A jászberényi kőképek A Kőkép utcai kőkép, 2003. aug. 3.

A Szobor utcai kőkép, 2005. jún. 15.  

A Szent Imre herceg úti kőkép, 2006. aug. 5.

Gulyás Éva

 

Jászberény egykori határát jelölték azok az építmények, melyeket a nép kőképnek nevez. A kőképek kb. 5 méter magas, 2 méter széles négyzetes alapú, lábazattal ellátott zsindely vagy cseréptetős építmények, csúcsain kereszttel, oldalain mélyedésekkel, melyekben különböző szentek domborműveit helyezték el.1 Sokan és sokféle szempontból, más-más vonatkozásait hangoztatva (településtörténeti, művészettörténeti, népművészeti) foglalkoztak eddig a kőképekkel. Először Blénessy János említi Jászberény műemlékeit összegző munkájában, keletkezési idejüket a XVII. századra tette.2 Fodor Ferenc településtörténeti szempontból, mint határjeleket vizsgálta, Jászberény korabeli kiterjedésére, nagyságára következtetett elhelyezkedésükből.3 A máig legteljesebb leírást Sáros Andrásnak köszönhetjük, aki az 1970-es években összeállította Jászberény műemléki kataszterét, melyhez fia, Sáros András Miklós grafikusművész készített rajzillusztrációkat.4 Mint szakrális emlék, kegyoszlop szerepel a megyei és országos műemléki topográfiákban.5 Szabó László és Szabó István jászberényi útikalauza is megemlíti és mint szakrális népművészeti alkotás szerepel a Szolnok megye népművészete kötetben.6

 

A kőképek a határbeli, útmenti szakrális építmények sajátos csoportjába a képoszlopok körébe tartoznak.7 Az elnevezés a német Bildstock szó fordítása, a magyar szakirodalomban a hasonló jellegű osztrák és német kutatások hatására képoszlopnak nevezik, bár elég nagy ebben a vonatkozásban a terminológiai változatosság.8 Nevezik kőképnek (Jászság, Rába mente), keresztnek (Kis-Alföldön Győri-kereszt, Bécsi-kereszt), oszlopnak, szobornak (a jászberényieket Blénessy kegyoszlopnak, Pieta-szobornak nevezi), kőlámpásnak (Sopron), sőt kápolnának is (Nógrád megyei palócok, Hangony-völgy).

 

A képoszlop (Bildstock) középkori eredetű építmény (oszlop, pillér, kereszt), amelyet gyilkosságok esetén maga a gyilkos (vagy családja) állíttatott a tetthelyen bűnhődése jeléül, engesztelésül. Nagyobb rablógyilkosságok, halállal végződő szerencsétlenségek esetén a városi elöljáróság is állíthatott az elhunytak emlékére.9 Ez a középkori hagyomány a későbbiek folyamán sokat módosult tartalmában, megjelenési formájában, térben és időben egyaránt, mint a későbbiekben látni fogjuk. Van azonban egy közös formai sajátosságuk: oldalfalukban fülkét vagy mélyedést alakítottak ki, ahová szentek képeit, szobrait, domborműveit helyezték. A képoszlop elnevezés is az építménynek erre a külső formai jegyére utal. Ennek alapján jól elkülöníthetők a későbbi keletkezésű útmenti keresztektől, barokk szentek szobraitól.

 

A ma is álló képoszlopoknak csak kisebb része középkori eredetű (pl. a 13–15. századi soproni kőlámpások). A jászságihoz hasonló téglából épült kőképek a 16–17. században készültek, sőt az újraéledő katolicizmus hatására egyes vidékeken még a 18–20. században is készültek hasonló építmények, tanúskodva e középkori hagyomány megváltozott funkcióval való továbbéléséről (pl. a palóc kiskápolnák). A jászberényi kőképek a XVII. század végén készültek, a Kőkép utcait felirata szerint Georgius Kovács emeltette 1699-ben, aki Jászberény török kor utáni első főbírája volt. A magyarországi kőképek állításához az az eredetmagyarázó hagyomány kapcsolódik, hogy a török kiűzésének emlékére készültek. Jászberényben a mai napi él az a hiedelem, hogy alatta török sírok találhatók. Hasonló néphagyományt közök Perger Gyula a kisalföldi képoszlopokról. Mint írja, a kisalföldi Győri-kereszteket Győr töröktől való visszafoglalásának emlékére emelték vagy a régieket felújították és központilag kiadott hálaadó felirattal látták el.10 A Rába menti kőképek is a török kiűzésének emlékére épültek: „Rábaszentmiklóson úgy tudják, hogy mindenhol állítottak ilyen oszlopot, ahol a törökök vonultak.” „Egy rábaszentmihályi adatközlő szerint tíz ilyen kőkép van a Rába mentén, amerre a törökök visszavonultak.”11

 

A képoszlopok legszembetűnőbb eleme az oldalfalában elhelyezett kép, szobor vagy dombormű. Ennek nem csupán díszítő, hanem kultikus funkciója is volt. Általában csak az út felé néző oldalán volt ábrázolás. Ha több oldalát is díszítették, akkor rákerült a település védőszentje, a Mária-ábrázolások valamelyike, esetleg valamelyik segítő szent. Mindhárom jászberényi kőképen Pieta dombormű látható. Emiatt nevezi Blénessy egyenesen Pieta szobroknak a kőképeket. Az egyház a török felett aratott győzelmet hivatalosan is Szűz Mária közbenjárásának tulajdonította, szinte török ellenes szimbólummá vált alakja. Egyes ábrázolásai, pl. a Jelenések könyvében szereplő holdsarlóra taposó asszony illetve a loretói Mária is éltette ezt a hitet. Mint török ellenes szimbólum kerülhetett a kőképek út felé eső oldalára a halott fiát ölében tartó Fájdalmas Anya. A Fájdalmas Anya (mater dolorosa) tiszteletének terjesztésében a franciskánus jámborságának is fontos szerepe volt. A gyöngyösi és a sümegi ferences központoknak jelentős kisugárzásuk volt kultusza terjesztésében, Gyöngyösön keresztül pedig a Jászságra.12 A jászberényi Pieta-domborművek sajátos ábrázolási típusba tartoznak, un. sasvári Pieták. A felvidéki Sasvár (ma Sastin, Szlovákia) búcsújáró templomának Fájdalmas Anya kegyképe hatására készültek. Ez az ábrázolási típus népszerű volt a Jászságban később is, egyszerű kivitelű kegyszobrok formájában is.13 A Kőkép-és Alkotmány úti [ma Szent Imre herceg út] képoszlopokon kizárólag Pieta ábrázolás van. A Szobor utcain Jászberény védőszentjének, a pestistől védő szent Rozáliának fekvő alakja, a harmadik oldalán pedig egy kereszt, mely tulajdonképpen a hitet jelképezi. A Rozália ábrázolást a kutatók összetévesztették a szent sír ábrázolással, már Blénessy szent sírról beszél, a későbbi szerzők (Genthon I., Sáros András) pedig tőle vették át a téves adatot. Itt valójában Jászberény védőszentjét, szent Rozáliát láthatjuk, amint a barlangban, feje alatt kövekkel, oldalára fordulva, kezében kereszttel fekszik. Több jászberényi szakrális emléken feltűnik alakja, pl. a Pálinkás kereszt talapzatán (ma főtéri kereszt) és a főtéri Rozália-kápolna homlokzatán is. Gyakori ábrázolására nemcsak a pestistől való félelem, hanem védőszent mivolta is magyarázatot nyújt.14

 

A jászberényi kőképek funkciójukat tekintve eredetileg határjelek voltak. Fodor Ferenc, a Jászság geográfusa elhelyezkedésükből következtetett a város korabeli nagyságára. A középkorban a települések határát természetes vagy mesterséges határjelekkel látták el. Ez lehetett élő fa, árok, halom, különböző természetes képződmény és a kőképekhez hasonló építmény vagy szobor. Nyilván ez az oka annak, hogy a kutatás a jászberényi kőképeket összefüggésbe hozták a régi forrásokban, térképeken szereplő jászkunsági határjelekkel, a jász képpel, kun képpel. Pesty Frigyes 1864-ben megemlíti Helynévtárában, hogy az Izsák és Páhi puszta (Pest megye) közötti úton állt egy huszárruhás süveges szobor Orgovány felé tekintő arccal. „Kun kép: Domb a páhi pusztáról és Izsákról Orgoványra vivő kotsi uton, nevét vette egy fa szoborról, mellyen 60–70 évvel ezelőtt egy meglehetős csinnal faragott süveges és huszár ruhába öltözött kun félközépig volt vésve arcczal Orgovány felé, mint jogi birtok felé fordulva.”15 Tálasi István a kiskunmajsai határperek vizsgálata során 1724-ből említ egy kunképet.16 Horváth Péter 1801-ben írja a jászfényszarui jász képről: Nevezetesen az a szobor is, a határ szélső zugában, Csány Heves megyei község irányában, amelyet jászképnek neveznek (Memorabilis est etiam statua versus possessionem Csán Comitatus Hevesiensis in extremo angulo posita, quae Jász-kép nominatur).17 Bedekovich Lőrinc 1799-es térképén is szerepel egy jászkép nevű határjel.18 Györffy még azt is felveti, hogy ezek a földbe ásott helyi viseletű szobrok a dél-oroszországi sztyeppék „kamennaja baba”-inak leszármazottai, melynek ismeretét a kunok és jászok vándorlásuk során erről a vidékről hozták magukkal. Itt a kép szó minden bizonnyal szobrot jelenthet, mint ahogy az a leírásokból is kitűnik. Bedekovich Lőrinc is képnek nevezi térképkommentárjaiban a szobrokat.19 Ezek a huszárruhába öltözött, fából vagy kőből faragott, határhalmokba vagy a határmezsgyére ásott fa vagy kő szobrok minden bizonnyal a jászkunok keleti kultúrájának maradványai. Kapcsolatuk a kőképekkel azonban nem bizonyítható, nem szabad velük összetéveszteni, annak ellenére, hogy mindkét objektum határjelként is funkcionált.

 

A kőképek a város terjeszkedésével elveszítették határjelölő szerepüket. Ezzel párhuzamosan egyre inkább kultikus funkciójuk került előtérbe, a vallásos élet és áhítat helyeivé váltak. Az volt a szokás, hogy keresztjáró napokon, szent György napján, búzaszentelés vagy búcsú alkalmával itt is megállt a körmenet. Mindenszentek napján gyertyát égetnek a peremén. Nagyobb ünnepek előtt rendbe teszik és a Pieta-szobor elé virágot, koszorút tűznek. Gyűjtéseim során bukkantam arra az archaikus hiedelem adatra, hogy a korán elhunyt zabi gyerekeket a kőkép tövében temették el.

 

A továbbiakban megpróbáljuk a jászberényi kőképeket a hasonló jellegű magyarországi emlékanyaggal összevetni. A határbeli, útmenti szakrális építmények funkcionális kérdéseivel Bartha Elek foglalkozott, de a képoszlopokra nem tért ki egyébként kitűnő összefoglalásában.20 A különböző táji feldolgozások, útmenti keresztekről, szentek szobrairól készült kataszterek, amelyekre itt most nem akarok részletesen kitérni, nem egyforma súllyal foglalkoztak ezzel a kérdéssel. (Lásd. a 7. jegyzetet). Az első jelentős munka Perger Gyula: Képoszlopok a Kisalföldön című 1993-ban megjelent tanulmánya, mely jóformán hazai előzmények nélkül, külföldi példák nyomán tett kísérletet a Győr-Sopron megyei anyag összegyűjtésére, értékelésére. Figyelme azonban nem terjed túl a megyehatáron illetve a Dunántúlon, így nincs tudomása a jászberényi kőképekről sem. Magyarországon jelenleg két területet említhetünk, ahol hasonló jellegű építmények előfordulnak: egyik a már említett Kisalföld, másik Északkelet-Magyarország. Ezek azonban történetileg és stilárisan sem teljesen azonosak az általunk vizsgált objektumokkal. Szembetűnő a kisalföldi emlékanyag történeti sokrétűsége, a középkori emlékektől (a 13–15. századi soproni kőlámpások, a Győri-keresztek) az újabb 18–20. századi építményekig. A Rába menti kőképek egységes stílusúak, monumentális, egyes estekben négy-öt méter magas építmények, melyek nem voltak határjelek, eredetileg a templom mellett vagy a temetőben álltak (Bodonhely, Rábaszentnmiklós, Rábaszentmihály-Istenhegy). A többi kisalföldi kőképnek volt határjelölő funkciója is (Bezenye, Hédervár, Hegyeshalom, Kópháza, Lébény, Tényő, Dunakiliti-Feketeerdő, Gyarmat-Takácsi, Győrszemere, Dunaszeg).21

 

Forrás: Wikipédia