A kezeletlen harag agressziót szül…

A mai nyugati társadalomban sajnos nem tanuljuk meg kezelni a negatív érzelmeket, így a haragot sem. Ezért sokan nem a legmegfelelőbb módon vezetik le. A harag legtöbbször agresszív, bántó, lekezelő, durva viselkedés formájában nyilvánul meg, ami romboló erő minden emberi kapcsolatban.

Az agresszió a modern társadalom szinte minden szférájában jelen van. Láthatjuk a politikusok vitáiban, a társadalmi konfliktusokban, az újságcikkekben, a Facebook kommentekben, és a családon belüli viselkedésben egyaránt. Egyesek ezt a korszakot a „harag korának” nevezik.

A másik véglet az érzelmi elfojtás, amikor a haragot nem adjuk ki magunkból, – nem mondjuk el, ha bánt valami – belül azonban őrlődünk, forrongunk. Ez sem jó, mert a magunkba zárt harag önmagunk ellen fordul: többek között gyomorfekély és reflux kialakulásához is vezethet. Akkor mi a valódi magoldás…?

Mitől olyan békések az inuit eszkimók – meg lehet ezt tanulni?

Erre a kérdésre kereste a választ Jean Briggs híres antropológus, aki az 1960-as években ellátogatott a távoli sarkvidékre, és 17 hónapon keresztül együtt élt az észak-kanadai inuit eszkimókkal.

„Az eszkimó közösségben felismertem, hogy mennyire rosszul kezeltem eddig a haragot. Hozzájuk képest egy eszement dühöngő voltam” – mondta.

„Sokkal durvább és kevésbé figyelmes volt a viselkedésem és a kommunikációm is” – mesélte. Korábban jellemző volt rám, hogy napi szinten felhúztam magam valamin, megsértődtem, dühöngtem – ezek mind olyasmik, amiket az eszkimók soha nem tettek. Ők minden helyzetben higgadtak maradtak…

Az inuitok soha nem dühöngenek vagy kiabálnak egymással

Briggs az észak-kanadai eszkimók között eltöltött idő alatt például soha nem látott olyat, hogy egy szülő leszidta volna a gyermekét. Ezekről a meglepő tapasztalatairól könyvet is írt „Soha haragban” (Never in Anger) címmel.

„Megdöbbentő volt a számomra, hogy mennyire nyugodt és kiegyensúlyozott volt mindenki. Hatalmas volt a kontraszt a saját normálisként elfogadott és megszokott, indulatos viselkedésemmel szemben.”

Az érzelmek feletti önuralom értéknek számít az eszkimóknál – az érettség alapvető jele

„Az eszkimók szemében fontos érték a negatív érzelmek feletti önuralom, ezért már egészen kicsi korban higgadtságra tanítják a gyermeket” – írja Biggs a könyvében.

Amikor valaki képes nehéz körülmények között is megőrizni a higgadtságát, azt nagyra értékelik és az érettség jelének tekintik.

A gyerekek a nehéz körülményekre való higgadt reagálást a szüleiktől tanulták. Az eszkimók erre egy egyszerű és bevált technikát alkalmaznak.

Kimutatják a fájdalmat, de ingerültség és düh nélkül…

Briggs egy inuit anyát kért arra, hogy meséljék el neki ezt a nevelési technikát.

Amikor egy inuit kisgyerek valami olyasmit csinál, ami mondjuk fájdalmat okoz, a szülei nem ordítanak rá haragosan, nem emelik fel a hangjukat, nem szidják le, egyszerűen csak elmondják neki nyugodt hangon, hogy ez fáj. A gyerek cselekedetének valódi következményét szemléltetik: a fájdalmat.

Egy egyszerű szülői technikának köszönhetően az inuit eszkimó gyerekek sosem dühöngenek vagy hisztiznek. Az észak-kanadai eszkimók különösen békés társadalomban élnek.

A sarkvidéki régióban  – Grönland, Kanada és Alaszka területén –  élnek az inuit eszkimók. Különösen békés társadalmukat Jean Briggs antropológus kutatta, aki 17 hónapon át él közöttük, írja az mnn.com.

A kezeletlen harag agressziót szül…

A mai nyugati társadalomban sajnos nem tanuljuk meg kezelni a negatív érzelmeket, így a haragot sem. Ezért sokan nem a legmegfelelőbb módon vezetik le. A harag legtöbbször agresszív, bántó, lekezelő, durva viselkedés formájában nyilvánul meg, ami romboló erő minden emberi kapcsolatban.

Az agresszió a modern társadalom szinte minden szférájában jelen van. Láthatjuk a politikusok vitáiban, a társadalmi konfliktusokban, az újságcikkekben, a Facebook kommentekben, és a családon belüli viselkedésben egyaránt. Egyesek ezt a korszakot a „harag korának” nevezik.

A másik véglet az érzelmi elfojtás, amikor a haragot nem adjuk ki magunkból, – nem mondjuk el, ha bánt valami – belül azonban őrlődünk, forrongunk. Ez sem jó, mert a magunkba zárt harag önmagunk ellen fordul: többek között gyomorfekély és reflux kialakulásához is vezethet. Akkor mi a valódi magoldás…?

Mitől olyan békések az inuit eszkimók – meg lehet ezt tanulni?

Erre a kérdésre kereste a választ Jean Briggs híres antropológus, aki az 1960-as években ellátogatott a távoli sarkvidékre, és 17 hónapon keresztül együtt élt az észak-kanadai inuit eszkimókkal.

„Az eszkimó közösségben felismertem, hogy mennyire rosszul kezeltem eddig a haragot. Hozzájuk képest egy eszement dühöngő voltam” – mondta.

„Sokkal durvább és kevésbé figyelmes volt a viselkedésem és a kommunikációm is” – mesélte. Korábban jellemző volt rám, hogy napi szinten felhúztam magam valamin, megsértődtem, dühöngtem – ezek mind olyasmik, amiket az eszkimók soha nem tettek. Ők minden helyzetben higgadtak maradtak…”

Az inuitok soha nem dühöngenek vagy kiabálnak egymással

Briggs az észak-kanadai eszkimók között eltöltött idő alatt például soha nem látott olyat, hogy egy szülő leszidta volna a gyermekét. Ezekről a meglepő tapasztalatairól könyvet is írt „Soha haragban” (Never in Anger) címmel.

„Megdöbbentő volt a számomra, hogy mennyire nyugodt és kiegyensúlyozott volt mindenki. Hatalmas volt a kontraszt a saját normálisként elfogadott és megszokott, indulatos viselkedésemmel szemben.”

Az érzelmek feletti önuralom értéknek számít az eszkimóknál – az érettség alapvető jele

„Az eszkimók szemében fontos érték a negatív érzelmek feletti önuralom, ezért már egészen kicsi korban higgadtságra tanítják a gyermeket” – írja Biggs a könyvében.

Amikor valaki képes nehéz körülmények között is megőrizni a higgadtságát, azt nagyra értékelik és az érettség jelének tekintik.

A gyerekek a nehéz körülményekre való higgadt reagálást a szüleiktől tanulták. Az eszkimók erre egy egyszerű és bevált technikát alkalmaznak.

Kimutatják a fájdalmat, de ingerültség és düh nélkül…

Briggs egy inuit anyát kért arra, hogy meséljék el neki ezt a nevelési technikát.

Amikor egy inuit kisgyerek valami olyasmit csinál, ami mondjuk fájdalmat okoz, a szülei nem ordítanak rá haragosan, nem emelik fel a hangjukat, nem szidják le, egyszerűen csak elmondják neki nyugodt hangon, hogy ez fáj. A gyerek cselekedetének valódi következményét szemléltetik: a fájdalmat.

„Soha ne kiabálj a gyerekkel!”

Évtizedekkel később Michaeleen Doucleff író szintén ellátogatott az Észak-kanadai inuit közösségbe, hogy ezt a szülői bölcsességet kutassa. „Elsősorban az érdekelt, hogyan tanítják meg a gyermekeknek az érzelmi higgadtság megőrzését”- mondta.

Kutatása során Doucleff felfedezett egy alapvető szülői mentalitást, amit minden családban betartottak. Ez az aranyszabály pedig így hangzik: „Soha ne kiabálj egy kisgyerekkel!”

Az inuit közösségekben tudatosan gyakorolták ezt a módszert. A szülők tényleg nem kiabálnak a gyerekekkel.

Ez egy ördögi kör…

A kiabálás ugyanis szerintük csak arra jó, hogy a gyermek megtanulja, hogyan kell kiabálni a másikkal egy problémás szituációban.

“Ha valaki kiabál vagy durván bánik egy gyerekkel, az csak arra jó, hogy a gyermek is eltanulja ezt a viselkedést. Ez egy ördögi kör.”

Úgy tűnik, hogy az inuitok már rég megtanulták ezt a leckét, és sikerült megszakítaniuk ezt az állandó körforgást.

„Az inuit közösségekben a hagyományos szülői viselkedés hihetetlenül kedves és szelíd” – írja Doucleff. „Az eszkimók a legkedvesebb szülők a világon!”

És, milyen gyermekeket nevel ki ez a szelíd társadalom? Úgy tűnik, hogy az inuitoknak sikerült felépíteniük egy elképesztően békés közösséget a sarkvidéki mostoha életkörülmények, a durva éghajlati viszonyok és szűkös erőforrások ellenére…

„Ezek az emberek békében élnek önmagukkal és másokkal. Talán azért, mert ez a társadalom a kedvességet tanítja mindenek felett…”

Forrás:impressmagazin.hu