Már reggel hatkor elkezdődött a varjak keringése, ideges ide-odarepkedése a Füvészkert utca Práter utca felé eső szakaszán. A hangokat hallva először úgy tűnhetett, mintha eltévedt vadkacsák hápogtak volna keservesen, de amikor lecsaptak a járókelőkre a tetőről, nyilvánvalóvá vált, hogy varjak kárognak szokatlan módon.

Menekülés két támadó varjú elől. Fotó: Bányay Géza
A Füvészkert utcában nemrég fejeződött be a távfűtővezeték cseréje, a munkálatok most az utca végén, a Práter utcában folytatódnak.
ŰA munkások fedezték fel, hogy egy fészekből kiesett fiókát védelmeznek a varjak.
A varjak a sarki ház tetején gyülekeztek, onnan figyelték az utcát, és amint feltűnt valaki, körözni kezdtek a közelében,
amikor pedig a rejtőző fióka közelébe ért, támadásba lendültek, fenyegetően rárepültek, van, akibe bele is kaptak.

Sokáig nem lehetett tudni, hogy miért is támadnak, mert nem mindig ugyanott köröztek. A Práter utcán, a gépek köré gyűlt munkásoktól tudtuk meg a részleteket. Volna még egy kis dolguk a Füvészkert utcában, ahol már ismét autók parkolnak, és őket is támadás érte, amikor odamentek. Egyikük meg is sérült a fején, mert egy varjú háromszor is keményen odakoppintott. A csőre felsértette a fejbőrt, kicsit vérzett is, jókora ütést kapott. Mint mondta, belehalni nem lehet, de ijesztő nagyon és fáj rendesen.

Ők fedezték fel, hogy a fióka a parkoló kocsik között bujkál, zavarodottan járkál. A varjak felülről pontosan követték, hol van éppen, ezért céltudatosan csaptak le, amikor valaki a közelébe ért. Végül az egyik fiatal építőmunkás rászánta magát, hogy megfogja és biztonságba helyezze.

Először ő is hajadonfőtt indult neki, de a varjak hamar visszakergették, másodjára már munkavédelmi sisakban indult neki. A fiókvarjú éppen a kerítésnek támasztott építési kordon alá húzódott, így a fiatalember meg tudta fogni. A varjak feszülten figyelték, s amint elindult vele a Práter utca felé, azonnal rárepültek iszonyú károgással. Végül a fiókát kirakták a lakótelepi házak közti füves területre, és a varjak elhagyták a Füvészkert utcát. Egy ideig még hallani lehetett a károgásukat, de egyszer csak elnémultak, a helyzet rendeződött tehát.
Videón a Hitchcock-filmbe illő madártámadás, ahogy a fiókát viszik a park felé. Felvétel: Bányay GézaMadárszakértőtől tudtuk meg, hogy a fiókákat meg lehet fogni, amíg biztonságba nem helyezzük őket, emiatt nem hagyják magára a szülei, mert a madaraknak nincs jó szaglásuk. Az emlősök látszólag elhagyott kicsinyéhez azonban ne érjünk, mert az idegen szag miatt nem ismerik fel a szülei.
Támadó madarakról, varjakról is írtunk már, de ez első alkalom, amikor részesei, szemtanúi lehettünk ilyesminek. A madarak soha nem céltalanul támadnak, hanem a területüket, a fészküket védik, vagy azokat a fiókákat, növendék madarakat, akik kiestek a fészekből. A kis madarak – varjú esetében a kis madár galambnyi méretet jelent – szárnybontogatás közben elhagyhatják a fészket, de repülni még éppen nem tudnak, visszaszállni nincs erejük, azonban nem anyátlanok, a szüleik továbbra is a közelükben vannak. Ezért nem helyes hazavinni az ilyen madarat, ezzel természetes folyamatot zavarhatunk meg. Mindez nem is jelent gondot, ha erdőben, de legalább egy parkban történik, azonban a parkoló autók alatt ez veszélyes a madárra nézve és a járókelőkre is, akik ellen a felnőtt madarak meg akarják védeni kicsinyüket.
A varjúriadalom most legalább két órán át tartott, fél nyolc után csillapodtak csak le, és valódi veszélyt jelentett azokra a járókelőkre is, akik óvatlanul a fióka közelébe kerültek.
Itt olvashatnak többet a madártámadásokról a Madártani Intézet oldalán.