Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa


Ülésezett a Kiskunmajsai Üdülőtulajdonosok Egyesülete


Az önkormányzat számára nagyon fontos, hogy van egy olyan gondolkodó közösség, amely felelősséget érez az üdülőfalu iránt – mondta Patkós Zsolt polgármester a Kiskunmajsai Üdülőtulajdonosok Érdekvédelmi és Turisztikai Egyesülete közgyülésén.

– Az egyesület célja, hogy valami pozitív, plusz élményt és munkát vigyenek az üdülőfalu életébe – nyilatkozta Szikora Gyula, az egyesület elnöke. A közgyűlés a vírushelyzet miatt tolódott a nyár végére, ahol beszámolót fogadtak el az egyesület elmúlt évéről.

Az egyesület közreműködésével sikerült egy játszóteret avatni a Lópofa Csárdánál és az önkormányzattal együttműködve valósultak meg a nyári zenés esték programjai is.

Többi között az egyesületnek köszönhetően újult meg az üdülőfalu bejáratánál lévő “KISKUNMAJSA” szelfipont.

A zöldfelületek gondozásában, füvesítésében és fásításában is szerepet vállaltak a Jonathermál Zrt. segítségével, és öntözőberendezéseket is telepítettek.

Idén pedig a Majsa-ÉpKert Szövetkezet is bekapcsolódott az üdülőfalu zöldfelületeinek ápolásába.

Forrás: KVT

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »