Település:
Bács-Kiskun megye, Lajosmizse
LAJOSMIZSEI REFORMÁTUS TEMPLOM

Református templom – 1902-ben épült, ezt az évszámot jóval megelőzi a kis gyülekezet története. A hitközség anyakönyvezése már 1891-ből létezik. Szűcs Kálmán (1866–1927) volt az egyház alapító lelkipásztora, a lajosmizsei református temetőben nyugszik. Az ő munkájának köszönhetően erősödött meg a református közösségi élet.
LAJOSMIZSEI REFORMÁTUS TEMPLOM
RMÁTUS TEMPLOM
Az 1800-as évek utolsó évtizedeiben Jász-Lajosmizse településre nemcsak katolikus felekezetű jászok, hanem református lakosok is költöztek a Kecskemét, Nagykőrös és Cegléd városához tartozó területekről és csakhamar gyülekezetté szerveződtek.
A század végén imaház mellett már iskolájuk is volt.
A hívek már 1890 körül szükségét látták, hogy nagyobb épületeket emeljenek, - tágasabb iskolát, tanítói lakást, lelkészlakot, és főként egy nagyobb imaházat. Akkor még nem gondoltak tornyos templom építésére.
1898 augusztusában került a gyülekezet élére Szűcs Kálmán (1866-1927), az egyházközség első beiktatott lelkipásztora. Az ő munkájának köszönhetően erősödött meg a református közösségi élet, ill. szorgalmazta az építkezések megkezdését.
1890-ben négyezer korona költséggel megépítették a ma is álló új parókiát, nagy nagykőrösi vállalkozókkal hamarosan megkötötték szerződést egy templom felépítésre. 1902. szeptember 28-án megtarthatták a templomszentelési istentiszteletet.
1913-bn megrendelt a gyülekezet a pécsi Angster és Fia orgonagyártól egy tíz sípsorral bíró, kétmanuálos templomi hangszert. Az akkor újszerű, pneumatikus orgona ünnepélyes felavatása 1914. pünkösdjén történt.
Forrás: www.lmizsekultura.hu
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








