Általános iskolák

Település:
Pest megye, Szentendre


“AGY Tanoda” Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola


Szentendre, Jókai utca 3.

Az “AGY Tanoda” civil kezdeményezéssel és összefogással, az 1992/93-as tanévben indult, azzal az elsődleges feladattal, hogy a városi és környékbeli alkotó gyerekek művészeti nevelésében részt vállaljon. 2003-ban – a “reneszánsz ember” sokoldalúságát és nyitottságát példaként állító alapítói filozófiával összhangban – két tanítási nyelvű profilra váltott, természetesen a művészeti hagyományok megőrzése mellett.

Az iskola – sajátos értékrendjét már külső jegyeiben is viselő – esztétikus épülete, a város központjában, a Bükkös-patak partján, gyönyörű természeti környezetben fekszik. Tanodás diák által tervezett, a szülők által épített ceruzahegyet formázó tömzsi tornyával, a bejáratát díszítő gyermekrajzzal, a Jókai utca egyik jellegzetességének számít.

A Tanoda a város legkisebb, – családias hangulatú – oktatási intézménye, amely 16-18 fős osztályaiba, válogatott, szakavatott tanári testületével, az óvoda és iskola közti átmenetet, illetve az idegen ajkú gyermekek beilleszkedését megkönnyítő foglalkozásaival, a személyiségközpontú pedagógián alapuló közismereti oktatás mellett, sokszínű közösségi, szabadidős, művészeti programjaival várja az érdeklődő gyerekeket.

Az iskola speciális szolgáltatása, a két tannyelvű oktatás, amelynek célja, hogy az anyanyelvi és az angol nyelvi tudást egyidejűleg, hangsúlyozottan fejlessze, megtanítsa a tanulókat az idegen nyelven való gondolkodásra, kialakítsa a nyelvtanulás, valamint más országok civilizációja iránti pozitív hozzáállásukat, erősítse bennük az Európához tartozás érzését.

Az angol nyelv és az angol nyelven való tanulás egyidejűleg az első osztálytól indul: heti öt, csoportbontásban megtartott angol nyelvi óra mellett az ének, rajz, testnevelés, harmadik osztálytól a környezetismeret, majd felső tagozaton a történelem és ország-ismeret célnyelvi oktatása társul, továbbá anyanyelvi angol tanár is mindvégig és rendszeresen tart órákat.

Cím: 2000 Szentendre, Jókai utca 3.
Telefon: +36 (26) 311 387
E-mail: titkarsag@agytanoda.hu
Honlap: www.agytanoda.hu
Igazgató: Kovácsné Szomolányi Erika

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »