Az ókori világ 7 csodája

Kategória:
Nagyvilág, Érdekességek

Cikk írója:


Az ókori világ 7 csodája


1.)Gízai Piramisok

A gízai Nagy Piramist Khufu fáraó síremlékeként építették több mint 20 évek keresztül, i.e. 2560 körül. 2,3 millió mészkő téglából áll, melyet a közeli kőbányából hoztak. A hatalmas gránit kövek a Királyi Kamrában 25-80 tonna súlyúak voltak és Aswanból, több mint 500 mérföld távolságból szállították őket ide. A 146,5 m magas piramis a legmagasabb emberi kéz alkotta építmény volt a világon 3800 éven keresztül. A gízai Nagy Piramis a legrégebbi az ókori világ hét csodája között és az egyetlen, mely túlélt mindent. Ahogy egy arab közmondás mondja: “Az ember fél az időtől, de az idő fél a Piramisoktól.”

Képtalálatok a következőre: Gízai Piramisok

2.)Rodoszi Kolosszus

I.e. 292-280 között építették a Rodoszi Kolosszust, az görög isten, Héliosz hatalmas szobrát, mely Rodosz városa fölé emelkedik. A Kolosszus bronzból és vasból készült, több mint 30 m magas, ezzel az ókori világ egyik legmagasabb szobra volt. A hét csoda közül ez készült el utolsóként, de az első volt, melyet lerombolt egy földrengés i.e. 226-ban. A szobor a térdénél tört el és így zuhant a földre. Egyiptom fáraója felajánlotta, hogy kifizeti a rekonstrukció költségeit, de a Delphi jósda álláspontja miatt a rodosziak attól féltek, hogy Héliosz megharagszik, ezért nem engedték újjáépíteni.

Képtalálatok a következőre: Rodoszi Kolosszus

3.)Szemirámisz Függőkertje

A Függőkertek Babilonban a hét csoda között a legrejtélyesebbek. Néhány történész még mindig vitatja, hogy a Függőkerteket előzetes tervek alapján vagy anélkül építették, hiszen a babiloni történelemben nem találtak ehhez kapcsolódó írásos forrásokat. Feltehetően a babiloni király, II. Nabukodonozor alatt építették, i.e. 600 körül. A feleségének építette, aki a hazájában, Perzsiában található fák és növények után vágyódott. Diodorus Siculus írásai szerint a többszintes kertek elérték a 22 m-es magasságot és öntözőrendszerrel voltak ellátva. A kerteket földrengések rombolták le az i.e. 2. században.

Képtalálatok a következőre: Szemirámisz Függőkertje

4.)Artemisz-temploma

Artemisz temploma Epheszoszban egy görög templom volt, melyet Artemisznek, a vadászat, a vadállatok és számos egyéb dolog istennőjének szenteltek. 120 éven át építették, míg végül i.e. 550 körül elkészült. A márványból épült templom Szidóni Antipáter egyik legkedvesebb épülete volt a csodák között. Egy fiatalember, Herosztrausz felgyújtotta a templomot i.e. 356. július 21-én, hogy hírnevet szerezzen magának. A felháborodott epheszosziak halálra ítélték Herosztratuszt és megtiltották nevének kiejtését. Ugyanazon az éjszakán született meg Nagy Sándor. A templomot újjáépítették, majd a gótok lerombolták, ezután újra felépítették. 401-ben a templom végleg megsemmisült, a konstantinápolyi érsek által vezetett csőcselék rombolta le.

Képtalálatok a következőre: Artemisz-temploma

5.)Alexandriai Világítótorony

Az Alexandriai Világítótorony i.e. 280-247 között épült egy szigeten Alexandriában, hogy utat mutasson a tengerészeknek éjjel a kikötő felé. Nagy, világosszínű tömbökből épült a háromszintes világítótorony: az alsó négyszögletű, a középső nyolcszögletű és a teteje kör alakú. 120-140 m-es magasságával sok évszázadon át a Föld egyik legmagasabb épülete volt. A világítótornyot több földrengés is súlyosan megrongálta, míg 1480-ban teljesen eltűnt, amikor Egyiptom szultánja egy erődöt épített a helyére, felhasználva a világítótorony maradványait is. A sziget neve, ahol épült, Pharos, a világítótorony latin elnevezéséből ered.

Képtalálatok a következőre: Alexandriai Világítótorony

6.)Olümpiai Zeusz szobor

Az olümpiai Zeusz szobrot a görög szobrász, Phidiasz készítette i.e. 432 környékén. Az ülő szobor 12 m magas, olyan nagy, hogy úgy tartották, “ha Zeusz felállna, elérné a templom tetejét”. A szobor egy hatalmas, cédrusból, elefántcsontból, aranyból, ébenfából és drágakövekből készült trónon ül. Zeusz jobb kezében található a koronás Niké, a győzelem istennőjének alakja, bal kezében egy arany jogar, melynek tetején egy sas gubbasztott. Elpusztulásának körülményei nagy vitákat váltottak ki, egyesek szerint elhurcolták Konstantinápolyba, ahol egy tűzben 475-ben megsemmisült, mások szerint a szobor a templommal együtt pusztult el a 425-ös tűzvészben.

Képtalálatok a következőre: Olümpiai Zeusz szobor

7.)Halikarnasszoszi Mauzóleum

A Halikarnasszoszi Mauzóleum i.e. 353-350 körül épült Mauszólosz perzsa király számára. MIután meghalt, felesége és egyben nővére, Artemiszia (szokás volt a pénzt és a hatalmat a családban tartani) úgy döntött, épít számára egy fényűző sírt, egy olyan híres szerkezetet, hogy napjainkban is Mauszólosz nevét viseli az összes nagy sír mauzóleum néven. Az építmény annyira lenyűgöző és egyedülálló lett, hogy Szidóni Antipáter felvette a világ csodái közé. Artemiszia csupán két évet élt férje halála után. Hamvait a még befejezetlen sírba helyezték. A mauzóleumot egy 15. századi földrengés romba döntötte. Maradványait a bodrumi vár építéséhez használták fel.

Képtalálatok a következőre: Halikarnasszoszi Mauzóleum

 

 

 

HelyiVilága magazin ajánló

Hópárduc
Cukiságok, Állati cukiságok
A hópárduc (Uncia uncia) vagy más néven irbisz a ragadozók (Carnivora) rendjébe és a macskafélék (Felidae) csal ...
Karácsonyi csoda egy magyar hajléktalannal
Életmód, Élet
Igaz történetek.... Ma karácsonyi nagybevásárlást csináltam. Általában utálok bevásárolni. Ma sem volt ez m ...
Tatabánya Bányászati Múzeum, és Skanzen
Helyi történetek, Helyi történetek
Tatabányán skanzen és múzeum története
Zöld leveli béka
Cukiságok, Állati cukiságok
Ligetes folyóvölgyek, tavak, víz közeli bokrosok, kertek, erdőszélek, nádasok, ezekkel határos füves
„Bevállaltuk, végignyomtuk” – erről miért nem ír a német sajtó?
Nagyvilág, Érdekességek
„Bántja az embert, hogy Magyarországot sokszor rossz színben tűnteti fel a nemzetközi sajtó, valahogy odáig nem ...
Leszakadt egy józsefvárosi kisbolt galériája, egy ember meghalt
Helyi történetek, Helyi történetek
Kedden valamivel 11 óra után leszakadt egy élelmiszerbolt raktárként funkcionáló galériája a főváros VIII. ke ...
Gyerekek, halászlé, Baja
Életmód, Élet
A gyerekek is tudnak halászlét főzni Baján
A természet csodája
Nagyvilág, Érdekességek
Oleg Supljak, ukrán festő csodás munkáinak egyike
A vérnyomáscsökkentő gyógyszerek hatékonyabbak, ha lefekvés előtt veszik be
Egészség, Tévhitek
Akkor fejtik ki legjobban a hatásukat a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, ha lefekvés előtt szedik őket - ezt ál ...

További magazin cikkek »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »