Település:
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
Kategória:
Szabadidő, sport, életmód
Majsai asztalitenisz csapat a legmagasabb osztályban
A Kiskunmajsai AC fennállása óta először szerepel a legmagasabb osztályban, méghozzá a női extraligában.
A két serdülő válogatottat – Volentics Anna, Tanács Nóra – szerepeltető csapatunk megkapta az engedélyt a legmagasabb osztályban való indulásra a szövetségtől. A mérkőzéseket Budapesten, a Statisztika csarnokában rendezik két hétvégén szeptemberben és októberben.
A KAC csapatának tagjai: Ambrus Tímea, Volentics Anna, Tanács Nóra, Mészáros Izabella.
Az első mérkőzést a tavalyi 3. helyezett Kecskeméti Spartacus ellen játszotta a csapat, ahol a tisztes helytállás volt a cél.
Az eredmény: Kiskunmajsai AC – Kecskeméti Spartacus 3-6.
Győztesek: Ambrus Tímea 1, Tanács Nóra 1, és az Ambrus-Tanács páros.
A következő körben megszületett történelmi győzelem, az első majsai siker a női extraligában: Orosháza ASE – Kiskunmajsai AC 4-6.
Győztesek: Ambrus Tímea 3, Volentics Anna 1, Tanács Nóra 1 és az Ambrus – Tanács páros.
Forrás: Kiskunmajsai AC
HelyiVilága Magazin ajánló
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók