Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Mezőkövesd
1956-os emlékmű
3400. Mezőkövesd, Mátyás király utca
1956-os emlékmű
Mezőkövesd, Mátyás király utca
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
Mezőkövesd
Mátyás király utca
Felállítás 1994. október 23.
Györfi Sándor
Kis Dacit Kft (kőfaragó, közreműködő)
1956-ban a városba bevonuló orosz csapatok szétlőtték a nagytemplom (Szent László templom) tornyát és több polgári lakost.
Köztük egy utcán sétáló jegyespárt is lekaszaboltak.
Az ő emlékükre készült a gránit és márvány emlékmű, csúcsán a szétlőtt templom makettjével.
Az emlékmű Pataki József mezőkövesdi lakos,'56-os elítélt kezdeményezésére és hathatós anyagi támogatásának köszönhetően épült meg. A Mezőkövesdi '56-os emlékmű c.1995-ben megjelent dokumentum kötetben írtak szerint, a létrehozott alapítvány célja,:az 1956-os forradalom és szabadságharc, valamint hőseinek és mártírjainak tiszteletére emlékmű állítása. Tehát szó sincs arról, hogy csak a jegyespár emlékére készült az emlékmű. Természetesen más kérdés az, hogy mártírok között vannak ők is.
A történelmi igazság az, hogy kenyérért álltak sorban az emberek - a szoborral majdnem szemben, az utca másik oldalán - és ezekre lőttek, még akkor is amikor már szétfutottak. Ekkor nem csak a jegyespár halt meg.
Az emlékművet egyébként népes résztvevő jelenlétében, 1994.október 23.-án avatták fel.
Forrás: kozterkep.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
Kellemes húsvéti ünnepeket
Nagyvilág, Érdekességek
Vegán kelkáposzta főzelék elkészítése
Receptek, Vegetáriánus receptek
Egri bikavér
Helyi történetek, Helyi történetek
Szabó Irén : Mondj Igent
Helyi történetek, Helyi történetek
Most Te is segíthetsz!
Életmód, Élet
A bárány és a cica barátsága
Cukiságok, Állati cukiságok
Futsal: Kiskunmajsán rendezik az U-17-es fiú megyei döntőt
Életmód, Sport, fittness
Lélekmozgató, érzékenyítő nap Kiskunmajsán!
Életmód, Sport, fittness
Kincsem
Nagyvilág, Érdekességek
Helyi látnivalók
Kavicsbánya-tó
Nógrád megye, Szécsény
Baross Gábor szobra
Vas megye, Celldömölk
Csónakázó tó
Pest megye, Nagykőrös
Nagyboldogasszony Római Katolikus Főtemplom
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Végvári vitézek szobor kompozíció
Heves megye, Eger
Szent István szobor
Heves megye, Eger
Millecentenáriumi Csodaszarvas Emlékszobor
Hajdú-Bihar megye, Hajdúböszörmény
Madárvárta
Fejér megye, Gárdony
Artézi kút
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyhalász
Helyi Programok / események
Újévi gálakoncert
Programok
Templombúcsú Csólyospáloson
Programok
Tiszacsegei Komp
Programok
Csemete lovaspark
Programok
l. Salgótarjáni SZENIOR AKADÉMIA
Programok
LUCA NAPI BŰBÁJOLÓ december 13. péntek
Programok
Busójárás 2020
Programok
Kerekdombi Termálfürdő Tiszakécske
Programok
MeseZENGető
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Civil szervezetek, egyesületek Hódmezővásárhely
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Felnőtt háziorvosi körzetek
Zala megye, Nagykanizsa
Orvosi Rendelő Zalaegerszeg
Zala megye, Zalaegerszeg
Fodrász Múzeum
Budapest, 19. kerület
A Mezőberényi Fúvószenekarért Egyesület
Békés megye, Mezőberény
Lenti utcakép
Zala megye, Lenti
Felnőtt háziorvosi rendelő
Budapest, 16. kerület
Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal
Vas megye, Szombathely
Nagyboldogasszony Kéttannyelvű Katolikus Általános Iskola
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény