Település:
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Sátoraljaújhely
Kazinczy Ferenc Emlékcsarnok

3980. Sátoraljaújhely-Széphalom Kazinczy Ferenc utca 273. Tel: +3647322351
Kazinczy Emlékcsarnok
1859-ben a budapesti Magyar Tudományos Akadémia tagjai Kazinczy Ferenc születésének 100. évfordulóját ünnepelték, mely emlékünnepséget két hónapra rá szülőhelyén, Széphalmon is megtartották. Ekkor született meg egy nemzeti emlékhely létrehozásának ötlete, minek következtében néhány hónap múlva az Akadémia megvásárolta Kazinczy egykori széphalmi telkét.
A nemzeti emlékhely megépítése
A mauzóleum terveit a zseniális Ybl Miklós készítette el, melyben a lakóház nagy részét igyekezett eredeti formájában megőrizni.
Később, a ház falainak rossz állapota miatt ezt a tervet Koch Henrik és Szkalniczky Antal átdolgozták, aminek alapján Denk építő- és Szaleczky kőfaragó mesterek 1868-ban el is kezdték a munkálatokat. A görög templomokat utánzó neoklasszicista síremlék épületet 1873-ban adták át. Csarnokában Pesky JózsefKazinczyról készült portrészobra látható.
Kazinczy emlékhely
A mauzóleum bútorait Dobay István asztalos készítette, erre kerültek a Kazinczy-relikviák, majd a nagy magyar unokája, Becske Bálint gyűjtőmunkája eredményeképpen a XIX és XX. század fordulójára létrejött a múzeum, mely a Kazinczy család egykori használati tárgyait, képeit valamint festményeit mutatja be.
A Kazinczy emlékcsarnok körül elterülő park természetvédelmi terület, változatos flóra- és faunavilága a háborítatlan természetet idézi.
Kazinczy Ferenc sírja
Kazinczy Ferenc széphalmi kúriájának kertjében 1806 augusztusában ásták meg az első sírt. Az író Kiss Jánosnak számolt be arról, hogy első gyermeke, Iphigenia augusztus 18-án meghalt, s hozzátette:
„Még akkor nap írtam a kassai püspöknek, hogy kertemnek azt az egy nyomát, ahova a gyermek temettetni fog, engedje felszenteltetni, s megengedte. Ott fekszik, itt Széphalmon, sírban, nem kriptában. Jobbja s balja mellett én és Sophie fogunk fekünni. Harang és ének nélkül temettük földbe. A plebánus csak halkal végzette el, amit tőle tiszte kívánt”.
Alig két és fél évvel később elhunyt Török Sophie anyai nagybátyja, gr. Rogendorf Kajetán, akit Kazinczyék befogadtak széphalmi otthonukba, s 1809. január 7-én ott meghalt. Őt is a kert megszentelt részében temették el. Kazinczy a kolerajárvány áldozataként 1831. augusztus 23-án hunyt el, s Kálniczky András kovácsvágási református lelkész temette el szűk körben, tizenötöd magával. A sírkertről az özvegy ezt írta Guzmics Izidornak:
„Kazinczy nyughelye csodálatos. Kőből padok s asztalok vannak a művészet nélkül kialakított, természetes kápolnában.Kora napkeltekor itt imádkozom gyönyörűséggel.”
Amikor 1842. február 14-én, 62 éves korában az özvegy, Török Zsófia meghalt, fia Kazinczy Lajos tiszteletben tartotta utolsó kívánságát, hogy vitesse Széphalomra, temesse férje mellé.
Forrás: satoraljaujhely.hu
HelyiVilága Magazin ajánló

Farm egy autópálya sávjai között
Nagyvilág, Érdekességek

A világ hét csodája
Nagyvilág, Érdekességek

Egy pohár tej
Életmód, Élet

Dobostorta
Receptek, Desszert receptek

Nóniusz Ló
Cukiságok, Állati cukiságok

Nagy Utazások
Utazás, Élmények, beszámolók

80 évnyi kutatás után végre tudjuk, hogyan dugnak az ezerlábúak
Cukiságok, Állati cukiságok

Puha pihe pipék
Cukiságok, Állati cukiságok

A barátságról
Helyi történetek, Helyi történetek
Helyi látnivalók

KSzC Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola és Szakiskola
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Mezőtúr

Gyulán látható a Világóra
Békés megye, Gyula

Rákóczi-szobor
Nógrád megye, Szécsény

Nepomuki Szent János szobor
Veszprém megye, Balatonalmádi

Fő tér
Vas megye, Szombathely

Gödöllői Királyi Kastély
Pest megye, Gödöllő

Bocskai István Lovasszobra
Hajdú-Bihar megye, Hajdúdorog

Hajdúdorog Tájház
Hajdú-Bihar megye, Hajdúdorog

Putnok város látképe
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Putnok
Helyi Programok / események

Kiskunmajsa /Farsangi/ találkozó Időpont: 2020 február 13-16
Programok

Tavirózsa Családi Fitness és Kalandpark
Programok

Kardoskúti Fehértó
Programok

Csók István Képtár
Programok

Nőnapi gála
Programok

Farsangi retro buli
Programok

Kisfaludy Károly: Csalódások - komédia Mizsei Amatőr Színjátszó Kör előadásában
Programok

Történelmi ünnepség: zártkörű koszorúzás Majsán
Programok

Nőnapi Koktél Party profi mixerrel @ideálegyüttes
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók

Péceli Rendőrőrs
Pest megye, Pécel

Calico Jack Pub
Hajdú-Bihar megye, Debrecen

Alapellátási Rendelőintézet
Zala megye, Keszthely

LIDL
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Jászberény

Zöld Ágacska Óvoda
Budapest, 19. kerület

Ne keverd ezeket a termékeket
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírtelek

Korona szálló Nyíregyháza
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyíregyháza

Mezey művész kávézó!
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Kazincbarcika

Aquincumi Múzeum és Régészeti Park
Budapest, 3. kerület