Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa


Még közel két hónapig érvényesek a vészhelyzet ideje alatt lejárt okmányok


Még közel két hónapig érvényesek a vészhelyzet ideje alatt lejárt okmányok

December 15-ig még érvényesek Magyarország területén azok az okmányok, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet ideje alatt jártak le.
 
A kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy akik még nem hosszabbíttatták meg személyi igazolványukat, útlevelüket vagy vezetői engedélyüket minél hamarabb, és lehetőség szerint előzetes időpontfoglalást követően keressék fel a kormányablakokat.
 
A koronavírus járvány első hulláma során a személyes találkozások csökkentése érdekében döntött úgy a kormány, hogy az állampolgárok 2020. március 11. és 2020. július 3. között lejárt okmányai, valamint a gépjármű forgalmi engedélyek – Magyarország területén – még december 15-ig érvényesek maradnak. Az érintett 660 ezer lejárt, de automatikusan meghosszabbított igazolvány közül eddig országosan már több mint 280 ezret cseréltek újra, vagy hosszabbítottak meg a kormányablakok munkatársai, akik a továbbra is készséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére. A gyorsabb és kényelmesebb ügyintézés, valamint az a 1,5 – 2 méteres szociális távolság betartása érdekében a kormányhivatalok arra kérik az ügyfeleket, hogy foglaljanak előzetesen időpontot a magyarorszag.hu weboldalon vagy a 1818 Kormányzati Ügyfélvonalon keresztül. A lejárt forgalmi engedélyek vonatkozásában a műszaki vizsgaállomásokat szükséges felkeresni.
 
A kormányablakok és kormányhivatalok ügyféltereiben kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése, a sorszámkiadó gépeket pedig kizárólag az ügyfélszolgálatokon dolgozók kezelik. A fertőzések elkerülése érdekében az ügyfélszolgálatokon kézfertőtlenítő-szereket helyeztek ki, az ügyfélpultokon védőplexit alakítottak ki, a helyiségeket pedig rendszeresen fertőtlenítik. Az ügyfélterekben egy időben tartózkodók maximális létszámát is korlátozhatják a hivatalok, ennek kapcsán kérjük az ügyfelek megértését.
 
(Koronavírus Sajtóközpont)

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »