Kategória:
Cukiságok, Állati cukiságok

Cikk írója:
Henyei Helga Tünde


Csőrike kalandjai


Száraz kenyér a papucsba dugva, öngyújtó a virágvázában, fülbevaló a díszpárna mögött, ceruza a szőnyeg rojtjai közé rejtve. A parizer a tányér alatt árválkodik, a kardigán zsebében dió csörög. Feje tetejére állt a világ, amióta "megérkezett" hozzánk Csőrike.

Azon a május végi délután a nap sugarai utat törtek a fák levelei között, s a nagy csendben hallani lehetett a feketerigó énekét. Aztán minden megváltozott. Éktelen károgás hallatszott a kert végéből s egy fekete varjú idegesen rótta a köröket a diófa körül. Szaladni kezdtek a cicák is, Maó, a koromfekete, egyéves kislány és mellette testvére Csi-csi, a tarka fiú. Kiszaladtam a konyhából, hogy megnézzem a hangzavar okát. A diófa alatt, a gyöngyvirágos kellős közepén egy kisvarjú lapult kétségbeesve, s csak a feje látszott ki a nagy levelek közül. Felette az anyja szálldosott, hatalmas szárnyaival elijesztve a macskákat. Pár pillanaton múlt: odaszaladtam a kisvarjúhoz, felkaptam és bevittem az előszobába. Meg sem mert mozdulni az ijedtségtől, s csak nézett rám fekete szemeivel.

Aznap este nagy munka várt ránk: a kisvarjú egy dobozt kapott, de nem igazán értékelte. Nem akart ott maradni. Kiugrált belőle és az ölembe kuporodott. Bizalmatlan szemekkel méregette a szobában szabadon szálldosó Lóri papagájt és Bohócot, a feketerigót - akit korábban szó szerint a cicák szájából mentettünk meg - aztán önkényesen betipegett Bohóc ketrecébe és felült a rúdra, mint aki otthon érzi magát. Így lett egy perc alatt kisajátítva szegény Bohi (Bohóc) lakása. Az első éjszaka jól telt. Bohóc a ketrec tetején, a varjú a ketrecben aludt. Reggel, mikor látta hogy mozgolódunk, rohant kifelé, hogy kérje az első reggelit. Varjúnk még nem volt, így nemigen voltunk tisztában az étrenddel, ezért próbálkozni kezdtünk: főtt krumpli, rizs, tészta, sárgarépa, dió, sajt? Mindegyik jöhetett, de a legnagyobb sikere a házi süteménynek, a kenyérről lelopott párizsinak és a főtt tojásnak lett. Aztán tele hassal az ablak előtt töltötte a napot. Nézelődött, kopogtatott, míg egyszer csak az utcai akácfa tetejéről meglátta őt az anyja. Bukórepülésben megérkezett a kinti csatorna tetejére, és nagy károgással köszöntötte elveszett csemetéjét, aki előző nap - hála nekünk - nem lett a cicák vacsorája. Aztán elbúcsúztak egymástól, s a kisvarjú az ölembe mászott vigasztalást keresve. Hozzám bújt és simogatásért esedezett. Különleges "gyereknyelven" motyogott, és a kezemet használta dobbantónak, mivel repülni nem tudott. Hatalmas csőrével gyengéden ütögette az ujjaim. - Kár, kár - mondtam neki kedvesen, s ezzel megpecsételődött a sorsom. Én lettem a "Mama", aki ételt hoz, aki simogat, s akit követni kell egész nap. S ezzel elkezdődtek Csőrike - mert így neveztük el - felejthetetlen kalandjai a rákosszentmihályi családi házban.

Az idő gyorsan repült. Eltelt a május, majd a június, s Csőrike teljesen beszokott. Megvolt a napi menetrendje: károgással fűszerezett reggeli ébredés Bohi külön ketrecében reggeli 9-kor, rohanás és végig száguldás a nagyszobán, repülési gyakorlatok a virágállvány különböző magasságából, 10 fogásos reggeli, majd délutáni sziesztaként nézelődés az ablakból. Kora esti rosszalkodás: ágyra fel, fotelba le, papírrendezgetés a polcokon, a barátok - Lóri és Bohi - kergetése. Este 9-kor fürdés a cica tányérjában, majd "törülközés nélküli" elbújás a "Mami takarója" alá, hátha nem veszi észre, és ott maradhat. A hetek múlásával a "visszahúzódó" Csőriből egy öntudatos, önbizalomhiánnyal nem küszködő, kreatív, okos és játékos "tinézser" lett. Bár a repülés még nem igazán ment, s a két szék közül sokszor a padlón kötött ki, rosszalkodásban kiváló tanulóvá érett! Sokszor ült "mélázva" a szék karfáján, mintha éppen szunyókálna egy csöppet, s közben figyelme egy pillanatra sem lankadt: szemrevételezte a tollakat, az írómappát, a mobil telefont, hová teszik a kést, vázát, és hová a kiskanalakat, hogyan lehet kinyitni a szekrényt, hol tartják a kekszet és a cukorkát, a terítőket vagy a távirányítót. S ezek a megfigyelések később nagy hasznára váltak a rosszalkodásban!

Két hónapja volt állandó lakónk Csőri, mikor először sikerült repülve átszelnie a szobát. Az eredménytől olyannyira meglepődött, hogy mindjárt kipróbálta erejét a másik két helyiségben is. Sajnos fiatal kora miatt csak a szoba feléig jutott, s ott, a szék alatt találtuk meg szégyenkezve. De jobb kedvre derült rögtön, mikor kedvenc csemegéjét, az amerikai mogyorót meglátta. Azonnal bemutatta "vele született" törési tudományát. Csak a szoba - és eredeti tulajdonosai - jártak rosszul a mogyoró héjak tengerében. Rá akartuk venni Csőrit a takarításra is, de csak annyit értünk el vele, hogy ellopta a seprűt a kislapáttal együtt és felelőssége teljes tudatában eldugta azokat a fotel mögé!- "Ha nincs seprű, nem lehet takarítani" – károgta, és hasonló véleménnyel volt a többi dologgal is kapcsolatban: a vizes tányért nem kell kivinni, ha kiborítjuk, majd beszívja a szőnyeg, a terítőt könnyebb kimosni, ha előtte lehúzzuk az asztalról és beáztatjuk a párologtató edényébe, a tollak teljesen feleslegesek, csak leköti az "ember" idejét az irkálás, jobb ha eldugjuk azokat a vázába, a tévé és a mobil pedig káros az egészségre és a padlószőnyeg alatt a helye! S ha a papagáj meg akarja dézsmálni a reggelit, fenyegetően kell fellépni - ki a has, be a mell, csőr az ég felé, s egy bősz károgás! - s már iszkol is a rigóval a karnisra. Így vette át a három hónapos Csőri - barátai legnagyobb bánatára - a teljhatalmú irányítást a család felett.

"Eltelt egy év és májusban Csőri megünnepelte első születésnapját. A megszokott menü mellett pár szem diót és mogyorót is kapott. Először azt hitte a dió egy labda – hisz még nem látott olyat - amit hurcolászni és dugdosni kell, de hamar felfedezte, hogy a „labda” feltörhető élelem, így egész nap diótöréstől volt hangos a ház. Csőri „lecserélte” eddigi ruhatárát is: pehelytollait elhullajtva, gyönyörű ébenfekete tollakat növesztett, mellkasán világosszürke „zsabó” díszítéssel. Láthatóan nagyon büszke volt új ruhájára, mert naphosszat a tükör előtt forgolódott és puszilgatta magát. Komoly, felelősségteljes „kiskamasz” lett belőle, s bár roppant félénk maradt és a kertbe kitevéssel kapcsolatos próbálkozásainkat az asztal alá bújással sorra meghiúsította, intelligenciája és kíváncsisága nőttön-nőtt. Vigyázni kellett előtte, mikor mit csinálunk, mert azonnal „lekoppintotta” és maga módján ismételte, amiből néha humoros, máskor veszélyes dolgok születtek. Tanítása érdekében naponta egy-egy óra tanulóidő következett. A gyufásdobozt először mérgében szabályosan szétverte, de mikor megmutattuk neki, hogyan kell kihúzni a fiókját, azonnal megtanulta s odarejtette személyes kincseit. Hamar megértette a szemüvegtok melyik oldal nyílik, a mágneses szekrény zárja egyetlen koppintásra nyitható, a szekrényajtókat előre, a fiókokat kifelé kell húzni. Ezentúl nem volt biztonságban többé egyetlen pulóver, zokni vagy sapka sem, s különös előszeretettel viselkedett a terítők begyűjtése iránt, amivel jól lehetett leplezni rosszalkodásait. Kedvenc kincseit – az öngyújtót, gyufaszálakat, aprópénzt, nyakláncokat, gombokat és tollakat egy kisajátított varródobozba – a doboz gyors kiüresítése által – rejtette, szépen lezárta. Majd betakargatta a „lekapott” asztalterítővel, a tetejére állt – mondván: „Csak a testemen keresztül!”Mikor a függönyt rögzítő kis karikákat kezdte a karnisról leakasztgatni – hogy a leesett függöny nélkül jobb legyen a kerti kilátás – majd a kárpitozott székek díszszegeit kezdte kihuzigálni, „Mamijánál” betelt a pohár! Csőrike büntetésképpen egy használaton kívüli, üres szobába került megbánni bűneit. Mivel kezdte a gyakran használt szavakat megérteni, a „szégyelld magad” kifejezésre bűnbánó képpel és lehajtott fejjel somfordált hozzám bocsánatért esedezve. „Mintagyerek” viselkedése azonban hamar véget ért, mikor felfedezte az ablakkal szemközti fenyőfán károgó „haverokat” Rohant az ablakhoz, és a radiátoron állva morzejelekkel próbálta felhívni magára a figyelmet. A kinti hatalmas varjú – aki először halálra volt rémülve, hogy ott állok a Csőri mögött – gyorsan felfogta, hogy itt „Mama-gyerek kapcsolatról” van szó -, s az ablakhoz repülve kezdetét vette egy félórás hangos „kopogó- trécselés”. Nem csoda, hogy másnap a szomszédok érdeklődve kérdezgették, milyen hangos felújítási munkálatokba fogtunk és meddig fog tartani? Csőri és új barátja aki, azóta is hűséges hozzá – naponta beszélget, és mivel megmutatta neki, milyen többfogásos étrend dukál nálunk – a kinti egy szem dió/nap ellenében kénytelenek voltunk az ablakpárkányra kitenni kekszet, kenyeret, parizert, hogy az ablaküvegünk – és az állatok testi épsége – ne legyen veszélyeztetve.

Nyárra aztán Csőrikém szerelmes lett. Vágyakozásait hangos károgással, motyogással és nyögésekkel fűszerezte, ami különösen akkor volt kellemetlen, mikor vendégünk érkezett. El nem tudták képzelni, mi történhet abban a szobában, s kit rejtegetünk? Új barátja – és időközben másik kettő is – rendszeresen látogatták az ablakpárkányon, mégis azonnal otthagyta azokat, ha valaki meglátogatott minket. Bár tartott az ismeretlen emberektől, kíváncsisága felülkerekedett félelmén és meg kellett néznie az illető zsebeit, nem rejtett-e el valami érdekeset? A hölgyeknél a táskákat, a férfiaknál a sapkákat lopta el. Ebben az időszakban kapta ki a fülemből az arany fülbevalót is, s hogy ne tudjam elvenni tőle, azonnal le is nyelte. Bár napokig figyelmesen nézegettem, hátha előkerül, azóta is egy van belőle a fülemben. Szerencsére a fényképezőgép nem ment le a torkán, sőt mikor megtudta, hogy a vakú villanása után megnézheti magát a digitális gép hátulján, szabályosan pózolni kezdett. S teszi ezt azóta is, ha csak meglátja a gépet a kezemben.

Így telnek hát Csőrike napjai, aki jelenleg a karácsonyra készül. Már kiválasztotta melyik csomagoló papír tetszik neki és melyik nem – a pirost, a feketét és a túl sok mintával telit szét kell tépni - és abban fogja megkapni édességből álló ajándékát – mert nagyon édesszájú! A csoki golyókért elmenne a világ végére, és a mogyorós csokit is biztos helyre dugja – későbbi felhasználás céljából. Már csak egy kis illemtant kell átvennie a helyes viselkedés szabályairól, de annak megtanulása azt hiszem, még hosszú időt vesz igénybe. De hát bőven lesz ideje rá, hisz azt mondják: ebben a szeretetteljes, családias környezetben, még minket is túl fog élni. Legyen hát így, és szerezzem sok örömet s vidámságot nekünk és Másoknak is!"


 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

80 évnyi kutatás után végre tudjuk, hogyan dugnak az ezerlábúak
Cukiságok, Állati cukiságok
„Az egyik fő problémánk az ezerlábúakkal, hogy javarészt a földbe beásva teszik, amit tesznek. Így ha kivessz ...
Szabó Irén :Szonett az elmúlásról
Helyi történetek, Helyi történetek
Szonett az elmúlásról . Egyszer ellobban a gyertya lángja, elszáll az utolsó sóhajunk is, félve gondolunk ...
Szeged-Csanád GA-Dorog 1-0 (0-0)
Életmód, Sport, fittness
Szeged-Csanád Grosics Akadémia a Dorogot fogadta, és Varga Szabolcs góljával 1–0-ra legyőzte. A győztes talála ...
Papagáj
Cukiságok, Állati cukiságok
Néhány papagáj fajta a kedveltebbek közül
Veréb
Cukiságok, Állati cukiságok
A házi veréb átlagosan 16 centiméteres testhosszal rendelkezik, amely 14 és 18 centiméter között váltakozik.
Lélekmozgató, érzékenyítő nap Kiskunmajsán!
Életmód, Sport, fittness
A Magyar Parasport Napja alkalmából érzékenyítő napot tartanak február 22-én Kiskunmajsán.
Káprázatos kristálybarlangot nyitnak meg a látogatók előtt Spanyolországban
Nagyvilág, Érdekességek
Egyedülálló természeti látványosság, egy két évtizede felfedezett kristálybarlang nyílik meg hamarosan a lát ...
Gyógyító kövek
Helyi történetek, Helyi történetek
Litopunkturás, avagy földgyógyító kő az adott terület egyensúlyi pontját hivatott megjeleníteni, és célja vi ...
Betyárkrumpli
Receptek, Főétel receptek
Egyik régi kedvencem ez az étel, elég vitatott, többfelé többféleképp csinálják/ismerik. Én a nagymamám és ...

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »