Programok / Kiállítások, vásárok

Település:
Zala megye, Letenye

Kategória:
Kiállítások, vásárok


Szakrális alkotások kiállítása a letenyei templomban


A Szakrális Művészetek Hete programsorozathoz kapcsolódva a múlt héten pénteken délután nyílt meg a letenyei fafaragó, faszobrász Boa Endre népi iparművész kiállítása a helyi római katolikus templomban. Mint köszöntő beszédében Aigner Géza plébános fogalmazott, Boa Endre legutóbbi alkotásai szinte már mind szakrális témájúak. A letenyei templomhoz közeledve a külső homlokzaton lévő két nagy méretű szobor - Szent Péter és Szent Pál - szintén Boa Endre keze munkáját dicséri, mint ahogy az oltár előlapján lévő Utolsó vacsora című alkotás is.

A fáknak is van útjuk, mint ahogy az embernek is van, lehet akár tűzifa vagy építmény belőle, de ha olyan emberrel találkozik, aki másképp néz rá, akkor műalkotás lesz belőle - mondta Boa Endre, aki a 27 kiállított alkotását, azok megformálásának történetét vetítéssel egybekötve egyenként mutatta be a szépszámú közönségnek.
Boa Endre szakrális témájú fafaragásai vasárnapig tekinthetők meg a letenyei Szentháromság templomban
.

Forrás:Letenyemédia

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »