- A piskótához:
- 5 db tojás
- 5 ek porcukor (púpozott)
- 5 ek liszt (púpozott)
- A krémhez:
- 20 dkg cukor
- 2 csomag vaníliás cukor
- 4 db tojás
- 10 dkg csokoládé (60%-os)
- 2 ek kakaó
- 20 dkg margarin
- A karamellhez:
- 15 dkg porcukor
- 2-3 ek víz
- 1 tk ecet
- 2 tk margarin
Dobostorta
Dobostorta
HOZZÁVALÓK
ELKÉSZÍTÉS
1. A tojásokat és a porcukrot robotgéppel jó habosra kikeverjük, majd hozzászitáljuk
a lisztet, és fakanállal óvatosan összekeverjük.
2. Előkészítünk 6 db sütőpapírt, majd mindegyikre rárajzoljunk egy kb. 26 cm-es kört.
Ezután elosztjuk a masszát 6 egyenlő részre, és egyenletesen elkenjük a sütőpapírokon
(nagyon vékony tésztaréteget fogunk kapni).
3. Előmelegített, közepes hőmérsékletű sütőben 8-10 percig sütjük a lapokat, majd a
sütőből kivéve óvatosan lehúzzuk a tortalapról a sütőpapírt.
4. A tortalapokat teljesen kihűtjük, majd egy kb. 23 cm-es formát ráhelyezve
körbevágjuk, hogy szép kerek tortaformát kapjunk.
5. Egy fém tálba beletesszük a cukrot, a vaníliás cukrot, és az egész tojásokat,
majd kézi habverővel kicsit összekeverjük.
Ezután vízgőz fölött, állandó kevergetés mellett addig keverjük, míg egy sűrűbb,
habos masszát nem kapunk (közepes lángon kb 10 percig).
6. A csokoládét szintén vízgőz fölött felolvasztjuk, majd hozzákeverjük a tojásos
masszához.
Végül hozzákanalazzuk a kakaót, majd alaposan összekeverjük, és kihűtjük teljesen
(egy sűrűbb masszát fogunk kapni).
A teljesen kihűlt masszához hozzáadjuk a margarint, majd robotgéppel jó habosra
keverjük.
7. A karamellhez a cukrot simára keverjük a vízzel, majd hozzákeverjük az ecetet
és a margarint.
Ezután közepes lángon, állandó kevergetés mellett világos színűre karamellizáljuk .
8. Kiválasztunk egy tortalapot, majd a forró karamellt ráöntjük, és egyenletesen
elsimítjuk.
Ezután a még meleg karamellen, késsel bejelöljük a tortacikkeket, majd hagyjuk
teljesen kihűlni, megkeményedni (a kést margarinnal vékonyan kenjük meg,
akkor nem fog ráragadni a karamell).
9. A tortalapokat egyenletesen megkenjük a krémmel, végül pedig ráhelyezzük
a karamelles tortalapot.
Ízlés szerint a torta oldalán a krémet még megszórhatjuk darált dióval is.
10. Ezután hűvös helyre tesszük, hogy a krém kissé megdermedjen és könnyen
tudjuk majd felszeletelni.
Tálalás előtt éles késsel a jelölések mentén felszeleteljük a tortát.
"Jó átvágyat kívánok hozzá"
mindmegette.hu
HelyiVilága magazin ajánló
Szabó Irén Versei
Helyi történetek, Helyi történetek
Abban a világban, ahová több, mint 70 éve beleszülettem, mindennapos gondot jelentett a megélhetés, rengeteg munk ...
a téli egészégről
Egészség, Megelőzés
ha ember elsajátítja az évszakoknak megfelelő szokásokat, étrendet, nem kimerül, legyengül tavaszra, hanem egyen ...
Hollókői vár története
Helyi történetek, Helyi történetek
Hollókő
Sárgarépás muffin
Receptek, Desszert receptek
Sárgarépás muffin elkészítése
Az élet.. Az élni akarás!
Nagyvilág, Érdekességek
Egy ismerősöm egyik posztja, de úgy hiszem érdemes megnézni .
Akciós vagy nem is annyira? Black Friday és ami mögötte van
Nagyvilág, Érdekességek
Mind hallottunk már olyan esetekről, amikor kiderült, hogy az őrületes akció keretében jól pofára ejtették az ...
Mégsem a cukor az ellenség? Így igyad a kávét, ha hosszú életet akarsz!
Egészség, Tévhitek
Sokszor hallhatjuk, hogy egészségünk egyik legnagyobb ellensége a cukor fogyasztása, azonban egy friss tanulmány s ...
Svédasztalos menzát vezetnének be az iskolákban
Életmód, Élet
Ablakon kiadott étel helyett svédasztalos étkeztetést, egyetlen menü helyett szélesebb kínálatot vezetne be az i ...
Együtt a csapat
Utazás, Élmények, beszámolók
Egy csodálatos egy hetet tölthettem szerelmemmel s csupa jó emberrel 2019 novemberében Maiamiban.
Ennek az útna ...
Helyi látnivalók
Irredenta Örökmécses
Veszprém megye, Balatonalmádi
Irredenta Örökmécses
forrás: https://balatonalmadi.hu
MARCALI JÁRÁSBÍRÓSÁG
Somogy megye, Marcali
Marcali, Rákóczi u. 14. (Az épület akadálymentes.)
Hősök Tere Miskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc
A Hősök tere Miskolcon, a Kazinczy utca középső szakaszán található
Villányi borvidék
Baranya megye, Villány
A török uralom alatt Villány teljesen elpusztult, de a szőlőtermesztés nem szűnt meg.
Tanösvények
Veszprém megye, Zirc
Eperjes tanösvény
8414 Olaszfalu, Major u. vége, GPS koordináták: 47° 14' 34.908" N, 17° 54' 35.316" E
...
Minorita templom, Nyírbátor
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, Nyírbátor
Minorita templom, Nyírbátor
Cím:Nyírbátor, Károlyi Mihály utca 19.
A város jelentős műemléktemploma ...
Szentháromság szobor
Bács-Kiskun megye, Kalocsa
Kalocsa, Szentháromság tér, 6300
A templom előtt látható.
Tabáni Templom
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Borsos József tervei alapján épült a téglaépítészet egyik legjellegzetesebb megjelenési formája.
Széchenyi Tér
Baranya megye, Mohács
A város legszebb és legfontosabb tere a Széchenyi tér, amely mai formáját 1896 és 1940 között nyerte el. A ...
Helyi Programok / események
KENUTÚRA A KIS-DUNÁN, ANGYALI-SZIGET KERÜLÉSE
Programok
KENUTÚRA A KIS-DUNÁN, ANGYALI-SZIGET KERÜLÉSE
Kategória:
sport, túra, hajó
Helyszín:
Ráckeve - ...
Ízig-vérig disznótor Csólyospáloson
Programok
Böllércsapatok lepték el szombaton hajnalban a közösségi ház udvarát, ahol az Ízig-vérig disznótor elnevezés ...
János Vitéz Látogatóközpont
Programok
Bemutatkozik a János Vitéz Látogatóközpont
Kedves Vendégeink!
Szeretettel köszöntünk a János Vitéz látog ...
Kisfaludy Károly: Csalódások - komédia Mizsei Amatőr Színjátszó Kör előadásában
Programok
Kisfaludy Károly: Csalódások - komédia Mizsei Amatőr Színjátszó Kör előadásában
Mentor-Mentee Konferencia Fehérgyarmat!
Programok
Kossuth tér 40, Fehérgyarmat 4900,
2020. április 8., szerda, 17:00–20:00
Gyógyfürdő Mosonmagyaróvár
Programok
A ' Bio' Flexum-Termál Gyógyfürdő sokféle vízhőfokú medencéivel, minden korosztály körében kedvelt.
Égerházi Imre Emlékház
Programok
Hajdúhadház, Dr. Földi János u. 23, 4242
A hontalan állatok világnapja
Programok
2020. augusztus 16., vasárnap, 11:00–16:00
Vizsla-Tó
Nemesné Garas Klára csuhébaba készítő kiállítása
Programok
Nemesné Garas Klára csuhébaba készítő kiállítása
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
Égbőlpottyant Evangélikus Óvoda
Csongrád megye, Hódmezővásárhely
Hódmezővásárhelyi Evangélikus Egyházközség fenntartásában
Polgármesteri Hivatal
Heves megye, Lőrinci
3021.Lőrinci, Szabadság tér 26.
Tel: +3637388155
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS
Békés megye, Újkígyós
PIAC ÚJRANYITÁSA
Viski Károly Múzeum
Bács-Kiskun megye, Kalocsa
Kalocsa, Szent István király út 25, 6300
(06 78) 462 351
Pásztói Piac
Nógrád megye, Pásztó
Pásztó, Magyar út 1.
Tel: +36301798011
Felnőtt háziorvosi körzetek
Pest megye, Vecsés
Vecsés, Dózsa György út 50.
Orvos neveHKSzCsPTelefon
Dr. Keserü Róza
1230-1630
800-1215
1300- ...
Szamos Marcipán Múzeum
Pest megye, Szentendre
Szentendre, Dumtsa Jenő u. 14,
Városháza
Hajdú-Bihar megye, Hajdúsámson
Hajdúsámson, Szabadság tér 5, 4251
(06 52) 590 590
Kincskereső Gyermekkönyvtár
Tolna megye, Paks
Kincskereső Gyermekkönyvtár
Cím:
7030 Paks, Dózsa György út 20.
Telefon:
+36 (75) 830-360
...