Iskolánk Története

Eötvös József 1867-ben vallás- és közoktatásügyi miniszter lett. A következő évben megalkotta a XXXVIII. törvénycikket. Kötelezővé tette az iskolázást, és alkalmat nyújtott arra, hogy nagyobb településeken polgári iskolákat állítsanak fel. A törvénycikk 6 osztályosnak tervezte ezt az iskolatípust, ahonnan a tanulók tisztviselői pályára léphettek, sőt más iskolákban is folytathatták tanulmányaikat. Ez a törvény tette lehetővé, hogy Szegeden is létrehozzák a polgári iskolákat. Az akkori főispán, Dáni Ferenc szorgalmazására városi és állami költségen ünnepélyesen megnyitották az I. Sz. Fiú Polgári Iskolát 1873. november 6-án. Az első évben csak 1. és 2. osztály indult 111 tanulóval. Az iskola ideiglenes helyisége a Schöffer-féle ház lett. A következő tanévet már az Iskola utcában kezdte meg az intézmény, és 1899-ig ott folyt a tanítás. Az új iskola fölkeltette a polgárság érdeklődését, így évről évre fokozatosan nyíltak meg az osztályok, és 5 év alatt teljes 6 osztályú polgárivá fejlődött. A város jelentős összeget fordított az iskola felszerelésére, sőt a szegényebb gyerekeket is segítette tankönyvekkel. 1879-ben, a szegedi árvíz idején az iskola tanulói szétszéledtek az országban, ezért júniusban csak 26 tanuló vizsgázott le. 1885. év fordulópontot jelentett az iskola történetében. Ekkor nyitották meg közös igazgatással és tantestülettel a Közép- Kereskedelmi Iskolát, amely a polgári iskola 5. és 6. osztályának elnéptelenedéséhez vezetett. A teljes elnéptelenedés miatt 1895-ben megszűntették a két utolsó osztályt, amelynek végleges eltörlésére 1927-ben került sor. 1893-ban már 12 osztálya és 564 tanulója volt az intézménynek. Abban az évben halt meg az iskola első igazgatója, Nagy János. 1899-ben a várostól az állam vette át az iskola irányítását. A régi épület ekkorra már szűknek bizonyult, ezért a Tisza partján felépített díszes, palotaszerű épületbe költözött a Felső- Kereskedelmi Iskola és a Szegedi Állami I. Kerületi Polgári Iskola. Az új intézményt 1900. június 3-án nyitották meg. 1903-ban a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium megbízottja nagy elismeréssel nyilatkozott az iskoláról, amely a vidéki intézetek között az első helyen állt.
A következő tanévben olyan sok gyerek jelentkezett, hogy az osztályok 70-75-ös létszámúak lettek. Ez a zsúfoltság szükségessé tette az új iskola felépítését. 1906-ban hozzákezdtek az építkezéshez a Madách u. 22. és 24. számú telken, de csak 1911-re készült el az új iskola
A telek 863 n-öl volt, az épület beépített alapterülete
földszint 224,02 m2
két emelet 716,23 m2
Összesen: 940,25 m2

Az első és második emeltre 5-5 tanterem és 2-2 szertár került, a földszinten 3 tantermet alakítottak ki. A könyvtárnak külön helyiséget biztosítottak a 2. emeleten. Az építési költség és a telek 274576,31 koronába került. Az új épületbe már csak a polgári iskola költözött be, a két intézményt teljesen szétválasztották. A tantermek szépek, tágasak volta, egyedül csak a régi rendszerű vaskályhákkal volt probléma. Ez aztán évtizedekig meg is maradt, egész 1973-ig ezekkel fűtötték a tantermeket. Az első világháború alatt csökkent a tanulók létszáma, sőt a tanerőhiány is problémát jelentett. Az iskolában csak férfitanárok tanítottak, akik közül néhányat behívtak katonának. Az 1918-19-es tanévben mindössze csak 121 napot tanítottak, mert szünet volt a tüzelőhiány és spanyolnátha miatt. 1919. május 2-án a francia katonák a földszinten kórházat rendeztek be, majd június 5-én az épület többi részében laktanyát alakítottak ki. Az iskola teljesen tönkrement, valóságos istállóvá vált. Az 1919-20. tanév nyomorúságos időszak volt. Mindössze két tantermek tudtak fűtani, ahova a gyerekek felváltva jártak. A következő tanév is hasonlóan telt el.

1926-tól a gazdasági nehézségek miatt csökkent a tanulói létszám. 1928-ban a Polgári Iskolai Tanárképző Főiskola Szegeden kezdte meg működését. Mivel gyakorló iskolája még nem volt, a tanárjelöltek a Madách utcai polgáriban folytathatták tanítási gyakorlataikat.
Az 1930-as évek végétől légoltalmi kiképzésben részesültek a tanulók, 1940-ben pedig bevezették a leventeképzést 1940-ben lépett életbe az új polgári iskolai rendtartás. Ugrásszerűen megnőtt az intézmény létszáma. 1942-től nehéz időszak következett az iskola életében. Az épületet hadi kórház céljára lefoglalták, ezért át kellett költözni a II. kerületi leányiskola Osztrovszky utcai épületébe, ahol délelőtt és délután is folyt a tanítás. 1944 októberétől orosz kórház lett az iskola, majd orosz tisztképző tanfolyamnak adott helyet. A polgári iskola továbbra is az Osztrovszky utcában működött. A tantermeket nem tudták fűteni a háború után sem, így az osztályok felváltva 2-2 órára mentek csak be, hogy a leckét megkapják. A tantestület férfi tagjai erdőirtáson vettek részt, így sikerült az épületet részben fűteni. Csak 1946-ban költözhetett vissza az intézmény a Madách utcai épületbe. Tanárok, gyerekek, szülők fáradtságot nem ismerve takarítottak, javítottak, szinte éjt nappallá téve dolgozta, hogy a teljesen tönkrement épületet lakhatóvá tegyék.

Az 1946-47. tanévben általános iskolává alakult a polgári. Az új intézmény a Szegedi II. Számú Állami Általános Iskola nevet kapta. Megindult az iskolában a mezőgazdasági ismeretek oktatása. 1945-től 1948-ig az Izabella híd mellet kapott területen dolgoztak a fiúk. Az iskolaudvaron lévő kertet is a tanulók gondozták. Az iskola történetében az 1946-47. tanév volt a legnehezebb. A tanulók létszáma a mélypontra süllyedt. 1947-ben mindössze 228 diák járt ide. 1948-ban a vidéki tanulók számára kollégiumot rendeztek be a 2. emeleten. Ezt 1950-ben tették át más épületbe a tanulólétszám megnövekedése miatt. 1948-ban alakult meg az első úttörőcsapat az iskolában. 1949-től sok évig Madách Utcai Állami Általános Fiúiskolaként szerepelt az intézet. 1949-ben új igazgató, Horváth József került az iskola élére, aki 20 éven át irányította a nevelőtestület munkáját. 1951-52-ben 6. és 7. évfolyampótló osztály nyílt az iskolában. Ide helyezték azokat a tanulókat, akik a város különböző iskoláiban megbuktak, vagy nem voltak túl sokan, súlyos terhet jelentettek, mert nehéz volt az iskola közösségi életébe bekapcsolni őket.
Az 50-es évek közepén indult meg iskolánkban a tagozatos orosz nyelvi tanítás Horváth Ferencné vezetésével. Heti 5 órában tanulták az orosz nyelvet a diákok. A tagozatos osztályok rendkívül jó képességűek voltak, mert ebbe a csoportba külön válogatták a tehetséges gyerekeket. Az orosz tagozat egészen a 70-es évek elejéig élt. Az 1950-es évek közepétől kezdett bővülni az iskolaudvar. Először a mostani sportpálya területét (amely gazos. Elhanyagolt parlag volt), majd azt a részt kapta meg az iskola, ahol most a barakk tornaterem áll. 1958-ban két lelkes tanár, Bakonyi László és Veres Lászlóné vezetésével táborozás kezdődött a Bükkben. 4 évig vitték a fiúkat táborozni, majd különböző támadások miatt ezt abbahagyták. 1957-58-tól kezdve ugrásszerűen nőtt a tanulók létszáma. Az iskola vasfegyelméről, színvonalas tanításáról vált ismertté. A szülők a város túlsó feléről is szívesen hozták ide fiaikat. 1959-ben vettek fel először lányokat az első osztályba.

Az iskola megnövekedett tekintélyét bizonyítja az is, hogy 1962-től a gyakorló mellett iskolánkban folyt a tanárjelöltek tanítási gyakorlata. Dr. Szeghy Endréné kémiából, Fejér Dénes és Tárnok Nándor politechnikából, Bakonyi László fizikából, Veress László énekből volt szakvezető. Egészen 1968-ig jártak ide tanárjelöltek szakmai gyakorlatra. Ugyanabban az időben az egyetemisták is jártak rendszeresen iskolánkba. A módszertanos tanár kíséretében szinte mindenféle órán megjelentek hospitálni. 1962-ben új épületrésszel gazdagodott az iskola, ekkor épült fel a politechnikai műhely, ahol most 4 tanterem, orvosi rendelő és öltöző van. 1962-ben érdekes kísérletre került sor. Az egyik 8.-os osztályfőnök, Fejér Dénes 8a+8b+8c= címmel megszerkesztette a végző 8. osztályosok újságját. Ebben a 4 hónapig megjelenő "sajtókreációban" az osztály, illetve a főiskola eseményeiről számoltak be a "riporterek". 1961-62-ben alakult meg az iskolai színjátszó kör Száraz László vezetésével. A lelkes kis gárda 1970-ig minden évben több órás előadással mutatkozott be. 1965-ben igazi újságja jelent meg az iskolának, a Nebuló.

Fejér Dénes irányításával egy lelkes kis csoport írta, szerkesztette a rendkívül népszerű kiadványt. 1968 februárjáig 50 szám jelent meg.

A lap mottója:
"Tanulj tinó, ökör lesz belőled!"
"A szenvedő nebulók közös sajtókreációja."

A Pedagógiai Szemle XIX. évf. 9. számában (1969.) Fejér Dénes ismertette a gyermekújság történetét "Így készült a Nebuló" címen. Az újság az iskolai megszűnése után egy ideig városi gyermeklapként jelent meg. A 60-as évektől kb. 20-25 éven át a város különböző üzemeibe, intézményeibe hívták tanulóinkat nagyobb nemzeti ünnepeken megemlékezést tartani. Ilyenkor a vállalat vezetői az összes szereplő gyereket megvendégelték. Jártunk a városgazdálkodási vállalatnál, a tűzoltóságnál, szőrmegyárban, textilüzemben stb. 1967-ben végre újra megindult a szervezett csapattáborozás. Négy vállalkozó szellemű tanár: Bakonyi László, Fejér Dénes, dr. Ivanics Jánosné, Sinka Endréné vezetésével jutalmul 80 tanuló utazhatott Pécsre, ahol 14 felejthetetlen napot töltöttek. Ettől kezdve minden évben volt állótábor. A következő években Bélapátfalván, Bodrogolasziban, Miskolcon táboroztak gyermekeink. Ezek vezetője az akkori úttörő csapatvezető, Szalai József volt. Rajta kívül részt vett még a munkában Udvardy Endréné, Khöler Magdolna, Szabó József, Máthéné Bagi Márta, Veczkó Ibolya, Szalai Józsefné, dr. Vetró Istvánné. Ezek az állótáborok egészen 1974-ig megismétlődtek, és igen nagy népszerűségnek örvendtek, hiszen jutalomképpen vehettek részt benne a tanulók. 1969-ben az igazgatót más iskolába helyezték át. Horváth József fáradhatatlan munkával, következetességével városszerte elismert, fegyelméről híres tanintézetet teremtett. Remek nevelőtestületi gárdát hozott össze, ahol szinte ismeretlen dolog volt az elvándorlás. Kár, hogy a 20 év vége felé az igazgató és a tantestület egysége felbomlott. 1969 szeptemberétől Tóth Ferenc lett a Madách iskola igazgatója. Még ugyanabban az évben áttértek az egyműszakos tanításra.
A gyerekek szabad idejének jobb felhasználása érdekében megkezdték a "Suli-mozi"-t, Bakonyi László, a kulturális foglalkozásokat, Sinka Endréné és a klubrendszerű napközit, Dr. Kovács Józsefné vezetésével.

Az 1970-es szegedi árvíz idején az iskolában éjjel-nappal ügyeletet kellett tartani. 1971-ra készült el a régen várt sportpálya a gyerekek nagy örömére. Ugyanettől az évtől kezdve 3 éven át iskolánk tanulói rendszeresen beszámoltak az intézet életéről, kirándulásaikról, kulturális foglakozásaikról a Csongrád Megyei Hírlapban. Az 1972-73. tanév a Gutenberg utcai iskolából, mivel azt felújították, 5 osztályt a Madách utcába teleptettek át. 1973 őszén indult meg az iskola új folyóirata, a Rólunk szól Sinka Endréné szerkesztésében, az illusztrációkat Frank Lászlóné, majd Frank Iván készítette, a gazdasági ügyeket Dr. Tihanyi Ernőné végezte. Az újság kezdetben havonta jelent meg 1973-tól 1982-ig. Majd 6 év szünet után 1988-tól újra él az újság. 18 év alatt 1695 cikk jelent meg 972 oldalon, és összesen kb. 7-8000 példányszám kelt el. Az újság rendkívül népszerű. Legfőbb feladata természetesen a tehetséggondozás volt, és jelenleg is az. Feladata a hagyományőrzés, a hazaszeretetre nevelés, ízlésformálás, fantáziafejlesztés, lehetőség nyílik a tanult irodalomelméleti ismeretek alkotó felhasználására, mozgósító ereje van, irányítja a tanulói közvéleményt. Megnyilvánul a lapokban a gyermeki fantázia gazdagsága. Mennyi színnel csillog, ha hagyjuk csillogni! És mennyi őszinte, szép érzés szólal meg! A legtitkosabb vágyukat, a legfájóbb emlékület is kiírják magukból a gyerekek. A munkára nevelés szempontjából is jelentősnek érzem az iskolai újságot. Hiszen a kis riporterek minden kényszer nélkül végzik a munkájukat. Felsorolni is lehetetlen, hogy mi mindenről írtak gyermekeink. Az írásművek mellett szellemes, ízléses, ötletes illusztrációk találhatók. Dr. Hoffman Ottó: Útkeresés a fogalmazástanításban (Bp. Tankönyvkiadó, 1983.) című művében 15 cikket közölt a Rólunk szól iskolai újságunkból. 1973 novemberében ünnepeltük meg az iskola fennállásának 100. évfordulóját. Nagy készülődés és izgalom előzte meg november 6-át. Elkészült Tápai Antal szobrászművész Madáchot ábrázoló domborműve, amelyet akkor avattak fel.

Kiállítást rendeztünk az iskola múltjáról és jelenéről, amelyet Tóth Béla, a Somogyi Könyvtár igazgatója nyitott meg. Az egyik mozi helyiségében tartottuk a központi ünnepséget, ahol beszédet mondott Tóth Ferenc igazgató, majd iskolánk volt tanulói Madách emlékműsorral tették még emlékezetesebbé ezt a napot. Ezen az ünnepségen adták át az iskola igazgatójának, Tóth Ferencnek A Munka Érdemrend ezüst fokozatát. Ekkor vette fel az iskolánk a drámaköltő nevét, és lett Madách Imre Általános Iskola. 1974-ben áttért iskolánk a szaktantermi tanításra. Ez a tanítás szempontjából rendkívül előnyös volt, mert a különböző szemléltető anyagokat, gépeket, órán használt szakkönyveket nem kellett egyik osztályból a másikba cipelni. Sajnos, egy pár hónappal a jubileumi ünnepség után kiderült, hogy iskolánk épülete nagyon elhasználódott, sőt ha nem újítják fel, akár életveszélyessé is válhat. 1975-ben a tanév megkezdése előtt ki kellett üríteni a régi épületet. Különböző iskolákban helyezték el, és szeptembertől váltakozva tanítottunk. Az új környezetünkben még arra sem volt lehetőség, hogy a szakköröket az iskola épületében tartsuk meg. Egyetlen járható út volt előttünk, kitágítani az iskola falait, és még szorosabbra fűzni kapcsolatainkat a város kulturális intézményeivel. Az előző években is el-elmentünk könyvtárba, múzeumba, de az ilyen jellegű munkában igazi fordulatot ez a tanév jelentett. Tóth Ferenc igazgatóval felkerestük a múzeum igazgatóját, és megállapodtunk, hogy a tanulóink rendszeresen ellátogatnak az intézményükbe. Ezzel egy több éves színes, tartalmas munkakapcsolat vette kezdetét. Szinte el sem lehet sorolni, hogy mi mindenről hallottak, mit láttak tanítványaink. Megnyílt előttük a múzeum gazdag raktára. Megismerkedtek a szegedi kismesterségekkel, népszokásokkal, népi öltözködéssel. A múzeum munkatársaival kirándulást szerveztünk Ópusztaszerre, Hódmezővásárhelyre, a tanyamúzeumba. A múzeumi előadások rendkívül népszerűek volta, néha 35-40 gyerek is szorongott a szűk folyosókon. Az iskolai újság rendszeresen beszámolt a látottakról.

Íme egy rövid részlet:
"... Mivel kb. 50-en gyűltünk össze, nem tudtunk lemenni a raktárba, mert ott nem fértünk volna el. A néprajzi előadóteremben leültünk a parkettra, és így hallgattuk Lele József érdekes beszámolóját.
A tápéi bácsi beszélt nekünk a régi népdalgyűjtőkről és munkájukról. Elmondta, hogyan járták a gyűjtők a falvakat, tanyákat, hogyan jegyezgettek, és hogyan vették fonográfra a szebbnél szebb dalokat. A 10-14 kg-os fonográfot kézben cipelték egyik helyről a másikra. Előadónk ezután mutatott nekünk egy pár hangszert. Különösen a löpótökből készült hegedű nyerte meg a tetszésünket. Volt a hangszerek között citera, duda, sőt körtemuzsika is. Meghallgattunk magnóról egy pár népdalt, amit valamikor Tápén vettek fel még fonográfra. Az előadás végén megkértük a bácsit, hogy tanítson meg egy népdalt. Szívesen eleget tett kérésünknek, és búcsúzóul együtt énekeltük 'A tápai bíró háza' kezdetű népdalt."

(Varga Ildikó 6.b osztályos tanuló, Rólunk szól 1977. május 28.)

Az előadók közül különösen Lele József bűvölte el a gyerekeinket csodálatosan ízes, lelkes előadásával. A következő években a múzeumon kívül más intézményekbe is elvittük tanítványainkat. Jártunk a csillagvizsgálóban, az egyetem Kőzettani Intézetben, a nyomdában, a Tv- stúdióban, az egyetem kémiai kutatóintézetében, megnéztük a Somogyi Könyvtár könyvritkaságait, a főiskola biológiai múzeumát, ellátogattunk a Kibernetikai Intézetbe és a Zsinagógába is. Szinte lehetetlen felsorolni, hogy pár év alatt hány intézményben fordultak meg tanítványaink, és mi mindent láttak s hallottak. Szakkörvezetőként tartottam a kapcsolatot a különböző intézményekkel. Rengeteget segítettek az ott dolgozó szülők, és a munkába a tantestület nagy része is bekapcsolódott. 1976-ban visszaköltöztünk a megszépült és felújított régi épületbe. Az újjávarázsolt iskolában lehetőség nyílt a szaktantermek korszerű berendezésére. Arról, hogyan is kell berendezni egy szaktantermet, nem sok tapasztalata, elképzelése volt a tantestületnek. Tanulni mindannyian a csongrádi Széchenyi úti iskolába mentünk, Amit ott láttunk, tapasztaltunk, példaként szolgálhat bármelyik tantestület számára. A 70-es évek közepén kép új épületrésszel gazdagodott intézményünk. Az udvar végében felépült a barakk tornaterem. A fő épülethez csatlakoztatva pedig egy tágas ebédlővel és konyhával bővült az iskola. Sajnos, ez azt is jelentette, hogy a szép gyümölcsfás kertet meg kellett szüntetni. Az 1970-es évek közepétől rendszeressé váltak a kulturális bemutatók. 1970-ig Száraz László csoportja 15-20 tagból állt, és egy-egy nagyobb színművet mutatott be. Az új elképzelések szerint minden osztály szerepelhetett tánccal, énekkel, kis mesejátékokkal. Tehát az volt acél, hogy tömegeket mozgasson meg a bemutató. Ez sikerült is. Juhász D. Sándorné vezetésével nagy létszámú énekkara volt az iskolának. Ez az együttes a kulturális bemutatókon, iskolai ünnepélyeken, a tavaszi hangversenyeken mindig sikeresen szerepelt. A kulturális bemutatók rendkívül színvonalasak voltak.

Dr. Szabó Lórántné 1. osztályosai hagyományőrző, népi játékokat mutattak be évenként, és mindig nagy sikert arattak. Barna Istvánné Dr. Tábor Jánosné segítségével Cirokország című mesejátékával eljutott a zánkai országos bábjáték fesztiváljára, ahol a csoport díjat nyert. A két tanár a gyerekekkel együtt készítette cirokseprűből az ötletes és esztétikus bábokat. Ebből a kezdeményezésből hagyomány lett. Több mint 20 éve majdnem minden évben megrendezzük ezeket a bemutatókat, amelyek a szülők és a gyerekek körében osztatlan sikert aratnak. Egyetlen és visszatérő problémát jelentett és jelent ma is egy olyan terem biztosítása, ahol több száz néző elfér. Huzamosabb ideig voltam könyvtáros az iskolában, és a feladataim közé tartozott az úgynevezett kulturális foglalkozások tartása. Ennek keretében igyekeztünk évről évre minél több ismert, közéleti embert meghívni tanítványainkhoz. A 70-es évektől rendszeressé válta a fórumok. Ebben a munkában a fő szervező Frank Lászlóné volt. Nagyon sok színész látogatott el hozzánk. Eljött Janka Béla, élménybeszámolót tartott Nagy Zoltán, Király Levente, Rácz Tibor, Fekete Gizi, Újlaki László, Szabady József, Nagy Anikó. A színészfórumot természetesen minden alkalommal színházlátogatás előzte meg. Vendégünk volt többek között Tóth Béla író, dr. Juhász Antal muzeológus, Polner Zoltán és Katona Judit költő, Szegeden tanuló szudáni, vietnámi, iráni egyetemi hallgató, Kincskereső fórumot tartott Simai Mihály. Szinte lehetetlen felsorolni, hogy kik jöttek el iskolánkba előadásokat tartani. Lelkes munkájukat csak egy-egy szál virággal és köszönömmel viszonozhattuk.

A különböző intézményekben tett látogatások, az iskolai fórumokon elhangzott beszámolók gazdagították tanítványaink tudását, tágították látókörüket, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy alaposabban megismerhessék szűkebb hazájukat, Szegedet és annak jelesebb, közismertebb egyéniségeit. 1973-ban testnevelés tagozat alakult iskolánkban. Jelenleg is egyes osztályokban emelt óraszámban tartják a testnevelést. Ez a tagozat évtizedek óta vonzza a város más részeiből is a tanulókat, és jelentős versenyek megnyerésével igen sok elismerést szerzett az intézményünknek. A testnevelési tagozat munkáját Szabó József majd Szabó Józsefné irányította. Utánuk 1985-től Várkonyi Béla vette át ez a felelősségteljes munkát. A komoly tanulás mellett az iskolai életet színesítették az évenként visszatérő osztálykirándulások, vándortáborok. 1974-ben szervezték Magyarországon az első vándortábort, amelyhez a mi iskolánk azonnal csatlakozott. Majd két év kihagyás után 15 éven át minden évben táboroztunk az ország különböző részein. Megismertük a Bakonyt, Somogyországot, a Börzsönyt, Cserhátot, Mátrát, Bükköt, Zemplént és hazánk más szép tájait. A táboroknak jelentős nevelőereje és összetartó, hagyományőrző szerepe volt. Négy alkalommal lettünk az országban elsők a tisztaságunk, fegyelmezett, gazdag programszervezésünk miatt. Sok diák felnőttként is eljött velünk táborozni 5-10 éven át: pl. Kakuszi Péter, Cserháti Sándor, Imre György, Ormándi László, Szabó Norbert, Krenács László, Józsa Mária és Gilicze Éva ifivezetőként vett részt az első táborban. 3-4 alkalommal a következő kollegák kapcsolódtak be a tábor szervezésébe: dr. Ivanics Jánosné, Kocsis Zsuzsanna, Vezsenyi Zoltán, Faragó Attiláné. Mindvégig Frank Lászlóné volt a táborvezető. Ezzel a táborral párhuzamosan minden évben egy másik csoport, 30-35 tanuló részvételével járta az országot. Volta ők is a Mecsekben, Sopron környékén, a Bükkben, a Balaton-felvidéken és még nagyon sok szép helyen. A vándortáborok vezetője Sinka Endréné volt, rajta kívül minden alkalommal táborozott Dr. Vetró Istvánné. Éveken át bekapcsolódott a munkába Juhász D. Sándorné, Kerepesiné Kuris Éva és Dr. Tihanyi Ernőné, és egy alkalommal Tamásné Biter Ildikó. Ifivezetőként részt vett ebben a tevékenységben Vetró Zsuzsanna és Sinka Krisztina. 1984-85-ben a kisdobosok önálló vándortáborban vettel részt a Velencei-tó körül és Tolnában. 10-12 napon át ismerkedtek a gyerekek a szabadságharc emlékhelyeivel és a német nemzetiség kultúrájával. A 40 kisdobossal Hoducz Györgyi, Kerepesiné Kuris Éva tanárok és Kocsis Zsuzsanna táborvezető vándorolt.

A bükki vándortábortól 1978-ban így búcsúzott Vőneki Erzsébet 8.a osztályos tanuló:

"Véget ért a vándortábor,
Üres már a sok szép sátor.
Új csapat jön a helyünkbe,
Ez nem fér a fejünkbe.
Szervusz hát te erdő, mező,
Búcsúzik a sok kincskereső.
Kincsünk kaland, több tudás,
A mócsingos főtt gulyás.
Miskolc város ismerése,
Alvó tábor felverése,
Minden, ami szép és kedves,
Szívünk mélyén mindig meglesz.
Nem feledünk, kedves tábor,
Hiszen szívünk nincsen fából."

(Megjelent a Rólunk szól iskolai újságban 1978. október 30-án.)

Nemcsak a gyerekek mentek évről évre kirándulni, táborozni, hanem a tantestület tagjai is. Vagy a tavaszi szünetben, vagy a tanév befejezése után a nevelők többsége egy- vagy néha több napos kiránduláson vett részt. Voltunk Debrecenben, a Hortobágyon, Hollókőn, Sopronban, Csehszlovákiában, Szekszárdon, Gyulán, Sárospatakon. Különösen emlékezetes az 1986-os felvidéki és magastátrai kirándulás. Krasznahorkától egész Zakopánéig eljutottunk, megnéztük többek között Zólyom várát, gyönyörködtünk a Tar-pataki vízesésben. Ősidőktől kezdve egészen a 80-as évek közepéig tanítványaink életének szerves része volt az őszi társadalmi munka. Vagy a konzervgyár, vagy valamelyik gazdaság fogadott bennünket. Milyen lehetett egy ilyen össziskolai paprikaszedés? Erről igazi diákhumorral be is számoltak az iskolai újságban.

"Paprikaszüret"

A Móra Tsz-ben végeztünk 4 napig társadalmi munkát. 4 napig, mondom, pedig csak 3 nap volt az. Azon a kedd reggelen is, ahogy szoktuk, ott toporogtunk az iskola előtt. Toporogtunk egyrészt az idegességtől (lesz-e ülőhely a buszban, otthon felejtettem a kajámat stb. voltak az idegesség okai), másrészt és főképpen a dermesztő hidegtől. Az előző napi kellemes időre való tekintettel mindenki meglehetősen vékonyan öltözött, amiért aztán egész délelőtt szidtuk magunkat. Amikor kiértünk a földekre, és kiszálltunk a fűtött buszból, menten mindenki meg akart fagyni.
Beállítottak bennünket a sorokba. Megindult a munka. 10 perc alatt kb. 1 métert haladtunk befelé a paprikaföldbe. - Hát, gyerekek, ezért külön veszélyességi pótlékot kapunk a termelőszövetkezettől - szólalt meg Gyurka. Amikor értetlenül rábámultunk, sietve magyarázta, hogy miért jár nekünk a "különdíj".
- Mert szerintem 99 % esélyünk van rá, hogy megfagyunk.
Nekem például már jégcsapok lógnak a fülemen.
Ezen jót derültünk, és kissé vidámabban folytattuk a paprikaszüretet. Fél 10-re teljesen elgémberedtünk, és s sűrű ködben elindultunk a busz felé, hogy tízórainkat a jó melegben költsük el. Gyurka megint megszólal:
- S-s-srácok, P-p-p-paprikát ültessetek a sí-sí-síromnra. E-e-ez az utolsó k-k-k-kívánságom! - vacogta. De nemsokára a buszban uzsonnázva már az foglalkoztatta, hogy vajon miért "füstölög" az ő nadrágja.
- Füstölög a te agyad! - szólalt meg Kati.
- Hát igen - kontrázott gyorsan Gyurka -, mindig mondtam én, hogy lángész vagyok.
Ismét jót derültünk. Laci tudományos magyarázatba kezdett.
- Azért gőzölög a nadrágod, mert a buszban meleg van (a valóságban itt sem volt több 15 foknál, de a kinti időjáráshoz viszonyítva, ez maga volt a Szahara), és a harmat...
- Gyerekek, vége a beszélgetésnek, gyerünk dolgozni!- szakította félbe a "professzort" (a többiek megkönnyebbülésére) a tanárnő hangja. Így hát ismét nekirugaszkodtunk, és vacogó fogakkal szedtük a paprikát délig. Hazafelé a buszban már jókedvünk volt. Arról meséltünk egymásnak, hogy holnap miket veszünk magunkra, hogy ne fázzunk.
Másnap reggel aztán valóban annyi pulóver és blúz meg póló volt rajtunk, hogy hozzávetőleg 4-5 ruházati boltot fel lehetett volna tölteni a magunkra szedett cuccokkal. Igazgató bácsi bejelentette a társaságnak, hogy holnap a hidegre való tekintettel már iskolába jövünk. Ennek örültünk azért, mert nem kell fagyoskodni, nem örültünk azért, mert tanulni viszont kell. Persze mondanom se kell, hogy olyan meleg volt, hogy már 10 órakor mindenki rövid ujjúban dolgozott. De hát ilyen az őszi időjárás. Kicsit bennünket is megtréfált. Csütörtökön a paprikaföld helyett az iskolába jöttünk, és sóvárogva néztünk ki az ablakon a ragyogó napsütésbe.

(Bedő Katalin 8.a, Rólunk szól 1978. november 30.)

Várkonyi Tamás Ady nyomán versben fogalmazta meg az élményeit.

"A téesz -szérűn"

Ősz - hajnalon a téesz-szérűn
Reccsen a paprikaszár,
S a paprikavárosban ott morog
Az egész 8. osztály.

Munka a ködben - szörnyű dolog ez,
Nincs párja, napja, neve,
Elszáll az idő láttán
Az egész osztály heve.

Fagyott, gémberedett diák szedeget,
Törött, csúszós paprika koszol.
Az egész táj vad fájdalom,
S a ködben eltűnünk valahol.

Piros paprikák énekelnek
Gonosz, csúfos éneket:
Agyonfagyott magyar diák
Hát mi vagyok én neked.

Mit ér neked a piros paprika?
Nem fizetnek érte sokat,
Tanárod a sor végéről azért egyre
Figyel, buzdít, noszogat.
S mégis mikor eljön a dél,
S paprikamagot fújnak a szelek,
A téesz-szérűn a buszba tántorog
Egy egész diák sereg.

Siratják a semmit - az időt,
- Holnap mennek iskolába -
Érzik titkon, hogy inkább
Ismét kimennének a határba.

(Rólunk szól, 1978. nov. 30.)

