Település:
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény
Jászberényi Állat és Növénykert

Jászberény, Fémnyomó út 3. Tel: +3657415010
Kis állatkert - nagy élmény! Állatkertünk célja, állatainknak a lehető legjobb körülmények között tartása és bemutatása, ezért kifutóink a természetes élőhelyeket utánozva tágasak és környezeti elemekkel gazdagítottak. A hely szűke miatt a nagytestű állatokat kistestűek váltották fel, így a látogatóink egy szép, családias hangulatban eltöltött nap megismerkedhetnek azzal, hogy "kicsiben" is milyen sokrétű és színes az élővilág. 2001 óta - az országban egyedül - rendszeres látványetetési programmal várunk minden érdeklődőt. Ez azt jelenti, hogy állataink etetési idejét elosztottuk egész napra és nem csak eléjük tesszük a takarmányt, hanem annak megszerzéséért az állatoknak meg kell dolgozniuk. Ezeket az akciókat a gondozók kis előadása kíséri, ahol sok érdekesség megtudható az adott fajról. Az elmúlt évek alatt nagy fejlődésen mentünk keresztül. Sikerült a múlt szűk, sokszor nyomasztó ketreceitől megszabadulni és új az állatok és a látogatók igényeinek megfelelő korszerű bemutatókat építeni. Ezzel párhuzamosan az állatállomány is megfiatalodott illetve kicserélődött, így az elmúlt időszakban sok kis újszülöttnek örülhettünk. Állatkertünk érdekességei közé tartozik az afrikai madárröpde, ahol a vendégeink együtt lehetnek a keselyűfejű gyöngytyúkokkal és más afrikai madarakkal. A nálunk eltöltött idő során találkozhatnak még tarajos sülökkel, szurikátákkal, óriáskígyókkal, hiénákkal, gibbon családdal és a gyerekek által legjobban kedvelt makikkal, a kattákkal is. Az állatkerti munkánkon kívül nagy hangsúlyt fektetünk a természetvédelemre is. Évente sok sérült állat, főleg madár kerül be hozzánk, melyeket igyekszünk meggyógyítani, illetve szabadon engedni. Természetvédelmi tevékenységünket a térségben működő hasonló szervezetekkel együtt végezzük. A Jászberényi Állat- és Növénykert szerves része az arborétum, ahol három tanösvényünket végig járva a madárvédelemmel, az erdők fáival és a hazai állatkertekkel kapcsolatos információkkal lehetnek gazdagabbak. A hazai állatkertekhez hasonlóan fő feladatunknak tekintjük az oktatást és természetvédelmi nevelést. Egész évben fogadjuk a hozzánk látogató gyermek- és felnőtt csoportokat, szakköröket szervezünk, illetve a nyár folyamán zoo-táborba várjuk az általános iskolás gyermekeket. Állatkertünk számos hazai és nemzetközi szervezet tagja: Nemzetközi és hazai szervezetek Állatkertünk az alábbi nemzetközi szintű fajmegmentő programokban vesz részt: ESB (európai törzskönyv): Barna medve (Ursus arctos) Gyűrűsfarkú maki (Lemur catta) Foltos hiéna (Crocuta crocuta) Kétujjú lajhár (Choloepus didactylus) Kea (Nestor notabilis) EEP (európai fajmegmentő program): Pápaszemes pingvin (Spheniscus demersus)* Fehérkezű gibbon (Hylobates lar) Perzsa leopárd (Panthera pardus saxicolor) Liszt-majmocska (Saguinus oedipus) Szürke kezű éji majom (Aotus lemurinus griseimembra) Közönséges mókusmajom (Saimiri sciureus) Sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) Törpe lajhármaki (Nycticebus pygmaeus)* Kis panda (Ailurus fulgens) Császárbajszú tamarin (Saguinus imperator subgrisescens)
Nyitvatartás Április - Szeptember 9 - 18 óráig (hétvégéken 19 óráig)
Október és Március 9 - 17 óráig November - Február 9 - 16 óráig
Jegyárak Felnőtt: 1.600 Ft/fő Gyermek/diák/nyugdíjas: 1.300 Ft/fő
Csoportos diák-nyugdíjas-gyermek (15 főtől): 1.100 Ft/fő
(15 fő után 1 kísérő regisztrációs jeggyel jöhet be) Csoportos felnőtt 1.100 Ft/fő (Csak előzetes bejelentkezés alapján!)
Regisztrációs jegy: 100 Ft/fő (3 év alatt és 75 év felett)
HelyiVilága Magazin ajánló









Helyi látnivalók









Helyi Programok / események









További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók








