Település:
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Magyar - Török emlékmű
Jászberény, Ferencesek tere
"A törökök 1565-től vették birtokukba Jászberényt. A ferences kolostort és környékét földvárrá építették. Több mint 130 év után, 1670 körül vonultak ki a városból. Az egykori török vár sáncait 1840-ben lebontották. A munkálatok alkalmával itt talált emberi csontokat közös sírba helyezték és egy emléktáblával jelölték meg. A több mint másfél évszázad alatt az emléktábla felirata teljesen megkopott. Blénessy János múzeumigazgató az 1950-es évek elején így rögzítette a feliratot: "A gyászos hajdankor nyomorainak szomorú emléke. A vad török által feldúlt hont szaggató visszavonások martalékjává esett honfiak e vitézek csontmaradványai, midőn 1840. évben e téren volt vársáncok elegyengettettek, keletre hetvennégy lépésnyire állott halom alól ide hordattak s e sírdomb emeltetett emlékül." 1909-ben állították fel Körmendi Frim Jenő szobrát. Az izmos férfit ábrázoló szobor meghajtja fejét és zászlaját a szobor mellett a földre fektetett régi emléktábla felé néz. A szobor talapzatán Karádi Győző jászberényi tanár verse olvasható: "Török, magyar egymás ellen / Küzdött itt vad gyűlöletben. / Hősei sok irtó hadnak / békén együtt itt porladnak.""
Hivatkozott forrás: Sáros András: Jászberény műemlékei, emlékművei, emléktáblái. Jászberény, 1971.
Források:
http://www.vfmk.hu/de/node/10296
HelyiVilága Magazin ajánló
Kolibri
Nagyvilág, Érdekességek
Olyan nap mint a többi.
Életmód, Élet
A stresszt egy idő után nem lehet pénzzel kompenzálni
Életmód, Élet
A nagy csapat
Életmód, Sport, fittness
Képek a világ legédesebb kiscicájáról.
Cukiságok, Állati cukiságok
Valakit szeretek
Életmód, Élet
Indul a tavaszi labdarúgó szezon
Életmód, Élet
Kiskunmajsai KC – Pick Szeged U23 20-35
Életmód, Sport, fittness
Őszirózsák verse
Életmód, Élet
Helyi látnivalók
Hercegegyházai kápolna lelet
Bács-Kiskun megye, Kerekegyháza
Ürge tanösvény
Tolna megye, Paks
Római katolikus plébánia és templom
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Újszász
Kaszinó épülete - Zrínyi u. 1.
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Flóra szobor
Nógrád megye, Bátonyterenye
Koppány János Szlovák Néprajzi Gyűjtemény
Békés megye, Tótkomlós
Pápai Zsinagóga
Veszprém megye, Pápa
SZENT VENDEL SZOBRA
Bács-Kiskun megye, Lajosmizse
Fűzfői-öböl
Veszprém megye, Balatonfűzfő
Helyi Programok / események
Hajdúdorogi Mozi
Programok
Hajós városnézés kézműves sörkóstolással és élő zenével/Craft Beer Cruise
Programok
MEGA JÁTSZÓHÁZ NAGYKÁTÁN ! 2020. január 18. 10:00 - 17:00
Programok
Turista ház
Programok
István a Király
Programok
IN MEMORIAN 1956 MOSONMAGYARÓVÁR 2019
Programok
Fotókiállítás Békéscsabán
Programok
Kiskunmajsán járt Koch Csaba az Év Bortermelője
Programok
RETRO PARTY 2019.10.12 Color BAND
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
GYÓGYSZERTÁRAK
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nagyecsed
Fogorvosi körzetek, rendelések Salgótarján
Nógrád megye, Salgótarján
Peti-Panni Családi Napközi
Fejér megye, Polgárdi
Orvosi körzetek
Baranya megye, Mohács
Cseresznyéskert Erdei Iskola - Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.
Tolna megye, Paks
Vallási felekezetek,Orosháza
Békés megye, Orosháza
Budavári Művelődési Ház
Budapest, 1. kerület
JANCSI ÉS JULISKA MAGÁNÓVODA
Pest megye, Gyál
Hámori András Szakközépiskola és Szakképző Intézet
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Tiszafüred