Település:
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Jászberényi Ferences Templom Barátok temploma
Jászberény, Ferencesek tere 3. Tel: +3657412735 +36308632347 Jászberény ll. (Jézus neve plébánia)
Az ősi ferences templomot 1460-ban kezdték építeni és 1472-ben szentelték fel Szűz Mária Neve tiszteletére. Az építésben nagy szerepe volt Mátyás királynak, aki szorgalmazta az építkezést. A templom a jászok megtérésének bölcsőjeként tekinthető. A pogány jászok keresztény hitre térítése a ferences atyák áldozatos munkájának köszönhető.
Az egyhajós templom eredetileg gótikus stílusban épült, majd a XVIII. sz. elején barokkosították. A török dúlás után, amikor 1690-ben a ferencesek visszatértek a templomból csak a főfalak maradtak. A csúcsíves ablakok is megmaradtak az oldalfalakon, melyből egy mai nap is látható. A templom hajója eredetileg lapos mennyezetű volt, csak a szentély volt csúcsíves. A torony a koldulórendi szokásoknak megfelelően épült a szentély mellett, a mostani állapotában a törökdúlás után barokk stílusban. A török megszállás alatt a templom szentélye muzulmán imaház, a hajója lóistálló, a sekrestye fürdő gyanánt szolgált. Az újjáépítés után a templom Jézus Neve tiszteletére lett szentelve. A templom 1944 óta önálló plébánia.
A templom falfestményei secco technikával készültek 1929-ben Steffek Albin munkája nyomán. 2000-2003 között, a jubileumi év tiszteletére templom restaurálására került sor, melynek során az egész templombelső megszépült.
Az oltárképeket Hollós Endre festőművész készítette. A főoltárkép Jézusnak a templomban való bemutatását ábrázolja, ahol az öt világrészt képviselők hódolatukat fejezik ki. A templom mozdulatokban gazdag rokokó szobrai Hebenstreit József munkáját dicsérik.
A templom igen szép késő barokk orgonaszekrénye öt tengelyes tagolású, három manuállal, setzer kombinációval rendelkező, elektropneumatikus szerkezetű, 1523 síppal méltán képezi a templom értékes részét. Az orgona korszerűsítése és bővítése 2008-ban fejeződött be. A templomban évente gyakran kerülnek megrendezésre nívós orgonaművészek közreműködésével hangversenyek.
A ferencesek terén 1955-ben épült fel a magyarországi búcsújáró kegyhelyekről származó kövek – melyeket a Porciunkula búcsúra érkező hívek hoztak – beépítésével az Assisiben lévő eredeti Porciunkula kápolna hasonmása. A kápolna ékessége az Angyali Üdvözletet ábrázoló igen értékes festmény, Kontuly Béla festőművész a 1940-es években készült alkotása.
A ferencesek 1472-ben építették fel templomuk mellé a kolostorukat, ám az elpusztult. A mai épület keleti szárnyának építése 1723-ban kezdődött, és 1730-ban vehették birtokukba a ferencesek. Ehhez csatlakozik a déli szárny, melynek építése 1738-1741-ben zajlott, itt kapott helyet a pompás ebédlőterem. A nyugati szárny építéséhez régi köveket használtak fel, ez végül 1755-re készült el. A kolostor északi szárnyának építését 1771-ben kezdték el, így az közvetlenül a templom déli falához kapcsolódok oly módon, hogy a templom hajójának déli oldalán lévő támpilléreket kibővítették és beboltozták. Az építkezést 1772-ben fejezték be.
A kolostor a ferences atyák 1950-es szétszóratása utáni évektől szociális otthonként működik, kezdetben idős szerzetes nővérek gondozására, jelenleg világi hívők számára is ellátást nyújtva.
Forrás: www.jezusneve.hu
HelyiVilága Magazin ajánló
Vár története
Helyi történetek, Helyi történetek
Elmélkedés
Életmód, Élet
Ölelés
Életmód, Élet
eladók élete, vicces sztorik
Életmód, Élet
Kiscsikók
Cukiságok, Állati cukiságok
Koszorúkészítés
Életmód, Élet
Tojásrántotta sonka szeletekkel
Receptek, Előétel receptek
Kutyák
Cukiságok, Állati cukiságok
Narancstorta
Receptek, Desszert receptek
Helyi látnivalók
Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
Budapest, 6. kerület
Ipari skanzen
Komárom-Esztergom megye, Tatabánya
1956-os Emlékmű
Pest megye, Nagykáta
Lovaspálya
Komárom-Esztergom megye, Bábolna
A Szentlélek hét ajándékát jelképezik a hévízi kék templom tornyai
Zala megye, Hévíz
Református Nagy templom
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyecsed
Szent János és Pál-Kápolna Szekszárd
Tolna megye, Szekszárd
Avasi templom új orgonája Miskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc
Petőfi Sándor szobor
Pest megye, Aszód
Helyi Programok / események
Emlékerdő Mórahalom
Programok
Csuszafesztivál
Programok
Programok a közelben
Programok
lV. JÁSZ KOLBÁSZTÖLTŐ FESZTIVÁL 2020. január 25.
Programok
Időpont változás!
Programok
Színház Felnőtt bérletes előadások
Programok
Történelmi ünnepség: zártkörű koszorúzás Majsán
Programok
Pécsi Állatkert Állatok Világnapja
Programok
Görbeháza
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Szeged bölcsödéi
Csongrád megye, Szeged
Egyetemek Szeged
Csongrád megye, Szeged
Salgótarján városrészei és lakótelepei
Nógrád megye, Salgótarján
Biharkeresztes Város Polgármesteri Hivatal
Hajdú-Bihar megye, Biharkeresztes
Bicskei Baptista Gyülekezet
Fejér megye, Bicske
Gondozási központ
Komárom-Esztergom megye, Ács
Nagykőrös Város Önkormányzat Kórház és Rendelőintézete II. számú Telephely
Pest megye, Nagykőrös
Ceglédi Járásbíróság
Pest megye, Cegléd
Védőnői szolgálat
Budapest, 16. kerület