Programok / Szinház és film

Település:
Komárom-Esztergom megye, Esztergom

Kategória:
Szinház és film


Művelődési Ház


Színházi előadások koncertek, táncestek színhelye

A Művelődési Ház zsinagóga volt, 1964-ben kezdődtek el a felújítások,  MTESZ (Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége) városban alakuló szervezete kapta meg. Ekkor kezdődtek meg az első jelentősebb felújítások. A teret vasbeton födémmel osztották meg, elbontva a női karzatot és a berendezést. 1980–1981-ben a Technika Házát alakították ki benne.

 Az elkövetkező években a szervezet folyamatosan felújította, és teljesen átalakította, hogy konferenciák, előadások megrendezésére alkalmas legyen. Előadótermeket, tolmácsfülkéket, fogadásokra alkalmas szobákat alakított ki, bevezették a távfűtést. 1996-ban felújították a tetőt és a kupola héjazatát. Ennek megfelelően több rangos esemény zajlott az egykori zsidótemplom falai között. Gyakran tartották itt politikusok előadásaikat körútjaik során

 kétszintes műemlék zsinagóga 1216 négyzetméteres. A homlokzat két oldalán, egy-egy hasáb alakú, torony jellegű épületrészt áll. Ezeket hármas ívű, árkádos előcsarnok köti össze. Az emeleten található a konferenciaterem a tolmácsfülkékkel. Ide még az eredeti  márványlépcső vezet fel.

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »