Egymás mellé temették a hősi halált halt tűzoltókat

Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Cikk írója:
Kovács István


Egymás mellé temették a hősi halált halt tűzoltókat


A Fiumei úti sírkert egyik tisztásán két egyforma síremlék áll magányosan. Az ott nyugvó két ember nem volt rokona egymásnak, és még a vallásuk sem volt ugyanaz. Az egyikük katolikus, a másikuk református családban látta meg a napvilágot. Mégis egymás mellé temették őket 1902-ben. Egymás mellé, hiszen mindketten tűzoltóként dolgoztak és a Soroksári úti Concordia gőzmalmot megsemmisítő tűzvészben vesztették az életüket 1902. január 24-én. Ők ketten voltak az akkor 32 éves tűzoltóság első hősi halottjai…

                
 
© Technológia: Mandiner.hu
A Concordia-gőzmalom kiégett épülete. Fotó: Arcanum/Vasárnapi Újság

Szmilkó József volt az idősebb. Ő 28 éves volt, amikor azon a gyászos napon a IX. kerületi tűzoltóságra megérkezett a jelzés, nagy lánggal ég a Concordia hatemeletes régi malma. Felesége volt, s abban reménykedtek, hamarosan gyermekeik születnek. A 26 éves Herczeg József is ott volt a tűzoltólaktanyában. Boldog volt, mert összeköltözhetett a jegyesével. A két tűzoltó barátként tekintett egymásra. Együtt szolgáltak a 17. honvédezredben és 1900. április 18-án együtt léptek be a tűzoltóság kapuján.

Azon a bizonyos tragikus éjszakán az ő egységük ért elsőnek a tűzvészhez. A malom félelmetes látványt nyújtott. Már messziről lehetett látni a lángokat. Megkezdték az oltást, négy tűzoltó pedig parancsot kapott, hogy létrán másszanak fel a hatodik emeletig és onnan próbálják meg oltani a tüzet, amely az ötödik szinten keletkezett. Úgy tettek. Szmilkó Józsefnél volt a fecskendő. A létráról bemásztak az ablakon, azonban a tűz egyre csak terjedt. Két tűzoltó még vissza tudott kapaszkodni a létrára, ám

Szmilkó és Herczeg a lángok között rekedt, ott lelték halálukat.

A földi maradványaikat sokáig nem találták. Aztán a romeltakarítás tizennegyedik napján akadtak rá az idősebb tűzoltó testére, akit végül a karikagyűrűje alapján tudtak azonosítani, majd megtalálták Herczeg József szénné égett testét is. A malom órákon át égett azon az éjszakán, s még a közeli Zwack-gyár is veszélybe került. A pesti mulatók közönségéből sokan zarándokoltak el hajnalban, hogy megnézzék a lángoló épületet, hiszen ilyet hosszú ideje nem láthattak Pesten. Kezdetben még nevetgéltek is, ám mikor megtudták, hogy két tűzoltó a lángok között vesztette életét, csönd telepedett a környékre. Szmilkó József felesége is ott állt tehetetlenül az égő épületnél, ő ugyanis órákkal korábban

azt álmodta, hogy a férje bent ég oltás közben,

felébredt, s akkor hallotta, mi történt a Concordia-gőzmalommal és azonnal a helyszínre sietett. Mivel a férje holtteste sokáig nem került elő, az asszony reménykedett, mindhiába. Akkor is ott volt a leégett malomnál, amikor 14 nappal a tragédia után megtalálták a férje holttestét.

                                                                                         © Technológia: Mandiner.huA hős tűzoltók koporsóit a laktanyából szállították a Fiumei úti sírkertbe. Fotó: Arcanum/Vasárnapi Újság

A két tűzoltót a Fiumei úti sírkertben temették el február 11-én. Az emberek az utcára tódultak, s a temetői menetben több mint húszezren vettek részt. A koporsókon később 54 nagy méretű koszorút számoltak meg az újságírók.

A temetésre még a híres díva, Fedák Sári is elment

és egy-egy violabokrétát helyezett a sírokra, de rajta kívül is sok híresség rótta le kegyeletét a hős tűzoltók koporsóinál.

Szcerbovszky Szaniszló, a budapesti tűzoltók parancsnoka a gyászbeszédében elmondta, a tűzoltóság 32 évnyi fennállása
alatt még nem fordult elő ilyen tragédia, majd hozzátette: 
„A babér és virág hamar elhervad, de emlékezetük örökké élni fog közöttünk!” 

Nem lett igaza a parancsnoknak, hiszen aztán jött az I. világháború, majd a második, 1956, és szép lassan mindenki elfelejtette a hős tűzoltók történetét. Talán ideje volt leporolni…   

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

Budapestről és Pest megyéből is várják a napelemes pályázatokat
Életmód, Élet
Elindult a lakosságnak szóló napelemes pályázat negyedik szakasza, amelyben Budapest és Pest megye lakói igényel ...
Egy hely, ami csak a miénk.
Cukiságok, Állati cukiságok
Távol mindentől, csend és nyugalom. Csak mi ketten.....
Csipkebogyó
Egészség, Megelőzés
A csipkebogyónak szervezetünkre rendkívül pozitív hatása van
KARÁCSONYFADÍSZEK pénztárcakímélő módszerrel
Életmód, Élet
Karácsonyfadíszek házilagos kivitelezésben
A végére elfogyott a vadmacskák ereje
Életmód, Sport, fittness
A hétközi bajnoki mérkőzésen a Kiskunmajsai KC női ifjúsági csapata nagy küzdelemben, 26-22-re legyőzte a kalo ...
Nincs tovább, vége az akciós árakkal való trükközésnek
Nagyvilág, Érdekességek
  Nincs tovább, vége az akciós árakkal való trükközésnek Az Európai Parlament jelentősen szigorított ...
Vadgalamb
Cukiságok, Állati cukiságok
Télen kisebb-nagyobb csapatokba verődhet, de nagyobb távolságokra ilyenkor sem kóborol. Nem védett madár.
Természetes megoldások hát és derékfájdalmak enyhítésére
Egészség, Megelőzés
Hátát fájlaló hölgy. Évente több millióan szenvednek hátfájástól világszerte. Sok esetben a természetes g ...
Na ezért nem mindegy, milyen zene szól az áruházban: sokan pórul járnak
Életmód, Élet
Különösen azokra van rossz hatással a folyamatos karácsonyi zene, akik a bevásárlóközpontokban, boltokban dolgo ...

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »