megye, Ercsi
Felnőtt háziorvosok Mezőberény
Békés megye, Mezőberény
Szabályok elinduláshoz
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Újfehértó
Szent Vendel kápolna
Fejér megye, Mór