Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa


Átadták a Bajcsy-Zsilinszky utcai óvodát


Szombaton tartották a Napsugár Óvoda Bajcsy-Zsilinszky utcai új épületének avatóját.

Az egybegyűlteket megyei önkormányzat nevében Mák Kornél köszöntötte, a több 350 millió forintos területfejlesztési támogatásból megvalósult beruházás átadó ünnepségén. – Minden egyes forint, amit óvodába, iskolába fektetünk az megtérül – hangsúlyozta Mák Kornél, aki egy megyezászlót is hozott ajándékba.

Lezsák Sándor, a térség országgyűlési képviselője beszédében kiemelte: minden gyermek tehetséges, és ennek a tehetségnek a kibontása az óvodás életkorban történik. Mint mondta: itt dől el minden, ezért is rendkívül fontos az óvodapedagógusok és a szülők szerepe. Az Országgyűlés alelnöke szólt arról is, hogy az állam továbbra is biztosít olyan pályázati lehetőségeket, amelyekkel élhet egy jó önkormányzat, mint például a majsai.

Az új óvodaépületet Kosik Sándor esperes-plébános szentelte fel, Isten áldását kérve.

Az ünnepség végén Juhász Eszter, néptáncos-népdalénekes dalcsokorral köszöntötte a régi, immáron megújult óvodáját.


Forrás: KVT

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »