Díjeső az első majsai kézilabdás bálon
A kézilabdázásnak hat évtizedes múltja van Bács-Kiskun megyében és Majsán az elsők között kezdtek megismerkedni a sportág szabályaival. Az új egyesület, a Kiskunmajsai KC története ugyan csak öt évvel ezelőtt kezdődött, de a majsai kézilabdázás múltjáról sem feledkeztek meg a rendezvény szervezői. Az est megnyitóján Lakatos Zoltán klubelnök – a KKC játékosa -, idézte a majsai kézilabdázás kiemelkedő eredményeit, és emlékezett a feledhetetlen edzőkre, játékosokra. A résztvevőket köszöntötte Járdi Ádám, a megyei kézilabda szövetség elnöke is, aki majsai járás hat évtizedét idéző tablót hozott ajándékba.
A Kiskunmajsai KC által létrehozott díjak átadása során is először azok kaptak elismerést – Méhes Gábor, a népszerű sportriporter műsorvezetése mellet -, akik rengeteget tettek a majsai kézilabdázásért játékosként, majd edzőként is. A díjazottak: Agócs Adrien és Medgyes József lettek.
Két egykori majsai kiválóság Városi György és Gazsó László nevét viseli az a díj, amit az előző szezon legjobb kiskunmajsai játékosai vehetnek át. Első alkalommal az elmúlt évek teljesítményét is figyelembe vették így az utánpótlásból Kertész-Farkas Inez és Péter-Szabó Márk, a felnőtteknél pedig a két csapatkapitány: Kocsis Mónika és Benkő Péter kapták az elismerést.
HelyiVilága magazin ajánló
Mivel etessem a nyulat?
Cukiságok, Állati cukiságok
Természetes körülmények között a nyulak semmilyen gyökérzöldséget nem fogyasztanak
Dzsudzsák Balázs beszállt a magyar egészségügybe
Életmód, Sport, fittness
Új bizniszbe kezdett a magyar válogatott egykori legjobbja.
A bárány és a cica barátsága
Cukiságok, Állati cukiságok
Különös barátság
Legyél te is hős!!
Életmód, Élet
Az életmentés során minden másodperc számít
Kemencében sült csülök
Receptek, Főétel receptek
Nem csak kemencében, sütőben is készíthető
Sajtos-krumplis pogácsa receptje
Receptek, Főétel receptek
Sajtos-krumplis pogácsa
Tatai vár története
Helyi történetek, Helyi történetek
A Zsigmond által épített vár, melyet minden oldalról víz vesz körül
Hópárduc
Cukiságok, Állati cukiságok
A hópárduc (Uncia uncia) vagy más néven irbisz a ragadozók (Carnivora) rendjébe és a macskafélék (Felidae) csal ...
Csokonai Vitéz Mihály: Az Ősz
Életmód, Élet
Itt van már november didergő hónapja,
Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Helyi látnivalók
Szent Imre-templom Hajós
Bács-Kiskun megye, Hajós
A római katolikus plébánia a 18. század elején épült, késő barokk stílusban.
Pénzügyi palota
Zala megye, Nagykanizsa
8800 Nagykanizsa, Fő u. 2.
+3693313285, +36202982618
Kalmár Kút
Bács-Kiskun megye, Kiskunfélegyháza
Kiskunfélegyháza
Móra Ferenc tér
A három leány szobra
Baranya megye, Mohács
A magyar, a sváb és a sokac népviseletbe öltözött lányok szoborcsoportja a város három meghatározó nemzetis ...
Romtorony
Zala megye, Zalaszentgrót
Az egykoron kolostorral egybeépített templom eredetéről nem sokat tudunk, csak feltételezések léteznek, miszerint ...
Emlékmű
Bács-Kiskun megye, Mélykút
1848-as emlékmű a mélykúti iskola előtt
Kossuth Lajos szobor
Bács-Kiskun megye, Kecskemét
Az alkotó valami egyedit szeretett volna a jövő nemzedék számár hagyni
Óbudai Gázgyár - Graphisoft Park
Budapest, 3. kerület
Cím 1031 Budapest, Gázgyár utca, Graphisoft park 1-3
1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek és vértanúinak emlékére
Veszprém megye, Zirc
Március 15. tér - Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek és vértanúinak emlékére (2012)
...
Helyi Programok / események
Minden szombaton 14.30 órakor
Programok
Makk Kálmán mozi előtt ingyenes Tér Zene koncertek
Lenti Programok
Programok
2019.09.20.
Bagossy Brothers Company élő koncertLenti
2019.09.20. - 2019.09.21.
Őszi Fesztiv ...
Kultúrházak éjjel-nappal
Programok
A Konecsni György Művelődési Központ idén is csatlakozik a “Kultúrházak éjjel-napal” országos sorozathoz. ...
Államalapítás ünnepe Szankon
Programok
Államalapítás ünnepe Szankon
Békebeli dallamok
Programok
Békebeli dallamok
Forrás: https://www.facebook.com/1707756166139938/photos/a.1985963711652514/255192107505677 ...
János Vitéz Látogatóközpont
Programok
Bemutatkozik a János Vitéz Látogatóközpont
Kedves Vendégeink!
Szeretettel köszöntünk a János Vitéz látog ...
P.Mobil "Aranylakodalom" + Radar koncert 2020. márc. 13. péntek 19:00 - 23:30
Programok
2760. Nagykáta, Művelődési Központ
Bajcsy Zsilinszky út 9.
Péter Szabó Szilvia koncert
Programok
Péter Szabó Szilvia - NOXTALGIA unplugged
Kőnig Rendezvényközpont
Programok
Kastélykert utca 1-2.
Balmazújváros 4060
(30) 583 9926
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
VII. kerületi Felnőtt Fogorvosi Rendelők
Budapest, 7. kerület
Rendelők címe, telefonszáma, rendelési ideje, ügyelet címe, telefonszáma
Civil szervezetek Tapolcán
Veszprém megye, Tapolca
Tapolca Városban működő civil szervezetek
Áldott szép Virágvasárnapot
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyecsed
Vigyázzunk egymásra!
Kölcsey Utcai Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
Vas megye, Körmend
Kölcsey Utcai Általános és Alapfokú Művészeti Iskola
9900 Körmend Kölcsey u. 12. Tel/fax: 06-94-594-398 ...
Tanácsok horgászoknak járvány idején
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírtelek
Vigyázzunk egymásra!
Munkalehetőség a kiskunhalasi Büntetés-végrehajtási Intézetben
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
Munkalehetőség Kiskunhalason
Bicskei Baptista Gyülekezet
Fejér megye, Bicske
2060 Bicske, Kossuth u. 64.
Központi Orvosi Ügyelet, Békés
Békés megye, Békés
Cím: 5630 Békés, Kossuth Lajos u.16
Diófa Camping
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Vásárosnamény
Diófa Camping
4803 Vásárosnamény, (Gergelyiugornya-Tisza-part), Gulácsi út 71. Tel: +36 45 712 298, +36 70 395 ...