Egri bikavér

Egri bikavér
Egri pince. az egri bikavér készítésénél legalább három szőlőfajta borának házasítása szükséges.
Az egri bikavér az Egri borvidéken termelt többféle kékszőlőfajta borából készülő cuvée, amelyet meghatározása szerint egyik szőlőfajta borának karaktere sem dominálhat. Az egri bikavér készítése hozzávetőlegesen 130-150 éves múltra tekint vissza. Régebben a kadarka szőlőfajtára alapozott testes, erősnek tartott bor volt, azonban a filoxérát, majd a világháborúkat követő és a mai napig tartó strukturális átalakulások nyomot hagytak az egri bikavér összetételén és karakterén.
Egri Bikavér Védett eredetű száraz vörösbor néhány fontosabb szakmai követelménye:
a termőhelyre javasolt fajták: Kékfrankos, Kékoportó, Kadarka, Blauburger, Kékmedoc, Zweigelt, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Merlot, Pinot noir, Menoir, Turán, Bíborkadarka, Syrah
ha-onkénti 3300 feletti tőkeszám, a tőtávolság 0,8 méternél nem lehet kisebb
az ajánlott szőlőfajták közül legalább három szőlőfajta borának háziasítása szükséges, melyben egy fajta 50%-nál nagyobb arányt nem képviselhet, de minden fajta 5%-nál nagyobb arányt kell, hogy képviseljen
8 napnál hosszabb időtartamú héjon erjesztés
fahordós érleléssel kell előállítani.
A modern egri bikavér nagy testtel, közepes-magas csersav- és alkoholtartalommal, szép savakkal rendelkező, karakteres, fűszeres és gyümölcsös aromatikájú, az egri borvidék klímája és viszonyai által meghatározott vörösbor. Az egri bikavér név az Európai Unióban földrajzi árujelzőként bejegyzett, védett eredetű minőségi bor, készítésének módja szabályozott és ellenőrzött, a megnevezést az Egri borvidéken kívüli termelők nem használhatják. 2017-ben a Hungarikum Bizottság a hungarikumok sorába emelte.
A legenda
Az egri legenda szerint a bikavér elnevezés a török időkből származik: az egri vár 1552-es ostromakor az oszmán túlerő ellen a várvédő vitézek megerősítésére, Dobó István a vár kapitánya vörösbort hozatott fel a pincékből. A törökök látták, hogy az italtól a vitézek új erőre kaptak – és babonásak lévén, a lecsurgó vörös folyadékról azt hitték, a bikák vérét issza az ellenfél. Nem is mertek akkor tovább harcolni ellenük. A legenda aligha igaz: hazánkban a török hódoltságig kizárólag fehérbort termeltek, a kadarka fajtát, valamint a vörösbor készítésének technológiája a török elől menekülő rácok által terjedt el borvidékeinken. Írásos források, oklevelek, útleírások a bikavér elnevezést a 19. század közepéig nem említik.
Érdekesség, hogy a Mithrász -kultusz egyik központi elemében Mithrász leöli az áldozati bikát, akinek a véréből szőlőtőke születik a bor készítéséhez. Hérodotosz A görög-perzsa háború című művében megemlített egy bikavér (tauru hauma) nevű méreggel elkövetett gyilkosságot. A történelmi hagyatékok csak a 19. század második felében kezdik említeni ezt a nevet. Ez köszönhető egy konkurens bortermelő és bikavér-előállító vidék, Szekszárd költőjének, Garay Jánosnak, aki 1846-ban "Szegzárdi bordal" című versében megalkotta a bikavér elnevezést:
Pinot noir fürtök
Bíborkadarka
Merlot
„
Töltsd pohárba, és csodát látsz!
Színe mint a bikavér,
S mégis a gyöngy, mely belőle
Fölragyog, mint hó, fehér.
És a tőke, melyen termett,
Nemde, oly zöld, mint a rét?
Hol leled föl szebben együtt
Szép hazánk háromszínét?
”
A bikavér egy másik fontos, korai említése Erdélyi János 1851-ben megjelent Magyar közmondások könyve című művében olvasható a Bikavér címszónál: „Így nevezik az erős veresbort, például az egrit”. A meghatározás Szekszárdra ugyan nem vonatkozik, de az egri bort is csak példaként említi, amely a szó általános, nem tudatos használatára utal. Ezt erősíti továbbá Ballagi Mór 1873-ban megjelent A Magyar Nyelv Teljes Szótára c. műve, amely szerint a „Bikavér (tréfás) - erős, sötét színű vörösbor”.
A közelmúltban Eger és Szekszárd között vita folyt arról, hogy a történelmi tények melyik borvidéket jogosítják fel a "bikavér" név használatára. A rendelkezésre álló történelmi források is azt mutatják, hogy ugyan Szekszárdon bukkan fel elsőként a kifejezés, de használata a mély színű bor általános megnevezésére korlátozódott, így a "bikavér" nem köthető kizárólagosan az egyik borvidékhez sem. A viták ma már háttérbe szorultak, mindkét borvidék termelői elfogadják a névhasználat feltételeit.
Története
Szőlősorok az egri borvidéken, ahol az egri bikavér alapanyaga terem
Cabernet franc
A bikavér elnevezés tehát kb. 150 éves múltra tekint vissza. A 19. század folyamán a "bikavér" szó alkalmazása azonban nem egy konkrét termékre utal, csupán a mély színű, erős vörösbort nevezik így a köznyelvben. A bikavért már ebben az időben is több dűlőből származó, különböző szőlőfajták együttes feldolgozásával készítették, a bor sötét színét pedig a rövid héjon történő erjesztésnek köszönhette. A különböző adottságú borvidéki termőhelyekről származó, különböző szőlőfajták összekeverése a gazda számára lehetőséget biztosított az évjárathatás enyhítésére, a minél kiegyensúlyozottabb bor előállítására.
A filoxéra egri megjelenése előtt (1886) a bikavér alapanyagát legnagyobbrészt a fűszeres aromájú kadarka fajta egyik változata, a lúdtalpú adta. Ebben az időben a szőlőültetvények vegyesek voltak, a különböző fajtákat együtt szüretelték és dolgozták fel. A filoxéra során Eger szőlői nagyrészt elpusztultak. A katasztrófát követő első szőlőrekonstrukció (1880–1910) során jellemzővé vált, hogy az eltérő fajtákat külön táblákban telepítették. Ekkor jelentek meg a borvidéken a nagyburgundi, a kékfrankos, a kékoportó, valamint kisebb területen a cabernet sauvignon, a cabernet franc és a merlot, sőt a nagyrészt festőborként használt othello fajta is. A termésbiztonság és az olcsó művelhetőség miatt nagyobb területeken telepítettek direkttermő fajtákat
Az első tudatos bikavér-készítő a kísérletező kedvű Grőber Jenő volt a 20. század elején, aki által az egri bikavér elindult a szélesebb ismertség és nemzetközi hírnév felé. Grőber nagy kiterjedésű birtokkal, kellő tőkeerővel, jó borászati felszerelésekkel és korszerű szakmai ismeretekkel rendelkezett. Grőber Jenő nevéhez fűződik a Franciaországból származó medoc noir szőlőfajta meghonosítása, amely a bikavér egyik lényeges komponensévé vált.[9] A Grőber-féle bikavér alapját kadarka és medoc noir fajták megfelelően kevert mustja adta, a borkészítési technika elemei a bogyózás és a némi kocsány hozzáadásával történő héjon erjesztés voltak. Jó képet ad az akkori bikavérről az 1900-as évjáratú Grőber Bikavér 1905-ben elvégzett analitikai elemzése, amely 11,25%-os alkoholtartalmat, 5,6g/l-es savtartalmat és 1,8g/l-es cukortartalmat mutatott.
A két világháború közti időszak legnevesebb bikavér-termelője Borhy-Braun Béla volt, aki számos nemzetközi díjat is nyert borával. A borhy-féle bikavér alapja a kadarka volt, ez több mint 50%-át adta a bornak. A nagyburgundi fajta kb. 20%-kal, a kékoportó és a medoc noir együttesen szintén 20%-kal részesedtek a házasításban, a fennmaradó részt az othello és a bakó festőszőlők mustja adta. A szüret időpontja október 20. körül volt ideális, csak jól beérett szőlőt volt szabad használni (minimum 20-as, de ritkábban akár a 25-ös mustfokot is elérhette). A pincéhez megérkező gyümölcsöt gondosan válogatták, a penészes és éretlen részeket eltávolították, majd a fürtöket bogyózták és kisebb mennyiségű kocsány hozzáadásával darálták. A hozzáadott kocsány mennyisége lényeges eleme volt a bikavér készítésének, ezt a szőlősgazdák tapasztalati titokként kezelték. Az erjesztést nyitott kádban végezték, napjában többször csömöszöltek, a felemelkedő törkölykalap megóvta a cefrét az oxidáció káros hatásától.
A korabeli források szerint az egri bikavér a legjobb borok között volt, igényes készítési módja miatt sohasem készítettek belőle sokat. Általában 2 évesen már jól iható volt, de a 19-20. századfordulón az 5-8, sőt 10 éves borokat keresték.
A bikavér a második világháború után Szerkesztés
A második világháborút megelőzően mind Szekszárdon, mind Egerben termeltek bikavért, a tervutasításos rendszerben azonban eldöntötték, hogy az egri bikavérből exportmárkát csinálnak, így a szekszárdi bikavér név használatát nem engedélyezték, sőt száműzték a szakirodalomból és a lexikonokból is.
A bikavér ebben az időszakban a kommunista gazdálkodás áldozata lett. A szőlőalapanyagot nagyüzemi módszerekkel termelték meg, a túlterhelt tőkék és a túl korai szüret okán az alapanyag gyakran éretlen volt, ami miatt a cefrét cukrozták, sőt gyakran avináltak is (finomszesszel növelték az alkoholtartalmat). A szőlőtermesztés lehúzódott a könnyebben megművelhető, ámbár kevésbé jó gyümölcsöt adó helyekre. 1960-as évek végéig a bikavér alapanyagát még mindig a kékfrankos, a kadarka, a medoc noir és a kékoportó fajták adták, a bor érlelése fahordókban történt.
A második ötéves terv időszakában Egerben nagy területen végeztek szőlőrekonstrukciót, ekkor terjedt el a középmagas és magas kordonművelés. A gazdaságtalan művelhetőség és gyengének tartott borminőség miatt a kadarka és a medoc noir kiszorult a termelésből, helyüket a cabernet sauvignon és a cabernet franc vették át. Az 1978–1980-as időszakban, az un. Bikavér-program keretében ismét jelentős szőlőtelepítések történtek, amikor is a nagyüzemi termelésnek és az igénytelen termesztési eljárásoknak legjobban megfelelő kékfrankos, zweigelt, kékoportó és merlot fajtákat telepítették. Ebben az időszakban a borok gyakran nem kaptak fahordós érlelést, acél- és betontartályokban való tárolás lett a jellemző.
Az időszak klasszikus bikavér bora középrubin, esetleg barnás színű, savhangsúlyos, fanyar, gyakran húzós csersavtartalmú, kesernyés bor volt. A 90-es évek elejéig a bikavér korábbi nemzetközi jó híre jelentősen megkopott, a minőségi szemlélettől mentes szőlő- és borgazdálkodás kézzelfogható károkat okozott és okoz a bikavérnek ma is.
A modern bikavér Szerkesztés
A magas minőségű, modern bikavér termeléséhez gyökeres változtatásokra van szükség mind a szőlőtermesztés módszerei, mind pedig a borkészítési technológiák területén. A szőlőtermesztésnél kiemelkedően fontos a megfelelő termőtalaj kiválasztása (kitettség, vízelvezetés, talajösszetétel), valamint a terméskorlátozás gyakorlása és a szőlő fiziológiailag érett állapotban való szüretelése. A szőlő válogatása, bogyózása, a magas fokú pincehigiénia biztosítása, a kontrollált körülmények közötti erjesztés és a kis méretű fahordóban való érlelés a magas minőségű bikavér alapvető követelményei. A modern bikavér testes, fűszeres, gyümölcsös, szép savszerkezettel rendelkező, közepes-magas csersav- és alkoholtartalmú, hosszan eltartható, a palackban fejlődni képes bor.
Természetesen nem titok, hogy napjainkban is folyik az alapvető minőségi követelményeket figyelmen kívül hagyó, a szocialista gazdálkodás hagyományait követő egri bikavér borok termelése, belföldi és külföldi forgalmazása. Ezek a borok – elődeikhez hasonlóan – gyakran éretlen, túlzottan terhelt tőkék gyümölcséből készülnek, erősen savasak lehetnek, húzós csersavtartalommal és alacsony alkoholtartalommal rendelkeznek. Gyakori probléma a régi, nem megfelelően tisztított hordók használata és a nem kielégítő pincehigiénia. Az ilyen olcsó – az exportpiacokon is nagy mennyiségben megjelenő – bikavér borok a mai napig nagy károkat tesznek az ébredező Egri borvidéknek és fenntartják a fogyasztók bikavérrel szembeni ellenérzéseit. Ennek oka az Egri Bikavér márkanév még mindig túlzottan megengedő használata, az alapanyag érettségét meghatározó alacsony követelmények, az ellenőrzés hiányosságai és kevésbé szigorú érzékszervi bírálati követelmények.
Forrás: Wikipédia
HelyiVilága magazin ajánló

AVOKÁDÓKRÉM
Receptek, Vegetáriánus receptek
ÍGY KÉSZÜL A TÖKÉLETES AVOKÁDÓKRÉM – A PARADICSOM ÉS A LIME A LELKE
A mexikói konyha előszeretettel haszn ...

Salgótarjáni fogaskerekű vasút
Helyi történetek, Helyi történetek
Az ország első üzembe helyezett fogaskerekű vasútja 1881.

A tündérhíd
Nagyvilág, Érdekességek
A Tündérhíd, kínai nevén Xian Ren Qiao egy természetes mészkő boltív a Buliu folyó karsztvidékén. Kínában, ...

Dubai
Nagyvilág, Érdekességek
A Város Csodái

Szabó Irén Versei
Helyi történetek, Helyi történetek
Abban a világban, ahová több, mint 70 éve beleszülettem, mindennapos gondot jelentett a megélhetés, rengeteg munk ...

Az egészséges életmód első lépései
Életmód, Élet
Az első lépések egy egészségesebb életre

Egri bikavér
Helyi történetek, Helyi történetek
Egri bikavér története

Charlotte torta
Receptek, Desszert receptek
Dorina Szülinapi Charlotte tortája

Jázmin rizs főzése
Receptek, Főétel receptek
Rizst mindenki tud főzni, azonban a Jázmin rizs egy picivel több figyelmet igényel.
Helyi látnivalók

Nagykanizsai Csónakázó-tó
Zala megye, Nagykanizsa
Telefonszám: +3692313396
Cím: Nagykanizsa, Kaposvári út

Barcsi-ősborókás
Somogy megye, Barcs
A Barcsi-ősborókás Somogy megye egyik védett területe. Korábban tájvédelmi körzet volt, ma a Duna–Dráva Nemz ...

Kunpusztai Temető
Bács-Kiskun megye, Kerekegyháza
Tulajdonosa: Kerekegyháza Városi Önkormányzat

Széchenyi utcai református templom
Fejér megye, Székesfehérvár
Az erős római katolikus város hírében álló, 1777 óta püspöki székhelynek számító Székesfehérvárott az e ...

