Település:
Nógrád megye, Pásztó
Pásztó, Hasznos falu
Kép: Mária Magdolna templom, Hasznosi víztározó
1984-ben Pásztóhoz csatolták az addig önálló Hasznos községet annak részével, Mátrakeresztessel együtt. Hasznos szinte összeépült a várossal, Mátrakeresztes távolabb fekszik a Mátra völgyében, mindkét település falusias jellegű.
Hasznos
Kelet-nyugat fekvésű településrész Pásztótól keletre a Kövecses-patak mellett a Nyugati-Mátra lábánál. Pásztóval nyugat felől már szinte összeépült. A keresztülvezet rajta a Pásztó-Galyatető-Mátra-nyereg közút, a Mátra egyik fő közlekedési útvonala. Ezen az úton közelíthető meg Mátrakeresztes is.
1265-ben az addig Ágasvárhoz tartozó birtokot a Rátót nemzetséghez tartozó Porch István kapta meg királyi adományként. 1349 körül már hasznosi Nagy Domokos a falu birtokosa, akinek fia, István lett a Pásztói család őse, aki már 1348-ban, hasznosi előnévvel szerepel, tőle származik a Pásztohi család.
Pásztó vára már a 14. század elején már fennállt, 1329-ben említik várnagyát is. 1454-ben a hasznosi vár a Pásztohi család birtoka volt, amelyhez ekkor Hasznos helység Vésze és Ders részei tartoztak. 1489-ben a helység birtoka miatt a Nánai Kompolthiak pert folytattak a Pásztohiakkal. Az 1552. évi adóösszeírás szerint 6 portája volt; ekkor már török területként, 1589–90-ben az egri várba szállította be a főpapi tizedet. 1635-ben 1, 1647-ben 1, 1675-ben fél, 1686-ban fél portával volt felvéve. 1693-ban az összeírás szerint gróf Koháry István volt a birtokosa, de ugyanekkor Vay Lászlónak is volt itt 3 jobbágya, ezenkívül még Fáy György özvegye, Szalay Pál, Miklovics István is birtokosok voltak itt.
Hasznoson 1873-ban nagy tűzvész pusztított; ekkor majdnem az egész település leégett.
A 20. század elején Heves vármegye Hatvani járásához tartozott.
1910-ben 2345 lakosából 2060 magyar, 285 szlovák volt. Ebből 2320 római katolikus volt.
Hasznos határában három várrom is volt; Ágasvár, Cserterivár és Óvár.
Ágasvár a fennmaradt adatok szerint közvetlenül a tatárjárás után épült, melyet V. István király, 1264-ben Domonkosnak, a királyné tárnokmesterének adományozott, majd 1272-ben István mester, a Tari és a Pasztohi család őse, nyerte adományul. Ettől kezdve a Tari családé, de e család sarjai nem sokat törődtek a várral, mely a 15. században már romokban hevert, pedig a Pasztohiaknak Hasznoson még 1489-ben fennállt a váruk.
Közelében található a Hasznosi-víztározó, mely fölött a hasznosi vár maradványai.
Hasznoson 1 templom áll a
Mária Magdolna templom.
Hasznos, Dobó út 2.
Tel: +3632460078
Istentisztelet: péntek 17:30
vasárnap 10:00
Vendégház:
Kövicsesparti Vendégház
Hasznos, Alkotmány út141.
Tel: +3632460635
Nagy kertben álló parasztház várja vendégeit. Főzési és bográcsozási, valamint nyársalási lehetőséget is biztosít számukra.
HelyiVilága Magazin ajánló
Omlós sajtosrudacskák
Receptek, Desszert receptek
ÚJPESTI MEGYERI CSÁRDA TÖRTÉNETE
Helyi történetek, Helyi történetek
KARÁCSONYFADÍSZEK pénztárcakímélő módszerrel
Életmód, Élet
Papagáj
Cukiságok, Állati cukiságok
A helyes vérnyomás mérés gyakorlata
Egészség, Megelőzés
Az indiánok története
Életmód, Élet
Rovarriasztók házilag
Életmód, Élet
Koronavírus: összefogtak a piacosok Baján
Helyi történetek, Helyi történetek
Ha a hidegben kimegyek biztosan megfázom - Tévhitek a megfázásról
Egészség, Tévhitek
Helyi látnivalók
Kvártélyház
Zala megye, Zalaegerszeg
Kiskőrös Petőfi Könyvtár
Bács-Kiskun megye, Kiskőrös
Huszár-szobor
Heves megye, Gyöngyös
Terehegyi református templom
Baranya megye, Harkány
Római katolikus templom
Komárom-Esztergom megye, Bábolna
Lenti termálfürdő
Zala megye, Lenti
A putnoki Serényi-kastély homlokzata
Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Putnok
Kukorica-földek
Veszprém megye, Zirc
A Pestújhelyi Emlékfasor
Budapest, 15. kerület
Helyi Programok / események
Extrém sport pálya
Programok
Bozsik Yvette Társulat - Győri Balett
Programok
Caramel koncert - Kattárs 2019
Programok
Magyarok Vására Jászberény 2020. február 16.
Programok
Babafoglalkoztató
Programok
Szent Iván- éji varázslat
Programok
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
Programok
Programajánlat
Programok
Golf Garden Club
Programok
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók
A38 Hajó Koncerthajó, Kulturális központ és étterem
Budapest, 11. kerület
Rendőrség, Polgári védelem
Jász-Nagykun-Szolnok megye, Újszász
Nagy Gyula Területi Múzeum
Békés megye, Orosháza
Békepipa Club
Komárom-Esztergom megye, Tatabánya
Szálláshelyek - HOTEL ISABELL
Győr-Moson-Sopron megye, Győr
Posta Hivatal, Sarkad
Békés megye, Sarkad
Könyvtárunk
Fejér megye, Dunaújváros
Háziorvosok Salgótarján
Nógrád megye, Salgótarján
Vasútállomás, és Kiskunfélegyháza vasútforgalma
Bács-Kiskun megye, Kiskunfélegyháza