Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa


Roncsderbi hazai sikerrel


Csólyospáloson tavaly nyáron rendeztek első alkalommal roncsderbit.

A kialakult járványügyi helyzet miatt sokáig kérdéses volt az idei versenyek sorsa, de a dolgok kedvező fordulatot vettek és június elején mégis nézők előtt találkozhattak és vetélkedhettek a technikai sport szerelmesei a községben. A regisztráció szerint 12 géposztályban 78 versenyző állt rajthoz, akik az ország különböző pontjairól látogattak Csólyospálosra.

A géposztályonként rendezett 3-3 futam után a szerelők is kaptak lehetőséget, hogy összemérjék tudásukat. A népes mezőnyben Gyémánt Ferenc személyében egy helyi versenyző is volt, akinek sikerült elhozni a Lada-cross kisgép osztályban a legfényesebb érmet. A fiatal sportember azzal büszkélkedhet, hogy a település történetében ő az első, aki hazai pályán rendezett versenyen a dobogó legmagasabb fokára állhatott.

Várhatóan szeptember 13-án, gyorsasági roncsderbi, országos bajnokság futamra kerül sor Csólyospáloson, illetve szerepel a tervek között egy jótékonysági verseny is, amelynek az időpontja még egyeztetés alatt áll. Természetesen a tavaly nagy sikert arató Mikulás Kupa sem marad el.

Forrás: KVT

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »