Kefires poharas piskóta

Hozzávalók
4 tojás
1,5 pohár olaj
4 pohár liszt
2 pohár cukor
2 csomag sütőpor
2 pohár kefir (joghurttal is tökéletes)
Elkészítés
A hozzávalókat a kefires pohárral mérjük ki. Először robotgéppel (vagy habverővel) habosra verjük a cukrot, az olajat és a tojást, majd a többi hozzávalót is belekeverjük. (Bármilyen gyümölcsöt beledobálhatunk a tésztába - általában meggyel készítem, úgy a legfinomabb!) 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt megsütjük.
Ha kakaós piskótát szeretnénk készíteni belőle, akkor a liszt hozzáadásakor ízlés szerint 2-4 evőkanál cukrozatlan kakaóport is a tésztába keverjünk.
/ Könnyű, morzsálódó piskótatészta, amit nagyon sok mindenhez használhatsz. Készítheted magában vagy gyümölccsel, dióval, reszelékkel megszórva. Ha gyors édesség kell, tegyél lekvárt vagy csokiöntetet a tetejére és máris fogyasztható! /
HelyiVilága magazin ajánló

A kis Vuk
Helyi történetek, Helyi történetek
Emlékeztek még rá? Bevallom én megfeledkeztem róla!

Erszényespele
Nagyvilág, Érdekességek
Átköltöztetéssel óvnák meg a kihalástól a hegyi erszényespeléket Ausztráliában

A barátságról
Helyi történetek, Helyi történetek
Emberi kapcsolatok, érzések tükrében

Rossz hír: ez a sűrűn felírt gyógyszer gyomorrákot okozhat.
Egészség, Tévhitek
A refluxra és gyomorégésre leginkább valamilyen protonpumpa-gátlót (PPI) ír fel az orvos, ugyanis számos vizs ...

Nagy Ferenc Tiszaföldvári Ménese
Helyi történetek, Helyi történetek
Nagy Ferenc Tiszaföldvári Ménese - Ménesek | Képek | Információ | Lovak
Ménes neve: Nagy Ferenc Tiszaföldvári ...

Krisna Völgy
Utazás, Élmények, beszámolók
A Balatontól 30 km-re Kaposvár irányában Somogyvámoson található a Krisna Völgy. A 270 hektáron elterülő völ ...

Kutyák
Cukiságok, Állati cukiságok
Kutya szerelem

Te mikor szoktál nyaralni?
Utazás, Élmények, beszámolók
Ősszel (is) jó nyaralni! – A last minute utazás előnyei

Czibere Tünde: Mária öröme
Helyi történetek, Helyi történetek
Czibere Tünde:Mária örömeKarácsony közeledtévelNagy a készülődés.Drága ajándékok, bevásárlásFőzés és ...
Helyi látnivalók

Római katolikus plébánia és templom
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Vásárosnamény
Római katolikus templom és plébánia
Cím: 4800 Vásárosnamény, Rákóczi u. 19.
Telefonszám: +36-45/470-585
...

Villányi borvidék
Baranya megye, Villány
A török uralom alatt Villány teljesen elpusztult, de a szőlőtermesztés nem szűnt meg.

Zsóry Gyógyfürdő és Strandfürdő
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Mezőkövesd
3400. Mezőkövesd, Napfürdő út 2.
Tel:+3649412844

Zsinagóga
Zala megye, Keszthely
A Zsidó hitközség épülete.

Antik oszlopfőn ülő nő
Veszprém megye, Zirc
Alkotmány utca - Antik oszlopfőn ülő nő
Forrás: https://turizmus.zirc.hu/fedezd-fel/kozteri-alkotasok

Kazincbarcika a szobrok városa!
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kazincbarcika
Szobrok városa!

Trianoni emlékmű Kecel
Bács-Kiskun megye, Kecel
Kilencvenkilenc évvel ezelőtt a győztes hatalmak aláírták az I. világháborút lezáró Trianoni szerződést, am ...

Szatmár-Beregi Tájvédelmi Körzet központja
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Fehérgyarmat
4900 Fehérgyarmat, Wörösmarty u. 1.

Batthyány tér
Budapest, 23. kerület
Batthyány tér
Forrás: http://soroksar.hu/
Helyi Programok / események

Börze naptár
Programok
Börze naptár 2020
Tele van a szekrény jó állapotú de kinőtt baba és gyermekruhákkal, vagy a felnőtt ruhák ...

P.Mobil "Aranylakodalom" + Radar koncert 2020. márc. 13. péntek 19:00 - 23:30
Programok
2760. Nagykáta, Művelődési Központ
Bajcsy Zsilinszky út 9.

H2O Akváriumház
Programok
A város egyik érdekes programja lehet a ...........

Fővárosi Állat- és Növénykert
Programok
1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12., Programok a Varázshegyben, Fedezd fel hét kontinens élővilágát!, Informáci ...

Megnyílt a Csillag-képek asztrofotó-kiállítás
Programok
Megnyilt a Csillag-képek című országos asztrofotó-kiállítás a Magyar Természettudományi Múzeumban 2019. októ ...

Karácsonyi Nagykoncert
Programok
2019. december 20. Péntek 19:00
Helyszín: Művelődési Központ

Karácsonyi Ünnepi Hetek Szeged
Programok
Széchenyi téri Karácsonyi Hetek adventi óriáskerékkel, melynek kosaraiból a szegedi belváros meseszép, ünnepi ...

Zöld Péter koncertmese - zártkörű előadás óvodásoknak
Programok
2020. március 19., csütörtök, 10:00–11:00

LUCA NAPI BŰBÁJOLÓ december 13. péntek
Programok
Ózd, Gyártörténeti Emlékpark
Gyár út 10.
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Lassan lejár a határidő az őstermelői igazolványok érvényesítésére
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
Idén március 20-ig lehet érvényesíteni az őstermelői igazolványokat annak érdekében, hogy az őstermelői jogv ...

Budapesti Művelődési központ
Budapest, 11. kerület
1119. Budapest, Xl.ker. Etele út 55. Tel: 06/1/371-2760

Ligetrom Étterem
Komárom-Esztergom megye, Oroszlány
2840 Oroszlány, Alkotmány út

Szegedi fűszerpaprika
Csongrád megye, Szeged
Szegeden nagy hagyományokra tekint vissza a fűszerpaprika termesztése és feldolgozása. Napjainkban is sokat termeln ...

Kultúra
Hajdú-Bihar megye, Püspökladány
Dorogi Márton Városi Művelődési Központ
Karacs Ferenc Múzeum

Orvosi Rendelő Zalaegerszeg
Zala megye, Zalaegerszeg
Cím: Zalaegerszeg, Ady Endre u. 14, 8900
Telefonszám: (06 92) 315 747
FORRÁS: google.hu

Fogorvosi ellátás
Somogy megye, Balatonboglár
Dr. Kovács IldikóTelefonszám: 06/70/ 607-2323Rendelés helye: 8630 Balatonboglár, Vikár B. u. 4.
Ideje:
...

Polgármesteri hivatal Gyomaendrőd
Békés megye, Gyomaendrőd
Cím:
5500 Gyomaendrőd, Selyem út 124.

Rendőrőrs Tolna
Tolna megye, Tolna
Rendőrőrs Tolna
Az őrs teljes állománya azon fáradozik, hogy az országos célokkal összhangban "védőbástyak ...