1984-ben Kertész Józsefné kezdeményezésére januárban megemlékeztünk névadónk születésnapjáról, és irodalmi kávéházat tartottunk. Ettől kezdve évről évre megünnepeltük január 21-ét, sőt lassan egész hétre szóló programot alakítottunk ki. Ebbe a munkába ma is bekapcsolódik majdnem az egész tantestület, mert matematikai-, természettudományos vetélkedőkre, sőt sportprogramokra is sor kerül a kulturális rendezvények mellett. 1987-től kezdve minden Madách-héten megjelenik a Tollforgató Kertész Józsefné szerkesztésében. Ebbe a folyóiratba az előző év irodalmi kávéházának legsikeresebb írásai kerülnek. 1986-ban megünnepeltük az úttörőmozgalom megalakulásának 40. évfordulóját. Május 30-án, az ifjúsági napon volt minden, ami csak kedves kehet a gyerekeknek. Kiállítás az iskolai életről, divatbemutató, ahol az elmúlt 40 év gyermekdivatját ismerhették meg a kíváncsi diákok. Sárkánykészítés és -eregetés, aszfalt rajzverseny, játszóház, filmvetítés. Komolyabb programok is várták a nagyobbakat. Találkozhattak Tóth Vali szobrászművésszel, újságírókkal, élsportolókkal. Délután volt tombola, táncház, a jó hangulatról a Riverside együttes lelkes tagjai gondoskodtak. Az ünnepség fénypontja a 800 szeletes hatalmas torta volt, amelyből természetesen mindenki kapott. Este tábortűz zárta ezt az emlékezetes napot. Ennek a programnak egy-két mozzanatát a televízió is megörökítette és be is mutatta. A sok játékos program, kirándulás, szórakozás mellett komoly oktató-, nevelő munka folyt az iskolában. Az 1984-85. tanévtől fakultatív oktatás folyt iskolánkban számítástechnikából, angolból, kémiából, földrajzból, háztartási és gépjármű ismeretekből. A választható szakok a pályaválasztást segítették nagymértékben. Iskolánkban 20-25 éve működtek és jelenleg is működnek szakkörök, amelyek a tanítási órán kívüli ismeretszerzést segítik. A tanulók érdeklődésüknek megfelelően választhatnak olyan szakkört, amelyben képességeiket, tehetségüket kibontakoztathatják. Ezeken a foglalkozásokon lehetőség nyílt kézügyességük fejlesztésére, sőt művészi hajlamaikat is kibontakoztathatták. A 80-as években gazdag választék volt szakköri foglalkozásokban: beszédművelő és színjátszó, közművelődési, helytörténeti, orosz levelező, matematika, kémia, gépjárműbarát, természetbarát és búvárklub, kerámia és kézműves, tűzzománc, rajz, néptánc. Sajnos, a megszorító anyagi intézkedések miatt a szakkörök száma csökkent. A szakköri foglakozások rendjéhez illeszkedett a különböző tanfolyamok szervezése. Ezek lehetővé tették, hogy a tanulók érdeklődésüknek megfelelően tölthessék el a szabad idejüket. Működött szertorna, cselgáncs, játékos gyermektorna, KRESZ tanfolyam, a nyelvek iránt érdeklődők angol és német nyelvi foglalkozások között választhattak. Különösen az angol nyelvi tanfolyam vált népszerűvé. Ezek ma is intenzíven működnek, elsősorban az alsó tagozatos osztályokban. Nagymértékben segítik a tantervi nyelvtanítást. Ezek a tanfolyamok önköltségesek volta, de a szülők szívesen vállalták az anyagi áldozatokat is a többlettudás megszerzéséért. Iskolánk külső megbecsülését és az itt folyó színvonalas munka elismerését jelentette, hogy egy pár városi szakfelügyelőt tantestületünkből választottak. Dr. Kovács Józsefné 1970-től 1987-ig volt napközis szakfelügyelő, és ezzel párhuzamosan a főiskolások szakvezetését is elvállalta 1973-tól nyugdíjba vonulásáig. Színvonalas, igényes munkásságáért Kiváló Tanár kitüntetést kapott. Waldmann Józsefné szintén öregbítette iskolánk hírnevét. 1970-ben Kiváló Tanító kitüntetést kapott kimagasló munkásságáért. 1974-ben az első osztályban folyó oktató-, nevelő munkáról dolgozatot írt. Az országos pályázaton munkájával 1. helyezést ért el. Dr. Szabó Lórántné 1988-ban Kiváló Pedagógus kitüntetést kapott. 1986-ban vezető pedagógus címet kapott Tóth Ferenc igazgató, dr. Kovács Józsefné szakfelügyelő, dr. Vetró Istvánné szakfelügyelő, Kertész Józsefné szakfelügyelő és dr. Szabó Lórántné tanító. 1987-ben vezető pedagógus lett dr. Tábori Jánosné igazgatóhelyettes és Sinka Endréné tanár. Ezekben az évtizedekben a tantestület számos tagja kapott miniszteri dicséretet és más kitüntetést, kimagasló munkáért. Az elmúlt 25 évben 15-en részesültek Miniszteri dicséretben, az Oktatásügy Kiváló Dolgozója lett 7 kollega, és Kiváló Munkáért 4-en kaptak kitüntetést. 1988-ban Tóth Ferenc nyugdíjba vonult. 19 évig irányította az oktató-nevelő munkát, az iskola életét demokratikus elveket követve.
Törekedett az újszerű, hatékony módszerek alkalmazására.
Támogatta, szorgalmazta a nevelők továbbképzését, a szaktantermi rendszer létrehozását, az iskola külső kapcsolatainak szélesítését, a tehetséggondozást. Tevékenységét gyermekszeretet jellemezte, ennek elismerése volt a nyugdíjba vonuláskor kapott "Gyermekekért" kitüntetés. Tóth Ferenc után dr. Lajkó Lajos vette át az intézmény vezetését. Ezzel pezsgő, színes, alkotó jellegű sikeres munka vette kezdetét. 1988 szeptemberében az egésznapos nevelés tapasztalatairól tudományos ülést szervezett a tanárképző főiskola. Ezzel kapcsolatban iskolánkból 4 tanárt kértek fel, hogy a szekcióüléseken ismertesse tapasztalatait.
Máthéné Bagi Márta a "Tehetséggondozás a napközis csoportomban" címmel tartott beszámolót, dr. Kovács Józsefné (már nyugdíjasként) "A szakfelügyelői, szaktanácsadói és szakvezetői munka együttes örömé"-ről értekezett, Waldmann Józsefné a napközis nevelőkről mondott el néhány jellemző adatot egy felmérés tükrében, Sinka Endréné pedig a szakvezetők és a napközi otthoni szakvezetők munkakapcsolatáról beszélt. Az új tanévben újra megjelent a Rólunk szó szép, esztétikus külsővel. Iskolánk igazgatójának segítségével a Deák gimnáziumban fénymásolással sokszorosítják az újságot. Ettől kezdve kéthavonta jelent meg a lap, viszont dupla terjedelemben, vagyis 12 oldalon. Már az 1988-89-es tanévben megmutatkozott, hogy nagyon sok újat akaró, remek elképzelésekkel rendelkező pedagógusa van ennek az iskolának. Egymás után születtek meg a jobbnál jobb pályázatok, amelyek a városban öregbítették intézményünk jó hírnevét, és emellett iskolánknak anyagi forrást is jelentettek. Az 1988-89. tanévben 274.000 Ft-ot, az 1989-90-es tanévben pedig 847.000 Ft-ot sikerült különböző pályázatokkal elérnünk. Ez egyedülálló esemény a Madách iskola eddigi történetében.

• A következő pályázatok nyertek pénzjutalmat:
• 1. Frank Lászlóné és Vezsenyi Zoltán az iskolai diákönkormányzatról írt.
• 2. Kertész Józsefné, Sinka Endréné és dr. Tihanyi Ernőné csoportbontásos tehetséggondozással foglalkozott a magyar és matematika tantárggyal kapcsolatban.
• 3. Kocsis Zsuzsanna pályázatában az iskolai könyvtárral foglalkozott.
• 4. Egy munkacsoport, amelynek tagjai: Siklósi Miklósné, Lengyelné Fenyvesi Mária, dr. Szabó Lórántné, Szalai Józsefné, Katona Judit, Udvardy Endréné, Várkonyi Béla - a testnevelés tagozat, a mindennapos testnevelés és az angol nyelv tanítási problémáiról készített pályázatot.

A következő évben Horváth Mihályné pályázata nyomtatásban is megjelent. Ezeket a sikeres munkákat az iskola igazgatója, dr. Lajkó Lajos irányította, és a szerkesztési munkát is magára vállalta. A Madách iskola tantestülete évtizedeken át segítette a tehetséges gyermekek fejlődését, kibontakozását. Igazi, tömeges tehetséggondozásra az 1988-89-es tanévtől kerülhetett sor az MKM anyagi támogatásával. A tantestületből nagyon sokan felismerték, hogy rugalmasnak, ötletesek kell lenniük, bátran kell keresniük a jobb megoldásokat, le kell térniük a bejáratott pályáról. A tehetséggondozó kísérletben rész vevő tanárok elég bátrak volta, hogy tanítványaik ötleteit elfogadják és támogassák. A maguk készítette programokkal a tanulóink érdekében folyamatosan keresték az újabb pedagógiai és módszertani megoldásokat, hogy iskolánk a tehetséggondozás igazi műhelyévé váljon. A szervezeti változásokat is igénylő tehetséggondozást 1988 őszén kezdtük el. Az általunk kiválasztott jó képességű tanulókat nem különítettük el, meghagytuk a maguk természetes közegében, az osztálykeretben. Csak matematika- és magyarórákon kerültek kisebb létszámú csoportba, ahol a törzsanyagon kívül kiegészítő anyagot is elsajátíthattak a tanulók. Ez az oktatási forma mind a szülők, mind a tanulók körében igen népszerű volt.

Az 5. és 6. osztályban folytatott tehetséggondozó kísérlet folytatása lett a kihelyezett gimnáziumi osztály. A Tarján III. Sz. Általános Iskola, a Madách és az Arany János iskola a Deák Ferenc Gimnáziummal létesített kapcsolatot, aminek az eredménye az iskolaszövetség létrehozása volt. A Deák 6 osztályos gimnázium beindítását határozta el, és a megállapodás szerint az 1. és 2. osztályt az általános iskolákban helyezte el. Így tehermentesítették a gimnáziumot, a tanulók pedig törés nélkül, fokozatos átmenettel, zökkenőmentesen jutottak be a középiskolába. A Madách iskolába a haladó angolosok kerülhettek, és két év után sikeres felvételivel a kéttannyelvű 3. osztályban folytathatták tanulmányaikat. A Deák gimnázium 1991-ben hirdetett először felvételt a 6 osztályos gimnáziumába. Nálunk is nagy volt az érdeklődés, elsősorban a kísérleti csoportban tanuló diákok felvételiztek magyarból, matematikából és angolból. Nagy örömünkre szolgált, hogy a sok jelentkező közt a Madách iskola tanulói közül azok végeztek az élen, akik a kiemelt tehetséggondozó csoportokban voltak. Tanítványaink sikeres szereplése meggyőzött bennünket arról, hogy érdemes a tehetséggondozásnak ezt a módját továbbra is alkalmaznunk. A magyart és a matematikát egészen 1996-ig tudtuk csoportbontásban tanítani. A kihelyezett 1. és 2. gimnáziumi osztályban az angol nyelv tanítása heti 5 órában és csoportbontásban történik. Lengyelné Fenyvesi Mária színvonalas munkáját igazolja, hogy a tanulók többsége sikeresen tudja folytatni a tanulmányait a kéttannyelvű osztályokban. Az angol nyelv tanítása 1987-ben indult meg emelt óraszámban 3. osztálytól. A második idegen nyelv az orosz maradt. Az 1989-90-es tanévtől az 1. és 2. osztályos gyermekek is tanultak angol nyelvet, ugyanis a városban iskolánk elsők között teremtette meg az angol tanításának feltételeit. Ez rendkívül fellendítette az intézményünk iránti érdeklődést. Olyan sok jelentkező volt az első osztályba, hogy 3 párhuzamos osztályt kellet indítani. Az átállás nagy terheket rótt a nyelvszakos tanárokra. Az orosz szakosok évekig tartó kemény és kitartó munkával szerezték meg az angol diplomájukat. Az oktatásban megszületett a versenyhelyzet, amelyben csak az eredményt felmutató iskolák számíthattak igazán a talponmaradásra. A Madáchnak sikerült a szülők igényeihez, elvárásaihoz igazodó újító törekvésekkel megőrizni, sőt növelni az intézmény tekintélyét. Mivel a régi épületet nem lehetett megnagyobbítani, a volt MHSZ épületében lévő két tantermek kibérelte az iskola, így 1990-től két alsó tagozatos osztályt ott helyeztek el. Még ugyanabban a tanévben megtoldották az udvari sportpálya világítását. Nemcsak a szellem kiművelése, hanem a test edzése is igen fontos feladata minden iskolának. A tehetséggondozásnak ez jelentős területe. Az iskolavezetés nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a mindennapos testnevelést bevezethesse az iskolában. A szabad idő hasznos felhasználásban is nagy szerep jutott és jut jelenleg is a sportnak. Szinte hagyománnyá vált már az évenként megrendezésre kerülő sítábor (Várkonyi Béla és Frank Lászlóné szervezésében), ahol két csoportban nagyon sok gyerek, sőt felnőtt is részt vesz. Ugyancsak népszerűek a nyári lovastáborok is, amelyeket Várkonyi Béla vezet. A komoly, erőt próbáló munkát a szünetekben emlékezetes kirándulások váltották fel. 1989-ben, a tanév befejezése után a nevelőtestület az igazgató vezetésével Sopronba, majd Bécsbe ment kirándulni. Felejthetetlen élmény volt megismerkedni a Burg megdöbbentő ősállatokat bemutató kiállításával, a Schönbrunni kastéllyal. Ma is kellemes visszaemlékezni a Bécsi erdőben tett sétánkra. 1990-ben, a tavaszi szünetben a Magas-Tátrába ment a tantestület egy nagyobb, vállalkozó csoportja. A Csorba-tó, Lőce, Körmöcbánya, Lomnic, Ótátrafüred, Késmárk gyönyörű tájaiban, műemlékeiben gyönyörködhettek a részt vevők. Azóta is minden évben sor kerül egy-egy napos kirándulásra. Kellemes napot töltöttünk Hajóson, az ásotthalmi erdőben, Mindszenten, Kunfehértón. 198-ben megalakult az iskolai diákönkormányzat Frank Lászlóné vezetésével. A tanulók érdekképviseletét a diáktanács, élén a diákelnök látja el. Ez a szervezet kéthetenként ülésezik. Kidolgozták az osztályfelelősök feladatait, az ellenőrzési - és ügyeletesi rendszert. Az új igazgató, Dr. Lajkó Lajos igyekezett a régi hagyományokat ápolni, de igyekezett új dolgokat is bevezetni. Javaslatára alakult meg a Madách-kör, amelynek fő feladata a régi tanárokkal, tanítványokkal való kapcsolattartás illetve -teremtés. Elnöke iskolánk régi tanára, Bakonyi László lett, helyettese Dr. Fejér Dénes, titkár pedig Kocsis Zsuzsanna. Már első alkalommal összegyűlt lelkes kis gárda, az igazgató javaslatára, létrehozta a Madách alapítványt. Az alapítvány összegének kamatait azóta is minden évben a legjobb tanulóink kapják meg.

Az első találkozóról így számolt be az egyik kis jelenlévő az iskolai újságban.:

"Madáchosok találkozója Meghívót vittem szüleimnek haza az iskolából, hogy aki a Madách iskolában járt, azt szeretettel várják.
Édesapám arcán feszültség jelent meg. Kérdésemre, hogy mitől van ez, azt válaszolta:
- Tudod, az embert kellemes érzés fogja el, mikor rég nem látott tanáraival, barátaival és volt osztálytársaival találkozhat sok-sok év után.
Édesapámmal megbeszélte, hogy ha lehet, én is elmennék erre a találkozóra.
Alig vártuk, hogy eljöjjön a várva várt nap 1989. január 25. fél hat. Az iskolába kissé korán érkeztünk, talán a feszültség miatt, de érezhetően mintha lett volna valami megfoghatatlan a levegőben. Apám arca türelmetlen volt, de nem sokáig, mert magyarázni és mesélni kezdett.
Üdvözölték egymást az igazgató bácsival, több tanár nénivel és tanár bácsival. Majd egy kis szünet után megszólalt:
- Nézd csak, most jönnek a régiek, az én volt tanáraim.
És ahogy jöttek, úgy áradt belőle a nevek felsorolása:
- Ivanicsné rajztanár, Keserű Géza bácsi történelmet tanított.
Nagy éljenzés fogadta a kis Bakeszt, a Zseboroszlánt, Trafó Lacit, aki nem más, mint Bakonyi Laci bácsi a fizika okítója.
Megjött Dr. Pintér Aladárné, Marika néni, aki a betűvetésre tanította édesapámat. Belépett Fejér Dénes, aki technikát tanított az iskolában, és így kiáltott fel:
- Hát ez meg a kis Kórász! - majd melegen kezet szorítottak.
Megjelent Duba Gyuláné, Ella néni, aki mindig minden gyereket szeretett, és barátként tanított a legszebbre, a magyar irodalomra.
Elkezdődött az ünnepség. Az igazgató bácsi beszéde után több hozzászólás következett. Sokat meséltek a Madách becsületről, hogy ez mit jelent - jelentett, csak az tudja igazán megérteni, aki ezen a találkozón jelen volt.
Dénes bácsi jóvoltából megtanultam egy csatakiáltást, amit most közre adok:

Egyszer mentem Szegedre,
Betettek egy verembe.
Szeged ez egy kerek verem,
Kezem, fejem beleverem.
Hej, hej, hejehej,
Egy verebet meg ne fejj!

Édesapám meglepetten vette tudomásul, hogy osztálytársai közül csak egyedül Domonkos Laci volt ott, akivel pár percet elbeszélgetett. Remélem, meg fog alakulni a Madách baráti kör vagy a Madách klub. Elmondhatom, hogy édesapám segítségével sok nagyszerű embert ismertem meg."

(Kórász Angéla 6.a Rólunk szól 1989. február 28.)

Az akkor megalakult Madách-kör azóta is létezik, évente több alkalommal szervez különféle találkozókat. 1991-ben a 80 éves épület sok javítgatásra szorult volna, viszont az iskolának nem volt erre pénze. Szülők kezdeményezésére egy alapítvány szervezése indult meg. Úgy döntöttek, hogy a legtöbbet befizető nevezheti el, így jött létre az Erdélyhegyi alapítvány. Azóta is ennek a hozadékából sikerül kisebb-nagyobb javításokat, festéseket elvégeztetni. Ugyanekkor a pincét elöntötte a víz a rendkívüli esőzések miatt. A helyreállításban a tanárok is részt vettek. A zsúfoltság csökkentése és a testnevelés feltételeinek javítása érdekében az iskolavezetés a városi rendőrségtől bérbe vette a tornacsarnokát. Még ugyanebben az évben egy másik alapítvánnyal is gazdagodott iskolánk.
Dr. Biczók Ferenc nyugalmazott professzor, intézetünk régi tanára egy alapítványt hozott létre a szegény sorsú, tehetséges tanulók támogatására. A kamatokat minden évben megkapják a rá érdemes diákok.
1991 decemberében váratlan gyász érte iskolánkat.
A kiegyensúlyozottságáról, egészségéről, bölcs életszemléletéről ismert Dr. Kovács József meghalt.
Több évtizeden át volt a Madách igazgatóhelyettese.

• 1992-ben több tanár készített sikeres pályázatot.
• 1. Egyéni pályázók voltak: Frank Lászlóné és Kocsis Zsuzsanna, 26-26.000 Ft-ot nyertek.
• 2. A csoportbontásos tehetséggondozás matematikából és magyarból témakörben pályázatot készített Kertész Józsefné, Sinka Endréné, Matusik Sándorné és dr. Tihanyi Ernőné. Témavezető dr. Lajkó Lajos volt. A pályázatra 300.000 Ft támogatást kaptunk.
• 3. A testnevelés és angol nyelvű oktatással kapcsolatos pályázat kidolgozói Lengyelné Fenyvesi Mária, Pádár Tímea, Somodi Szilvia, dr. Ezumahné Németh Györgyi, Bakacsiné Kollár Ágnes és Várkonyi Bála. Témavezető dr. Lajkó Lajos igazgató.
• 4. Az 5. osztályos csoportbontás támogatásához pályázatot készített Kertész Józsefné, Matusik Sándorné, dr. Tihanyi Ernőné és Sinka Endréné. Témavezető itt is dr. Lajkó Lajos igazgató volt. 140.000 Ft-ot hozott iskolánknak ez a munka.
• 5. A könyvtárral kapcsolatos pályázatot Kocsis Zsuzsanna készítette, és 30.000 Ft támogatást kapott.
• 6. A mentálhigiénés tevékenységről írt Hernádyné Tóth Klára, és 40.000 Ft támogatást kapott.
• 7. Pályázatával az iskolai kézműves stúdió támogatásához kért és kapott 50.000 Ft-ot Várkonyiné Somi Éva.
• 8. Iskolai sportnap rendezéséhez 10.000 Ft támogatást nyert pályamunkájával dr. Lajkó Lajos és Vezsenyi Zoltán.

