Programok / Kiállítások, vásárok

Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa

Kategória:
Kiállítások, vásárok


Régi idők vására a Kiskun Emlékhelyen


Régi idők vására a Kiskun Emlékhelyen

Október 17-én Szankon rendezték meg a III. Régi idők vásárát, amelynek egyik kísérő rendezvénye volt a szomszédoló, amely program a TOP-5.3.1-16-BK1-2017-00001 „Múltunk értéke, közösségünk jövője” projekt keretében valósult meg.
 
A konzorcium hat települése: Szank, Jászszentlászló, Móricgát, Petőfiszállás, Pálmonostora és Gátér mutatták be helyi értékeiket, termékeiket. A hideg, szeles időben tartott forgatagban ott kínálták a termékeiket a majsai kézművesek és a Kispálosi Sajtműhely finomságaiból is lehetett kóstolni. A nap folyamán hagyományőrzők és Johan János zenekara és a Sergő Zenekar fellépése is színesítette a vásárt.
 
Varga Ferencné polgármester elmondta: jövőre is szeretnék megtartani a régi idő vásárát a Kiskun Emlékhelyen és májusban a kunok találkozóját, ami idén elmaradt a világjárvány miatt.
Forrás: KVT

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »