A falu II. világháború utáni életének sorsdöntő eseménye volt a németek kitelepítése 1946. február 22-én, amely a helybeli lakosság 43 százalékát érintette. A kitelepítés 50. évfordulója évében 1996. szeptember 30-án megalakult a Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület abból a célból, hogy megőrizze a "sváb" kultúrát és a hagyományokat.

A tájház épületét 1898 táján építette a Weiszhár család, akiknél a családfa kutatások során 1812-ig lehetett visszavezetni, hogy Budakalászon születtek, illetve éltek. Leszármazottaik 1998-ban adták el a lakóházat a helyi önkormányzatnak. A teljes felújítás után 2004 szeptemberében adták át, ill. szentelték fel a tájházat.

Az épület a hagyományos hosszúházas építkezést tükrözi: tisztaszoba, konyha és lakószoba, majd nyári konyha és szín elrendezéssel. A bútorok és az itt látható tárgyak a kalászi német családok adományai. Nagyon sok értékes kincs került elő a padlások és a pincék mélyéről is.

A tisztaszoba berendezése híven tükrözi a német otthonok jellegzetességeit: korabeli ruhaviseletek, fejkendő, hímzett kötény, bútorok. Itt látható egy 1936-ban készült német esküvői ruha, esküvői képpel. Különösen értékes egy selyem anyagra hímzett, nagyon régi kép, melyet Úrnapján az úrnapi sátor díszítésére használtak. Egy megmaradt bábanaplót is nagyon értékes kincsnek tartanak a helyiek, úgyszintén az 1819-ben és 1826-ban a Bánátban kiállított eredeti mesterleveleket.

A konyhában valamikor nyitott tűzhely volt, ahol a füst a tetőtéren keresztül távozott. A padláson még felfedezhetőek a búboskémény-megoldás nyomai. A konyhában a használati eszközök mellett igen sok textilfélét helyeztek el, többek között egy 1916-ban hímzett falvédőt is. A falvédőkön lévő szövegek bölcs német mondásokat és házi áldásokat idéznek.