A pályadíjak felhasználását a pályázatokban leírt tevékenységekre fordította az iskola. A sikeres pályázatok sora azt bizonyítja, hogy az iskola mindennapi életében kimagasló szerepet kapott továbbra is a tehetséggondozás. Iskolai és városi versenyek sorozata adott lehetőséget a bizonyításra. A Madách-hét keretében a 6 osztályos gimnázium kihelyezett osztályai mérték össze tudásukat matematikából, rajzból, magyarból, ahol sikeresen szerepeltek tanítványaink. Új színt hozott az iskola életébe a Műszaki hét megrendezése, amelyre 2 évenként kerül sor 1989-től kezdve.
Az iskolai újságban Pintér Tímea versben számolt be a nagy eseményről:

"Műszaki hét a suliban,
ez ám aztán nagy csoda!
Sok programot szerveztek,
nekem mindegyik tetszett.

Egyik napnak délutánján
sportbemutató volt a pályán.
Kicsik, nagyok mind csodálták:
mennyi-mennyi príma járgány!

Mintha az ég mennydörögne,
egy crossautó dübörög be.
Honda, Trabant, Yamaha
száguld benn a suliban.

És a fülem mivel védjem?
A sziréna süvít éppen.
A hangulat kellemes,
megszerettük e HETET!"

(Rólunk szól 1989. június 8.)

Ugyanebben a számban Szőke Csaba is beszámolt a műszaki hét megnyitó napjáról

"Ízelítő a bátrak sportjáról"

Már az iskola kapujában erős motorzúgás csapta meg a fülem.
Szent Isten! Kivágják a fákat? - gondoltam rémülten.
Szerencsére nem így volt. A frissen aszfaltozott pályán cross-motorosok tartottak bemutatót. Két kicsi és két felnőtt. Ugrottak, faroltak boszorkányos ügyességgel. Mikor a motorosok lementek a pályáról, mindenki az udvar fedett részéhez sereglett, ahol dr. Tandari János autóversenyző nyitotta meg a kiállítást és a bemutatót. A motorokról, motorcsónakokról, az autókról és a sárkányrepülőkről a versenyzők beszéltek. ...
Nekem nagyon tetszett egy verseny Trabant, amelynek csak az oldala volt farostlemez, az meg ki sem látszott a matricák alól.
Ismét a pályára terelődött a figyelem.
A legkisebb motoros, a hétéves Varga Oszkár ugratott. Elismeréssel néztük, és megtapsoltuk a kis srácot. A pálya szélén egy apróság át akart szaladni a száguldó jármű előtt. Oszi hallatlan hidegvérrel és biztonsággal állította meg a motort, így nem történt baj. Oszi kaszkadőrmutatványai mindenkit ámulatba ejtettek. Először egy állványra kifeszített papírlapon repült keresztül, majd egy lángoló kereten ugratott át. Mondhatom, ügyes gyerek!
Ha engem hétéves koromban motorra ültettek volna, csak az első fáig értem volna el. Azután következett a várva várt BMK-show.
Benda és bandája boszorkányos ügyességgel hajtott végre különböző gyakorlatokat. Minden mozdulatukat taps követte.

A bicajosok után egy 14 éves go-kartos fiú száguldott, forgott vészes gyorsasággal. Nekem úgy tűnt, hogy a segítője (egy idősebb bácsi) mindenhogy el akarja üttetni magát, mert mindig a száguldó go-kart elé ugrott, hogy a kellékeket összeszedje, elrendezze.
A már említett Trabanton kívül három csodaautó állt még ezen a délutánon a Madách udvarán:
egy híres crossautó és Tandari János bácsiék két vadonat új Lanciája. Elképzeltem magam a csillogó, piros jármű volánja mögött. Igen, nagyszerűen összeillenének.

A bemutató után a sportolók élménybeszámolójával kezdődő fórum következett. A videofelvételekből és a beszélgetésekből sok újat és érdekeset tudtunk meg. Remekül szórakoztunk, egyes mázlisták még matricákat is nyertek. A versenyzők azt sem titkolták, hogy a győzelemhez nagyon sok munka, lemondás és kitartás szükséges.
És még valami: "a technikai sport a bátrak sportja."

Ez a rendezvénysorozat minden egyes alkalommal tartogatott a gyerekek (sőt a felnőttek) számára is valami meglepetést. Szinte lehetetlen felsorolni a sok újdonságot, amely ezeken a napokon várta az érdeklődőket. Pl. a rendőrök bemutatták a legújabb motorkerékpárjaikat, a tűzoltók felgyújtott autót oltottak el pillanatok alatt, majd azt is bemutatták, hogy a roncsok szétszedésével hogyan kell embereket menteni. Az eddigiek legnagyobb szenzációja az volt, amikor az iskola udvarán helikopter szállt le. Rendeztek természettudományos vetélkedőt, műszaki könyvekből kiállítást, KRESZ-vetélkedőt, ügyességi versenyt. A gyermekek legszebb munkáit kiállításon ismerhették meg az érdeklődők. Az Autóklub segédmotorosokat mutatott be a diákoknak. Ezek a rendezvények hasznosak és érdekesek voltak a technikai szemlélet fejlesztésében, a természettudományos nevelés szempontjából. Alkalmat nyújtottak arra is, hogy kapcsolatot teremtsünk a környék iskolás gyerekeivel, felnőttjeivel.
Ezeknek a műszaki heteknek a fő szervezője Matusik Sándorné, dr. Lajkó Lajos és Györe Mihály. A műszaki hétből mostanra műszaki napok lettek. Szerényebb körülmények között, de most is sok újat hoz ez a program a gyereknek. Szintén kellemes színfoltja az iskolai életnek a hagyománnyá vált gyermeknapi rendezvények sora. Az osztályok maguk döntik el, hogy mit szeretnének csinálni. Ilyenkor az iskola egy-egy terme átváltozik szépségszalonná, szellemkastéllyá, jóshellyé stb. Már hetekkel előbb plakátok lepik el a folyosókat, minden osztály hirdeti a maga programját. A gyermeknapon megindul a versengés, hogy ki gyűjt több zsetont. A győztesek aztán a jutalomtortát közösen fogyasztják el. A kicsik aszfalt rajzversenyen mérik össze ügyességüket. Van ezen a rendezvényen játék, büfé, sport, sok-sok vidámság, és este általában hangulatos diszkóval zárul a gyermeknap.

1993 nyarán hatalmas vihar tombolt Szegeden, amely az iskolánknak is sok kárt okozott. Az udvaron több fát kidöntött, a tetőt, kerítést, villanyvezetéket, a padokat megrongálta, a cserepeket megbontotta. Nagy erőfeszítésekkel sikerült mindent kijavítani a tanév kezdetére. Az 1993-94-es tanévben a 2. emeleten egy kisméretű számítógépes termet alakítottak ki. Ez nagymértékben Györe Mihály kollegánk áldozatos munkájának köszönhető. 1992-ben úttörő feladat megoldására vállalkozott az iskolavezetés és az idegen nyelvi munkaközösség. Az országban elsőként alakult meg a Madáchban a kéttannyelvű oktatás.
1993. március 5-én a Hazai Tükörben Panek Sándor a következőket írta:

"A Madách Általános Iskola, mint országos úttörő, nehezebb feladat előtt áll, s az angol nyelv kiejtésének elsajátításával is több időt kell töltenie, ezért ott az angolul oktatott általános műveltségi tárgyak csak ötödik osztálytól indulnak.
Addig (elsőtől negyedikig) a heti öt nyelvórából kettőt tartanak angol nyelven (az iskolában amerikai lektor dolgozik).
A játékokkal, énekléssel induló, s írás - olvasással végződő négy éves intenzív angol tanítás után, ötödiktől tervezik, hogy a környezetismeret, később pedig a földrajz óraszámának egy részét is angol nyelven tanítják majd. Mindkét iskolában biztosra veszik, hogy nyolc év után a diákok elérik az a nyelvi szintet, amelyben sikeres (legalább) középfokú nyelvvizsgát tehetnek.
Kérdésünkre elmondták: a kéttannyelvű első osztályos felvételi válogatáshoz nincs szükség előzetes nyelvi ismeretekre.
A felvételnél kizárólag a gyerekek képességeit mérik fel, figyelemvizsgálat, emlékezet-vizsgálat illetve logikai és ritmus-képességvizsgálat révén."
(Kéttannyelvű oktatás hatéves kortól)

