Programok / Szabadtéri rendezvények

Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa

Kategória:
Szabadtéri rendezvények


Biciklis csoport karikázott egy héten át a jászszentlászlói horgásztóhoz, ahol délelőttönként pecázással töltötték az időt.


Biciklis csoport karikázott egy héten át a jászszentlászlói horgásztóhoz, ahol délelőttönként pecázással töltötték az időt.

Magyar Jenő, aki lassan két évtizede szervezi a gyermekeknek a nyári horgásztáborokat elmondta: amíg a gyerekek a természetben vannak addig sem ülnek televízió, vagy a számítógép előtt és nem a telefonjaikkal vannak elfoglalva. A tábor népszerűségére jellemző, hogy van visszatérő pecás Dániából is, de idén Budapestről és Kecskemétről is is érkeztek fiatalok. A horgásztábor – aminek augusztusban is lesz egy turnusa -, hagyományosan egy halfogó versennyel zárult, melyen Dékány Lénárd egy 2,38 kg-os pontyot fogott. A gyerekek körében gyorsan népszerű lett horgászbot kihalászás is, mert két kapásra nem figyeltek oda a botok gazdái, de sikerült megmenteni mindkét botot, ráadásul mindkettő horgán egy-egy ponty ficánkolt.

Forrás: KVT

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »