Település:
Bács-Kiskun megye, Hajós
Szent Imre-templom Hajós

A római katolikus plébánia a 18. század elején épült, késő barokk stílusban.
Képet készítette:Készítette: MyName (Csanády) - A feltöltő saját munkája, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1958818
Szent Imre-templom Hajós
- A Szent Imre római katolikus templom 1728-ban épült barokk stílusban, oldalhajókkal 1879-ben egészült ki. Főoltárán Szűz Mária fából készült egy méter magas szobra áll, amelyet az Óhazából hoztak magukkal a betelepülők. A előtte történt gyógyulások miatt csodatevőnek tartott szobor eredetije a 16. századból származik.
- A római katolikus plébánia a 18. század elején épült, késő barokk stílusban.
Féltett kincse Mária Terézia és férje, valamint szülei életnagyságú, egész alakos portréja, egy németalföldi mester munkái.
- A templom melletti gondozott parkban lévő kálvária 1881-ben létesült, Zsolnay kerámia-stációkkal 1934 óta van kiegészítve.
- A második világháború utáni lakosságcsere során betelepített felvidéki magyarok egy része református vallású, részükre épült a Köztársaság téren lévő Református Imaház, 1987-ben.
Cikk forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Haj%C3%B3s
Képet készítette:Készítette: MyName (Csanády) - A feltöltő saját munkája, Közkincs, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=1958818
HelyiVilága Magazin ajánló

Kicsit pihenek
Cukiságok, Állati cukiságok

Tisztít, illatosít és fertőtlenít: 5 dolog, amire jó a citromhéj
Életmód, Élet

CSODÁS HELYEK SZLOVÉNIÁBAN
Nagyvilág, Érdekességek

Magnólia vagy a liliomfa:
Nagyvilág, Érdekességek

Kakas
Cukiságok, Állati cukiságok

Az év sportos apja Vizi András
Életmód, Sport, fittness

Ázsiai oroszlán
Nagyvilág, Érdekességek

Történelmi érdekességek, amiket biztos nem tudtál
Nagyvilág, Érdekességek

Gyümölcskenyér
Receptek, Desszert receptek
Helyi látnivalók

Város a tó felől
Komárom-Esztergom megye, Tata

Kárász Kastély, Szeghalom
Békés megye, Szeghalom

Göth-kúria és parkja
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Tiszaföldvár

Fácános vár
Somogy megye, Fonyód

A MÁV-telep
Budapest, 15. kerület

l. Világháborús hősi emlékmű
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sárospatak

Sáfrik Szélmalom
Bács-Kiskun megye, Kiskunhalas

Az 1956-os emlékmű
Tolna megye, Tolna

Albertfalvi Szent Mihály Római Katolikus Plébániatemplom
Budapest, 11. kerület
Helyi Programok / események

Programajánlat
Programok

Biciklis csoport karikázott egy héten át a jászszentlászlói horgásztóhoz, ahol délelőttönként pecázással töltötték az időt.
Programok

Aquasziget termál fürdő
Programok

Ha szombat akkor Térzene!
Programok

Killer Queen - Queen Show
Programok

Ha szombat, akkor TérZene!
Programok

Művelődési Ház
Programok

Petöfi-sziget Baja
Programok

Lenti és környéke
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Magyar Posta
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagykálló

Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület
Baranya megye, Szigetvár

III. kerületi Önkorm. Ügyfélszolgálati Iroda
Budapest, 3. kerület

Hegyvidéki Kulturális Szalon
Budapest, 12. kerület

Győr középiskolái
Győr-Moson-Sopron megye, Győr

Gáspár András Szakközépiskola Kecskemét
Bács-Kiskun megye, Kecskemét

Oktatási Intézmények
Komárom-Esztergom megye, Bábolna

Otp Bank
Zala megye, Zalakaros

Móricz Zsigmond Kéttannyelvű Általános Iskola
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Mátészalka