Kategória:
Helyi történetek, Helyi történetek

Cikk írója:
Szluka Andrasne


Volgamenti Hérics


          1971-ben nyilvánították védetté.


A volgamenti hérics hazánk legveszélyeztetettebb növényfajai közé tartozik, melynek egyetlen őshonos állománya a Csorvási-löszgyepen található. Ez a Körös-Maros Nemzeti Park legkorábban nyíló, fokozottan védett növényfaja – olvasható a nemzeti park weboldalán.

                Általában február második felében jelennek meg első virágai. Így volt ez az idén is, március elejére már több száz tő kivirágzott. A hónap közepén beköszönő télies időben azonban a hó befedte a sárga virágokat. Ha ismét beköszönt a melegebb idő, a volgamenti hérics virágai újra szép,  színes színfoltot képeznek majd a Csorvási-löszgyepen. A virágzás általában március végén éri el csúcspontját.

Fotó: Wikimedia Commons

           1935-ben fedezték fel

A növényt 1935-ben fedezték fel, mint a magyar flóra új tagját. Akkor még tizenöt helyen fordult elő jelenlegi élőhelyének tágabb környezetében. Állományának nagyarányú csökkenését a kiszántás, vegyszeres gyomirtás és az állatgyógyászati célokat szolgáló tályoggyökér gyűjtés jelentette. A volgamenti hérics volt az első növényfaj Magyarországon, melyet 1971-ben még megmaradt természetes termőhelyeivel együtt védetté nyilvánítottak.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

 
     Forrás:  sokszinuvidek.24.hu/viragzo-videkunk



 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

Megfázás ellen – Tanyasi tyúkhúsleves
Receptek, Főétel receptek
Mossuk meg jó alaposan a tyúkot és szedjük darabokra, helyezzük el egy nagy fazék alján a darabokat. Hideg vízbe ...
5 tévhit a munkahelyváltásról, ami 10 éve igaz volt, de ma már nem
Életmód, Élet
Anyukáktól főnökökig mindenki előszeretettel ad tanácsot, mikor munkahelyváltáson gondolkozunk. Ilyenkor gyakra ...
Megfázáskor milyen teát ittak? Nem kamillát, nem mézest...
Egészség, Megelőzés
Megfázáskor milyen teát ittak? Nem kamillát, nem mézest...   Volt pár lehetőség persze, de  egy módihoz ál ...
REMOULADE-MÁRTÁS
Receptek, Főétel receptek
A TÖKÉLETES REMOULADE-MÁRTÁS RECEPTJE: MINDEN RÁNTOTT ÉTEL MELLÉ KITŰNŐ A francia eredetű remoulade-mártás ...
A mi kis kutyánk
Cukiságok, Állati cukiságok
Amikor néhány évvel ezelőtt loboncos szőrű kiskutyaként egy esős őszi napon az utcán összeszedett a gazdiká ...
Sörös gulyásleves
Receptek, Főétel receptek
Gulyásleves kicsit másként
Testmozgás, fizikai aktivitás az egészség megőrzésében
Életmód, Sport, fittness
Mozgás: az élet motorja, az egészségmegőrzés alapja, a közérzet támasza… halljuk sokszor.
Nyest
Cukiságok, Állati cukiságok
Testhossza 40–54 cm, farokhossza 22–30 cm, testtömege 1,1-2,3 kg. Karcsú testalkata és viszonylag rövid lábai vannak.
Természeti csodák, illúziók
Nagyvilág, Érdekességek
A légi felvételen úgy tűnik, mintha egy kiszáradt fa feküdne a hóban, valójában azonban egy folyó kanyarog a m ...

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »