Település:
Heves megye, Eger
Város a város alatt
3300. Eger, Városfal út 1. Tel:+36704145004
A „Város a város alatt” Eger egyik kiállítóhelye az Eger alatti pincerendszer egy részében. Bejárata a Városfal u. 1. szám alatt, az egykori Gyertyás Borok Házából (ma időalagút) nyílik.
Város a város alatt
Pozíció Magyarország térképén
é. sz. 47° 53′ 60″, k. h. 20° 22′ 19″
Története
1687-ben a törökök elhagyták Eger városát. A visszatérő püspök – Fenessy György – viszont már nem akarta újjá építtetni a régi gótikus palotát a várban, hanem vásárolt két építési telket a városban és egy vadonatúj palotát kezdett építtetni. Az építőanyagot, ami a riolit tufa volt, a palota mögötti illetve alatti domboldalból termelték ki. Így mire felépült a palota, egy hatalmas pincével is rendelkeztek. A 4 kilométer hosszú pincerendszer a Hatvani-kaputól a Rác-kapuig nyúlt el a város alatt. Szükség is volt a pincére, hiszen ebben tárolták a Gyöngyöstől Munkácsig terjedő borvidékek borainak dézsmáját (tizedét, decimáját). Ez az egri püspökségnek évente 10-13 millió liter bort jelentett bevételként. Ennek a mennyiségnek egy részét tárolták ebben a pincében. Az 1947-es államosítás után a pincét nem használták, a víz elvezetéséről nem gondoskodtak, ezért falai többhelyütt megrogytak, a pince életveszélyes lett. A 80-as évek elején vasbeton szerkezetekkel megerősítették, a különösen veszélyes szakaszokat betömedékelték.
2007-ben egy nyilvános szavazás a pincerendszert Magyarország hét legérdekesebb építészeti emléke közé sorolta.
Látnivalók
A pincerendszer egész évben látogatható. A kb. 45 perces séta első felében, a pince múltját és jelenét, a pinceépítés, szőlőtermelés, borkészítés mutatják be. Második korabeli szakmákkal, foglalkozásokkal ismertetik meg a látogatókat.
A pincerendszer bejárata a Városfal u.1. szám alatt van. A pince hőmérséklete állandóan 12 °C, ezért meleg ruha, pulóver ajánlott. Tárlatvezetés óránként, a látogatás időtartama 45–50 perc.
Nyitva: október 1.-től - április 30.
naponta 10:00 - 17:00
május 1.-től - szeptember 30.
naponta 10:00 - 20:00
Forrás:Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló
A világ hét csodája
Nagyvilág, Érdekességek
Zöldséges rizottó, sűlt krumpli,töltött csirke
Receptek, Főétel receptek
Telihold
Nagyvilág, Érdekességek
Bárány
Cukiságok, Állati cukiságok
a pánikbiznisz
Nagyvilág, Érdekességek
Még több pénzt lehet kérni az elavult mobilkészülékek cseréjére
Nagyvilág, Érdekességek
Hópárduc
Cukiságok, Állati cukiságok
Párisban járt az Ősz
Életmód, Élet
ZTE
Életmód, Sport, fittness
Helyi látnivalók
Pusztai szélmalom
Csongrád megye, Szegvár
I. András szobor
Veszprém megye, Zirc
Jászkapitány - szobor Jász Emlékmű
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
SZIGETVÁR FŐTERE – A ZRÍNYI TÉR
Baranya megye, Szigetvár
Domonkos rendtörténeti gyűjtemény
Vas megye, Vasvár
Károlyi kastély
Pest megye, Fót
Fertő–Hanság Nemzeti Park
Győr-Moson-Sopron megye, Fertőd
Würtz Adám emlékszoba
Tolna megye, Tamási
Rákospalotai Múzeum
Budapest, 15. kerület
Helyi Programok / események
Fekete Kerámia Bemutatóház
Programok
Beliczai Balács és a Szomszédnéni Prodikciós Iroda
Programok
Moziműsor március 5-től
Programok
Zenélő villamos Szegeden
Programok
Killer Queen - Queen Show
Programok
Petöfi-sziget Baja
Programok
LUXEMBURG GRÓFJA
Programok
Megyét a tanösvényen
Programok
Magyar Földrajzi Múzeum
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Új Művész Étterem és Bár
Pest megye, Szentendre
Záhonyi Árpád Vezér Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Záhony
Üzemanyagtöltő állomás
Fejér megye, Gárdony
KPVDSZ Művelődési Ház
Komárom-Esztergom megye, Tatabánya
Gyermek háziorvosok és Védőnői Szolgálat
Békés megye, Gyula
Középiskolák
Pest megye, Budakalász
La Toscana
Pest megye, Cegléd
Alapfokú Művészeti Iskola
Tolna megye, Tamási
Forrás Gyógyszertár
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Mezőkövesd