Település:
Nógrád megye, Balassagyarmat
Palóc színpad
2660. Balassagyarmat, Palóc liget 2. Tel:+3635301292
A Palóc Színpad Balassagyarmat szabadtéri színpadja a Palóc ligetben. Fontos helyszíne a minden évben megtartott Anna-napi palóc búcsúnak.
Palóc Színpad
Története
Az 1899-ben létesült Palóc ligetben Pecz Ármin tervei alapján helyett kapott volna még egy szabadtéri színpad is, ez azonban 1955-ig váratott magára. A színpad kerti mozi funkciót is kapott, és a következő évtizedek alatt pop-rock eseményeinek helyszínné alakult, valamint helyet adott a palócság egyik legnagyobb ünnepének, az Anna-napi palóc búcsúnak. Először 1986-ban esett át egy falújításon, ekkor épült meg az akácrönk kerítés és az úgynevezett „Cirmoskaréj” Makovecz Imre tervei alapján. Későbbiekben a szabadtéri színpad állaga egyre leromlott, 2007-ben be is zárt. Felújítására és újranyitására az AGORA program részeként került sor. A felújítás 2014-ben kezdődött el, Kovács Miklós terveivel. A szabadtéri színpad a munkák végeztével felvette a Palóc Színpad nevet. Az átadására 2015. május 16-án, a Jánossy Képtárral együtt, egy egész napos rendezvényen belül került sor.
Forrás:Wikipédia
HelyiVilága Magazin ajánló
Megháromszorozódott a cukor, 140%-kal nőtt a tisztálkodási és higiéniai szerek értékbeli forgalma
Életmód, Élet
Pajzsmirigy betegség kezelése
Egészség, Megelőzés
Kutyus
Cukiságok, Állati cukiságok
A pöttyös Kliluk-tó csodája
Nagyvilág, Érdekességek
Az alma
Életmód, Élet
Történelmi érdekességek, amiket biztos nem tudtál
Nagyvilág, Érdekességek
A végére elfogyott a vadmacskák ereje
Életmód, Sport, fittness
KARÁCSONYFADÍSZEK pénztárcakímélő módszerrel
Életmód, Élet
Krisna Völgy
Utazás, Élmények, beszámolók
Helyi látnivalók
Városi Könyvtár, Bóly
Baranya megye, Bóly
Bp.IX. ker. Kálvin téri református templom
Budapest, 9. kerület
Szent Margit Kápolna
Veszprém megye, Balatonalmádi
Mátyásföldi repülőtér
Budapest, 16. kerület
Erzsébet liget Gyomaendrőd
Békés megye, Gyomaendrőd
Szemlő-hegyi-barlang
Pest megye, Szigethalom
Diószegi Balázs Emlékház
Bács-Kiskun megye, Kunszentmiklós
Történelmi Témapark
Vas megye, Szombathely
Festetics kastély
Tolna megye, Tolna
Helyi Programok / események
Minden lében három kanál
Programok
Remekeltek az asztaliteniszes majsai lányok
Programok
Ha szombat, akkor TérZene!
Programok
Szinház Tiszaföldvár-Szolnok
Programok
Díjmentes Oktatóprogramok Csoportoknak
Programok
Lenti Programok
Programok
Disznótor
Programok
Nyári Kultúr Kert programok az üdülőfaluban
Programok
Múzeumok Őszi Fesztiválja a Konecsni György Helytörténeti Gyűjteményben
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Felsőoktatás
Zala megye, Nagykanizsa
Háziorvosok
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Földhivatal Gyomaendrőd
Békés megye, Gyomaendrőd
Galéria és Kultúrtér
Budapest, 11. kerület
gyógyszertárak,gyógyszertári ügyelet
Bács-Kiskun megye, Kiskunmajsa
Pekáry-kastély étterem
Pest megye, Pécel
Albertirsa Polgármesteri Hivatal
Pest megye, Albertirsa
Katalin híd - határátkelő Szlovákiába
Nógrád megye, Szécsény
POSTA Csorvás
Békés megye, Csorvás