Kategória:
Cukiságok, Állati cukiságok

Cikk írója:
Mészáros Magdolna


Kántor (kutya)


Pályafutása

Kántor pályafutása 1953-ban kezdődött, amikor félévesen Tóth Tiborral kiválasztották egymást, és elkezdték a kísérleti nyomozókutya képzést, amelynek végére kiderült, hogy Kántor kivételes tehetség, és a három hónapos képzést iskolaelsőként végezték el.

Első nyomozásuk egy tyúklopási ügy volt, a tipikus bevetések pedig bolti lopások. Volt olyan, hogy másfél napon keresztül követett egy nyomot és ezalatt több mint 100 kilométert tett meg felvezetőjével együtt.

Kántor a magyar bűnüldözés történetének legeredményesebb nyomozókutyája volt. Tizenegy éves szolgálata alatt 536 esetben vett rész bűncselekmények felderítésében - 279 alkalommal sikeresen. Munkája során 1,2 millió forintnyi betörésből és lopásból származó értéket szerzett vissza.[2]

A jegyzőkönyvek szerint az együtt töltött 11 év alatt 78 000 kilométert tettek meg nyomon.

1964-ben egy nyom követése közben aknára lépett, ami megsebesítette, Tóth Tibor is megsebesült.[3]

A kutyának 1963. december 11-én volt az utolsó igénybevétele Szombathelyen a Sportpalotában, ahol ismeretlen tettes öltözői pénzlopást követett el. 1964. június 21-én altatták el, miután a hátsóvégtag- és keresztcsontelhalásban szenvedő állat már sem mozogni, sem enni nem volt hajlandó.[4]

Sárváron az első, a 2011-es első IPA Nemzetközi Bűnügyi Kutyavezetői Versenyt Tóth Tibor és Kántor emlékének ajánlották

Forrás:Wikipédia

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

28 titokzatos világítótorony a világ minden tájáról
Nagyvilág, Érdekességek
A világítótornyok a legnagyszerűbb építmények, melyeket emberi kéz valaha alkotott. Bájuk talán titokzatosság ...
Az inuit eszkimók egyszerű módon tanítják meg a gyermekeknek a harag kezelését – ezért sose dühöngenek
Életmód, Élet
Az inuit eszkimók egyszerű módon tanítják meg a gyermekeknek a harag kezelését – ezért sose dühöngenek au ...
hektoliterjével öntjük magukba a világ legnagyobb marketingkamuját
Életmód, Élet
a fejlett világban ugyanis az a jellemző, hogy tökéletes minőségű ivóvíz folyik a csapból, ennek ellenére mer ...
Köles
Receptek, Vegetáriánus receptek
Magas rosttartalma révén könnyen emészthető, szabályozza a vércukor szintet. Glutént nem tartalmaz
Mórahalmi temetők 2. rész
Helyi történetek, Helyi történetek
Az alsótanyai hitélet megszervezése
A kávé!
Életmód, Élet
A kávézás elválaszthatatlan része az életünknek, főleg reggel segít elindítani a napunkat.
Czibere Tünde: Mária öröme
Helyi történetek, Helyi történetek
Czibere Tünde:Mária örömeKarácsony közeledtévelNagy a készülődés.Drága ajándékok, bevásárlásFőzés és ...
Miért fontosak a vitaminok, ásványi anyagok?
Egészség, Megelőzés
A téli, tél végi időszakban még fontosabb a vitaminok, ásványi anyagok fogyasztása, pótlása mivel ilyenkor k ...
Sajtos karaj
Receptek, Főétel receptek
Tepsis húsok között egyik kedvencem

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »