Horváth Dániel fodrász, aki a közelben dolgozik, a baleset idejében épp kint tartott
cigarettaszünetet, amikor meghallotta az iszonyatos zajt.
A fodrász egy pillanatig sem tétovázott, azonnal a kisbolthoz rohant.
„A vállammal kellett betolnom az ajtót, mert oda szakadt le a törmelék, nagyon nehezen nyílt ki”
– mesélte a lapnak.„Bekiabáltam, mindenki jól van-e, aztán láttam, hogy Józsi bácsi, a tulaj
épp a pult mögött volt. Átmászott rajta, a hátamra támaszkodott, s így húztam ki onnan,
majd ráadtam a kabátomat. Ezután visszamentem még, hogy valakinek szüksége
van-e segítségre, de erre már nem kaptam választ” – mondta a fiatalember.
Mint kiderült, az egyik vevő nem élte túl a balesetet, a tűzoltók kihúzták
a romok alól, a mentők pedig megpróbálták újraéleszteni, de a férfi
életét már nem lehetett megmenteni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság gondatlanságból elkövetett
emberölés vétség gyanúja miatt ismeretlen tettessel szemben
– szakértők bevonásával – indított nyomozást.
forrás : Négy emberre szakadt rá a budapesti kisbolt galériája, megszólalt a tragédia hőse (metropol.hu)