Már az első évben (1992.) a nagyarányú túljelentkezés bizonyította, hogy a szülők körében rendkívül népszerű ez az oktatási forma. Ez a népszerűség az évek során egyáltalán nem csökkent. Minden évben válogatni kell a jelentkezők között, mert nagyon sokan szeretnének bejutni a kéttannyelvű osztályba. Az iskolában folyó alkotó munka mellett 1994-ben néhány tanár vállalta, hogy ideiglenes tankönyvet ír a 6 osztályos gimnazisták számára. Hasznos Pálné történelemből szöveggyűjteményt állított össze, Kertész Józsefné irodalomból, Sinka Endréné nyelvtanból készített házi használatra tankönyvet. Kertész Józsefné még ennél is többet vállalt. Két társszerzővel tankönyvet írt. Az első 1994-ben jelent meg 13 éveseknek. Címe: Nyelv - szöveg - játék. 1995-ben ugyanezzel a címmel jelent meg a következő kötet 14 éves tanulóknak. Mindkét tankönyvről nagy elismeréssel nyilatkoztak, akik kipróbálták. Az 1994-95. tanév egyedüli iskolánkban. Fennállása óta először nem kapott elégtelen osztályzatot egyetlen tanuló sem év végén. Az iskolán belül pályázatot hirdettek a tantermek dekorálásával kapcsolatban.
Az 1. díjat Hasznos Pálné, a 2.-kat Szalai Józsefné, a 3.-at Bakacsiné Kollár Ágnes nyerte.
Az egész iskola tanulóifjúsága és tantestülete 1995. október 5-én egy ópusztaszeri kiránduláson emlékezett meg a honfoglalás 1100. évfordulójáról
A kirándulásról az iskolai újságban is beszámoltak:

".. Ópusztaszerre ment az iskola, hogy a Nemzeti Emlékparkban emlékezzünk meg a szabadságharc hős tábornokairól, a 13 aradi vértanúról. Az osztály együtt nézte meg a Feszty-körképet, amely nagyon szép. Méltóan mutatja be a honfoglalást. A körkép helyét is nagyon jól választották meg ezen a tágas mezőn, amerre talán az ősmagyarok is jártak. A sok régi ház közé illik a kupolás épület. Azt gondolhatná az ember, hogy őseink korában él. ... A körkép megtekintése után akadályverseny következett. Az osztályunk szépen szerepelt ezen a furcsa vetélkedőn...
A verseny után a diákönkormányzat vezetőit választottuk meg...
Az örömünk határtalan volt, amikor megtudtuk, hogy a mi korcsoportunkban mi lettünk az akadályverseny győztesei. Nagyon jól éreztük magunkat, sok élménnyel gazdagodtunk..."
(Papp Gábor 5.a Rólunk szól 1995. október 30.)

Másik két tanuló a körképet mutatta be.

"... A bejárati folyosón átmenve Feszty Árpád festőművész szobrát láttuk meg először. Egy szűk folyosón áthaladva elénk tárult a gyönyörű látvány. A több méter magas kör alakban elhelyezett festmény a magyarok Kárpát-medencébe történő bevonulását ábrázolja. A háttérben a Kárpátok vonulata, előtte Árpád fejedelem vezetésével a vezérek. Mellettük vonuló szekerek, málhás állatok. Miközben a képben gyönyörködtünk, magnóról hallottuk az idegenvezető ismertetését. A lenyűgöző hatást még a zene is fokozta. A térhatásnak köszönhetően mindannyian úgy éreztük, hogy magunk is részesei vagyunk a képen látható eseményeknek. Ledöntött várfalakat, eldobott fegyvereket, leégett házakat láthattunk a képen. A legérdekesebb az volt, hogy szinte nem lehetett megállapítani, hogy meddig tart a kép, és hol kezdődik a hozzáépített valóság. Már régen a parkban voltunk, amikor még mindig a csodálatos látványról beszélgettünk."
(Jerney Zoltán és Zombori Dániel 7.b Rólunk szól iskolai újság, 1995. október 30.)

Az 1996-os év megpróbáltatások elé állította a tantestületet. Ugyanis év elején a felsőbb szervek döntése következtében 5 kollegát és 3 technikai dolgozót el kellett küldeni az iskolából. Igazgatónk a tanévnyitó értekezleten eléggé elkeseredetten mondta a következőket:
"Az országban zajló társadalmi változások hatására a pedagógusok anyagilag kiszolgáltatott helyzetbe kerültek, szellemileg pedig magára hagyatottakká váltak...
Szellemi értelemben azért érzem magára hagyatottnak a pedagógusokat, mert nem kapják meg szakmai és pedagógiai ismeretek folyamatos megújításához, továbbépítéséhez szükséges ismereteket. Évek óta nincs szervezett továbbképzés, nincs jó állománnyal rendelkező könyvtár, hiányzik a megfizethetetlen szakmai folyóirat, nem áll rendelkezésre az információkat gyorsan továbbítandó elektromos hálózat és berendezés." Valóban, annyi elkeseredett és panaszkodó pedagógust egész pályafutásom alatt nem láttam, mint abban az időben. Csak elbocsátásokról, iskolák bezárásáról és összevonásáról lehetett hallani az egész városban. De remélhetőleg ebből tanítványaink semmit sem vettek észre, mert a munka folyt tovább.
Az 1996-97. tanévben nagy feladat várt az egész tantestületre: a helyi NAT programok kidolgozása. A tanév végére mindenki elvégezte ezt a nem kis munkát. Az iskolánk létszáma az utóbbi években is 600 fölött volt, a demográfiai hullám mélypontja ellenére sem változott. Nemcsak ez bizonyítja, hogy városszerte elismerik az iskolában folyó színvonalas munkát, hanem az is, hogy a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola újabb 3 tanárunkat felkérte szakvezetésre.

1996 szeptemberétől történelemből szakvezető Hasznos Pálné,
földrajzból szakvezető Máthéné Bagi Márta,
technikából szakvezető Husztik Csaba.

Dr. Ezumahné Németh Györgyi 1987-től oroszból, 1997-től pedig angolból irányítja a főiskolások tanítási gyakorlatait. Kertész Józsefné 1980-tól 1983-ig, majd 1988-tól folyamatosan végzi ezt a munkát. Magyarból szakvezető. 1997-ben eddig végzett munkájáért "A vidék tehetségeiért" alapítvány díját kapta meg. Sinka Endréné szintén magyarból szakvezető 1978 óta.
1997 januárjában nagy veszteség érte iskolánkat. Régi, szeretett, nyugdíjas kartársunk, Bakonyi László életének 84. évében meghalt. Kezdettől fogva a Madách-kör elnöke volt, fáradhatatlan munkavégzésével, igényességével, javítani akarásával pedig mindannyiunknak példát mutatott.
1997 nyarán, a tanítási szünetben alapítványi pénzből a lépcsőházat sikerült befesteni. Ez nagyon időszerű volt, mert néhol lepergett a festék, és itt-ott a vakolat is látszott. Az iskola udvarára bokrok és új fák kerültek. Az utcafront felőli párkányt is ki kellett javítani, mert életveszélyessé vált.
A B épületben lévő WC-ket, a fiú- és lányöltözőket újjávarázsolták, korszerűsítették.
Az első emeleti történelem szertárat átalakították számítógépes tanteremmé.
Az 1997-98-as tanévet tehát részben megszépített iskolában kezdhette el a nevelőtestület.
Egy rendelt újra visszaállította az iskolák körzeteit.

Az új tanév szeptemberében Szalai Józsefné (dr. Csajbók Ernőné és Frányó Sarolta kíséretében) az osztályát egy hétre erdei iskolába vitte, ahonnan rendkívül sok élménnyel tértek vissza a kis nebulók. A tanév egyik érdekes és tanulságos színfoltja volt az "Egy nap az iskolában, egy nap a közbiztonságért" program megvalósítása.
A rendőrség szervezésében különböző előadók olyan beszámolókat tartottak és bemutatókat szerveztek, amelyek nagyon érdekelték a tanulókat. Pl. hallgattak a drog pusztító hatásáról, a polgári védelem feladatairól, a környezetszennyezésről. A tanári továbbképzésről 1997-ben miniszteri rendelet jelent meg, amelyet a pedagógusok nagy örömmel fogadtak. Iskolánkban tömegesen jelentkeztek továbbképzésre, különösen a számítástechnika vonzotta a kollégákat. A tanítás mellett rendkívül színes, gazdag kulturális és sporttevékenység jellemzi évtizedek óta iskolánkat. Az évenként visszatérő színvonalas iskolai ünnepélyekről, színházlátogatásokról, sok-sok kirándulásról, emlékezetes táborozásokról, izgalmas tanulmányi versenyekről, sikerekről, kulturális bemutatókról nem szólhatott az iskola krónikása. Ezt majd megteszik helyettem a szakmai munkaközösségek. Pedig ezek az élmények, az órán kívüli foglalkozások is nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a Madáchnak minden más intézménytől eltérő, egyéni arculata legyen.
Az iskola történetének krónikása munkája végéhez ért.
A régi évkönyvünk megjelenése óta eltelt 25 év.
Akkor Juhász Gyula gondolatával fejeztem be az írást.
Pedagógiai hitvallásunk azóta semmi sem változott. Ma is valljuk:

"Az emberért megyünk mi küzdelembe,
S fegyverünk tudás és szeretet."

Sinka Endréné

Forrás:http://www.madach-szeged.sulinet.hu/hu/iskolank-tortenete