Település:
Budapest, 14. kerület


Műcsarnok


Cím: 1146 Budapest, Dózsa György út 37. (Hősök tere), Telefon: +36 1 460 7000, E-mail: mucsarnok@mucsarnok.hu

A Műcsarnokról

A Műcsarnok szívesen látja a társművészetek neves képviselőit. Így számos rendezvényével, különleges tárlatvezetéseivel, tudományos konferenciáival a főváros egyik kulturális központja. Turisztikai célpontként hívja és fogadja a Budapestre látogatókat.A Műcsarnok – a jelenkori művészet reprezentatív kiállítási intézménye – hivatása szerint a magyar és nemzetközi művészeti törekvések nyitott, sokszínű bemutatóhelye. Kiállításaival, igényes kiadványaival, oktatási tevékenységével a széles értelemben vett vizuális kultúra megújuló hagyományait és friss értékeit közvetíti minden korosztálynak, az érdeklődő közönség tág körének.

A Műcsarnok 2016-ban épp százhúsz esztendeje költözött mai, Schickedanz Albert tervezte elegáns és a képzőművészet bemutatására igen alkalmas épületébe. A több mint 2000 m2-es, felülvilágított kiállítótéren kívül előadóteremmel, szakkönyvtárral, ajándék- és könyvesbolttal, kávézóval várja látogatóit.

Az épületről

A Hősök terén álló bazilikális alaprajzú, 2300 m2-es alapterületű épület 1896-ra, a honfoglalás 1000 éves évfordulójának ünnepségeire készült el, Schickedanz Albert műépítész tervei szerint.

Az épület főmotívuma a hatoszlopos bejárati portikusz korinthoszi oszloprenddel. Hátsó falán Deák Ébner Lajos háromrészes freskója a szobrászat kezdetét Vulkán és Athéné alakjával, a művészetek kútforrását Apollóval és a múzsákkal, s a festészet eredetét a szerelmes pásztorral az antik legenda szerint ábrázolja. A közbenső képeken a festészet és a szobrászat allegorikus alakjai szerepelnek. A vörösrézből kovácsolt, kazettákkal díszített főkaput Sátori Pál készítette.
Az épület oldalhomlokzatainak tagolása és díszítése nem csupán a színek és a megválasztott anyagok harmóniája miatt érdemel figyelmet, hanem a pécsi pyrogránit ilyetén alkalmazásának ritkasága miatt is. A téglaburkolatú falsíkokat pilaszterek, főpárkány, ablakkeretezések, tablók és amorettek színes és az érett reneszánsz formavilágát idéző elemei tagolják.

A műemléképület 1991-94 között nagyszabású rekonstrukción esett át. Ennek köszönhetően a látogatók eredeti szépségében csodálhatják meg az épület domborműveit, növényi mintás ornamentikáját és a helyreállított félköríves oszlopcsarnokot, az oldalhajókkal és a felülvilágított oldaltermekkel.

Kiállítások


február
21. - április19.

Derkó 2020 | Képzőművészeti ösztöndíjasok pályázati kiállítása

Normál jegy: 800 Ft
Diák, pedagógus vagy nyugdíjas jegy : 600 Ft
Kedvezményes: 400 Ft
Térítésmentes: gyermek 7 éves korig; mozgássérült és fogyatékkal élő kísérőjével; Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tagsági kártyával rendelkezők számára, Budapest kártyával

február26. - április5.

Papírok–rácsok–akkád | Major Kamill kiállítása

Normál jegy: 800 Ft
Diák, pedagógus vagy nyugdíjas jegy : 600 Ft
Kedvezményes: 400 Ft
Térítésmentes: gyermek 7 éves korig; mozgássérült és fogyatékkal élő kísérőjével; Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tagsági kártyával rendelkezők számára, Budapest kártyával

február29. - június7.

Paolo Ventura: Velencei történet / Automaton

Normál jegy: 2000 Ft
Diákoknak 26 éves korig, pedagógusoknak és nyugdíjasoknak (érvényes igazolvánnyal): 1000 Ft
Családoknak (egy vagy két szülő, három gyermek): 3000 Ft
Kiegészítő jegy a családi jegyhez (további gyermekekként): 600 Ft
Csoportos – 10 fő felett: 1400 Ft
Csoportos diák, pedagógus és nyugdíjas – 10 fő felett: 700 Ft
Kedvezményes: 400 Ft
Térítésmentes: gyermek 7 éves korig; mozgássérült és fogyatékkal élő kísérőjével; Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) tagsági kártyával rendelkezők számára, Budapest kártyával

Kapcsolat

1146 Budapest, Dózsa György út 37. (Hősök tere)
Postacím: H-1406 Pf. 35.
Telefon: +36 1 460 7000
Fax:+36 1 363 7205
E-mail: mucsarnok@mucsarnok.hu


Forrás: mucsarnok.hu

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »