Település:
Pest megye, Maglód
Trianon emlékmű és országzászló!
2010. június 4-én, a trianoni békediktátum aláírásának 90. évfordulóján avatták fel Maglód Trianon-emlékművét. Az emlékmű alapja a hármas halmot formázza, rajta a halmok között látható a kiterjesztett szárnyú turulmadár, és a domb elején a Nagy-Magyarországot formáló dombormű. A turulmadár kiterjesztett szárnya körülbelül másfél métert fog át. A domb közepéből nyúlik a magasba az országzászló rúdja. A dombon toll formájú kisebb domborművek láthatóak. A Nagy-Magyarországot ábrázoló dombormű felirata: 'Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország föltámadásában.' A domborművön olvasható felirat Papp-Váry Elemérné (született Sziklay Szeréna) Magyar Hitvallás című versének részlete. A domb oldalában elhelyezett tábla felirata: Az emlékmű Tabányi Pál polgármester Petrovics János és Vaskó József a Maglódi Polgári Kör elnökei kezdeményezésére épült. Alkotó művészek: Enes Nagy Sándor Babos László Somogyvári Mihály. Az alkotók: Enes Nagy Sándor szobrászművész, Babos László festő- és szobrászművész, Somogyvári Mihály belsőépítész. A domb elején elhelyezett tábla felirata: 1920. június 4. 2010. június 4. A trianoni emlékművet közadakozásból állította a Maglódi Polgári Kör
Az alkotás, Maglódon a Szent István téren található, nem messze a Petőf-szobortól!
HelyiVilága Magazin ajánló
Helyi látnivalók
Helyi Programok / események
További helyi programok / események »
Helyi szolgáltatók