Település:
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Szerb Ortodox Templom
A 17. századi görög-török háborúk elől menekülő és a városban letelepedő görög családok II. József türelmi rendelete alapján emelhettek torony és harang nélküli templomot 1783-ban. A templomban lévő Mária-trón, a Püspök-trón, a különösen gazdagon díszített Királykapu, a tölgyfából készült padok a magyar copfstílusú bútorművesség jeles alkotása.
Szerb Ortodox Templom
A 17. századi görög-török háborúk elől menekülő és a városban letelepedő görög családok II. József türelmi rendelete alapján emelhettek torony és harang nélküli templomot 1783-ban, amelynek tornya csak 1806-ban készülhetett el. A késő barokk, copf stílusú templom megrongálódott tornyát 1889-ben özvegy Szilárdy Jánosné Lotta Mária adományából átépítették, ekkor nyerte el mai formáját, és a bádoglemezből készült sisak is ez időben került a toronyra. Az épület 1951. óta védett műemlék, a kupolájában található, 1848-ból származó időkapszula minden korábbi felújításról - így a 2012. éviről is - egy-egy emlékokmányt rejt.
A 2014. februárban átadott felújított ikonosztáz az ortodox keresztény templomok belső terének központi, egyben leglátványosabb eleme. A hódmezővásárhelyi Szerb Ortodox Templom aranyozott, faragott ikonjai jelentős részben a Balkánról származnak, a bizánci tradíciók mellett barokk stílus és olasz hatás is érződik rajtuk. A templomban lévő Mária-trón, a Püspök-trón, a különösen gazdagon díszített Királykapu, a tölgyfából készült padok a magyar copfstílusú bútorművesség jeles alkotása.
Vezető: |
Svetomir Miličić |
Gondnok: |
Dr. Sévity Lázárné |
Cím: |
6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7. |
Tel.: |
+36 (62) 245-547 |
+36 (20) 543-0788 |
|
Nyitvatartás: |
márciustól májusig pénteken 15.00-17.00, szombaton 10.00-12.00; májustól csütörtökön, pénteken és szombaton 15.00-18.00. Csoportoknak nyitva tartási időn kívül is bejelentkezés alapján! |
https://intezmeny.hodmezovasarhely.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
Libák
Cukiságok, Állati cukiságok
Csúszás mentesíts okosan – a legjobb fegyverek a jeges járda ellen!
Helyi történetek, Helyi történetek
EZEKRE FIGYELJENEK A CUKORBETEGEK KARÁCSONYKOR
Életmód, Élet
Tenyérnyi cukiság
Cukiságok, Állati cukiságok
Egymás mellé temették a hősi halált halt tűzoltókat
Helyi történetek, Helyi történetek
Elfáradtatok? Itt megpihenhettek!
Életmód, Élet
Bulgur
Receptek, Vegetáriánus receptek
Baileys
Receptek, Desszert receptek
Még több pénzt lehet kérni az elavult mobilkészülékek cseréjére
Nagyvilág, Érdekességek
Helyi látnivalók
volt Úri Kaszinó épület
Tolna megye, Tamási
1848-as szabadságharc emlékműve
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr
Batthyány-kastély (Zalaszentgrót)
Zala megye, Zalaszentgrót
Bőrműves Alkotóház
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Tiszafüred
Toronykilátó
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr
Almássy téri Szabadidőközpont
Budapest, 7. kerület
Mátyás király - emlékmű
Fejér megye, Székesfehérvár
Cifra palota képtár Kecskeméten
Bács-Kiskun megye, Kecskemét
Emlékpont - Andrássy út 34.
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Helyi Programok / események
Szőke „ezredes” lett
Programok
Akácliget Gyógy- és Strandfürdő és Szálláshelyek
Programok
Családi matiné, Ünnepi játszóház 2020. március 14. szombat
Programok
Batyus Retro Buli
Programok
Klasszikus gyermek balett
Programok
Kálvária domb
Programok
Adventi koszorú készítés a szászvári várban
Programok
Jótékonysági bál 2020 - DFGK
Programok
IV. Tisza-tavi Bál
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Erdős retro Vendéglő
Fejér megye, Enying
Egészségügyi intézmények Mórahalmon
Csongrád megye, Mórahalom
Epreskert Úti Tagóvoda
Heves megye, Gyöngyös
Attila Király Gimnázium
Fejér megye, Aba
Clock Cafe Pizzéria és Panzió
Hajdú-Bihar megye, Hajdúszoboszló
Áldás Utcai Általános Iskola
Budapest, 2. kerület
XIV. kerületi Zugló Polgármesteri Hivatal
Budapest, 14. kerület
Szivárvány óvoda
Fejér megye, Bicske
La'Mar Grill Restaurant & Pizzeria Zalakaros
Zala megye, Zalakaros