Orosháza Főtere a Körtefával
Békés megye, Orosháza
Orosháza legújabb köztéri alkotása a közelmúltban átadott főtéren található. Az ötméteres alkotást a Kov ...

Tisza-tó
Heves megye, Kisköre
Tisza-tó
Természeti érték
A Tisza hazánk második l ...

Kettős-Körös Békésnél
Békés megye, Békés
A Fehér-Körös és a Fekete-Körös szanazugi összefolyásából keletkezik, teljes hossza: 37,3 km. Amint a Fehér- ...

Óvodamúzeum
Fejér megye, Ercsi
A környező településen látható ...........

Nyírbátori Takarékpénztár
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Nyírbátori Takarékpénztár
A Nyírbátori Takarékpénztárat 1872-ben alapították.
A homlokzaton három, el ...
Helyi Programok / események

Október 7 – november 5. Emlékezzünk, ne felejtsünk!
Programok
Bicske – 1956
Fotódokumentációs kiállítás a Petőfi Művelődési Központ kiállítótermében.

Csacska Macska Farsang
Programok
Csacska Macska Farsang
Részvételi díj: 1.500 Ft/gyermek, bejelentkezés szükséges!
2020.02.15.
2020.02.15.
...

Zene,tánc,koncert
Programok
Koncertek Kiskunmajsán

Mosonmagyaróvár turizmusa
Programok
A turisták számára egyaránt vonzerőt jelenthet a Szigetköz páratlan vízivilága, a hansági láposok és mocsarak

Pesterzsébeti Múzeum
Programok
1201 Budapest, Baross utca 53. (Magyarország)
+36 1 283 1779
info@pesterzsebetimuzeum.eu

Repülőnap Kecskemét
Programok
2013 augusztus 3-án illetve 4-én rendeztek utoljára nemzetközi repülőnapot a kecskeméti MH-59 Sze ...

Megyei feeder horgász bajnokságot rendeztek Majsán
Programok
A Majsa-tónál rendezték Bács-Kiskun megye első, egyéni feeder horgász bajnokságát.

Karnevál
Programok
A városi II. Karnevál

Szilveszter a Főtérben
Programok
DEC. 31 . 19:00 – 2020. jan. 1., 5:00
Főtér
Széchenyi tér 1., Pécs, 7621
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Fogorvosok
Pest megye, Pécel
Fogászat
dr. Rácz Katalin
hétfő, szerda, péntek (páratlan héten): 7:30 - 13:00
kedd, csütörtök, péntek ( ...

III. kerület Polgármesteri Hivatal
Budapest, 3. kerület
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata - 1033 Budapest, Fő tér 3., Telefon: +36 1 437 8500

Zsiráf Pizzéria és Étterem
Zala megye, Letenye
Szabadság Tér 1.
Letenye

Zala Megyei Rendőr-főkapitányság
Zala megye, Zalaegerszeg
Cím: Zalaegerszeg, Balatoni út 4, 8900
Telefonszám: (06 92) 311 510
FORRÁS: google.hu

Vörösmarty téri Óvoda
Heves megye, Hatvan
Hatvan, Vörösmarty tér 1.
Tel: +3637342338

Városi Művelődési Ház
Bács-Kiskun megye, Soltvadkert
6230 Soltvadkert, Kossuth Lajos utca 10.
Telefon: 78/582-585

Szilágyi Erzsébet Gimnázium
Budapest, 1. kerület
Gimnáziumunk UNESCO iskola, diákcsere-program működik Franciaországgal és Olaszországgal.

A Nagyszénási Gyerekek Továbbtanulásáért Alapítvány
Békés megye, Nagyszénás
A Nagyszénási Gyermekek Továbbtanulásáért Alapítvány – alapító okiratának megfelelően – az adott évben, ...

Étterem
Fejér megye, Aba
Fórum Étterem