Település:
Békés megye, Elek


Almási István (politikus)


Eleken született

Almási István (politikus)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
 
 

Almási István
Eifert János felvétele
Eifert János felvétele
Hódmezővásárhely polgármestere
Hivatali idő
2012. szeptember 6.[1] – 2017. november 20.
Előd Lázár János
Utód Márki-Zay Péter

Született 1944. július 12.
Elek
Elhunyt 2017. november 20. (73 évesen)
Hódmezővásárhely
Sírhely Kincses temető, Hódmezővásárhely
Párt KDNP

Foglalkozás politikus
 

Almási István (Elek, 1944. július 12. – Hódmezővásárhely, 2017. november 20.) politikus, Hódmezővásárhely polgármestere volt.

 

Életpályája

Családja

Almási 1967-ben vette feleségül Sáfár Enikőt, akitől három gyermeke született, Enikő (1969), Attila (1972) és Zoltán (1978).

Tanulmányai

1968-ban szerzett diplomát a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán, mint magyar-ének-zene tanár, majd 1979-ben mint népművelő. 1994-ben könyvtári rendszerszervező képesítést szerzett az Országos Széchényi Könyvtárban.

Élete[

Tanárként, népművelőként és könyvtárosként is dolgozott. A hódmezővásárhelyi önkormányzatban 1994-től képviselőként, 2000-től alpolgármesterként tevékenykedett. Belépett a Kereszténydemokrata Néppártba, 2003 és 2016 között a párt hódmezővásárhelyi elnöke volt. 2012-ben Lázár János polgármester lemondott polgármesteri címéről, mert a második Orbán-kormányban a Miniszterelnökséget vezető államtitkárának kérték fel, ezért ideiglenes polgármesterválasztást tartottak Hódmezővásárhelyen, amit Almási 52,31%-kal megnyert. Hódmezővásárhely polgármestere volt 2017. november 20-i haláláig. Almási Istvánt Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város saját halottjának tekintette.

 

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »